A ZeneVarázslat nemzetközi négykezes zongoraversenynek és kurzusnak a kamaramuzsikálás népszerűsítése mellett a zenén túlmutató üzenetével az évek alatt közösségépítő szerepe is egyre inkább hangsúlyt kapott. Már maga a műfaj, a négykezes is ennek üzenetét jelképezi, hiszen, ha a mai, elmagányosodó világban két ember együtt muzsikál, együtt lélegzik, az segít hangsúlyozni az összetartozás fontosságát. A növendék párosok mellett ugyanezen missziót képviselve alakítottuk ki a növendék-tanár és a tanár-tanár kategóriákat is az évek során. Örömmel látjuk a regisztráció lezárását követően, hogy idei újdonságunk, a szülő-gyermek kategória is nagy népszerűségnek örvend, több mint húsz családban gyakorolnak ezekben a hetekben a zongoraversenyre
– Várnagy Andrea.
– Különleges öröm, hogy szülőket és gyermekeket láthatunk majd közösen muzsikálni a színpadon, olyan szülőket, akik 20-25 évvel ezelőtt mutatkoztak be utoljára versenyen, és bár „polgári foglalkozást” választottak maguknak felnőttként, zongorázó gyermekeik által a zene szeretete továbbra is meghatározza mindennapjaikat. Büszkén mondhatjuk, hogy az eseménysorozat művészeteket és művészjelölteket összefogó kulturális programsorozattá nőtte ki magát, ebben az évben rekordszámú, 250 versenyzővel és közel háromezer érdeklődővel; köszönhetően annak is, hogy a négykezes zongoraverseny zongorakoncerteken és számos kísérőprogramon látja vendégül a versenyre érkezőket, illetve a versenynek otthont adó város és a környék lakóit – magyarázta a verseny részleteit a zongoraművész.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!