Cikáznak a fejemben a gondolatok, óhatatlanul előre tolakszik egy emlékkép, ős-Mini-koncert: életemben először hallom az Asztalhoz leültem opuszának lágy, elbeszélős dallamára általa írt vadonatúj versszöveget – Emlékút a Ballada folyón. Miközben a kivetítőn egymást váltják a fényképek, Gyugyó a dalban sorolja, sorolja, és csak sorolja egymásután a neveket, akikkel az akkor maga mögött hagyott négy évtized alatt együtt zenélt. Akik már odafönt muzsikálnak az angyaloknak: „mert a csillagok között hajózni lenne jó, ott fent, ott fent”. A kérés meghallgattatott. Már akkor, tizenkét esztendeje hosszú volt a sor, és most bővült, épp a szerző nevével…
Drága Ádám! Nehéz volt „papírra vetni” a sorokat, hisz te számomra nem csupán „egy zenész” voltál. A számtalan barátod közül talán az egyik. Legalábbis én így éreztem. Talán a sok közös buli – ahogy zenésznyelven szoktad nevezni – amelyben együtt dolgoztunk, a Radics Béla-emlékestek, az ős-Mini, a Mini Acoustic World, az Emléktáraság. És a már soha meg nem valósuló RABB, amelyet már elengedtem, de te még biztattál. Hátha. Látod, a felsőbb hatalmak úgy döntöttek, hogy arra már egy másik dimenzióban, a nagy égi színpadon kerül majd sor. Ott fogod a mikrofonba suttogni azt, amit most érzek, és amit te jó előre megfogalmaztál: „Füst száll a szemembe, talán könnyezem / Homályba vész az emlékút fátyla / A füst elszáll az emlékek után / Elszáll…”
Köszönök, köszönünk mindent. Isten veled, barátom, Isten veled, Török Ádám!
Borítókép: Török Ádám (Fotó: Bach Máté)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!