– Mennyire népszerű ma az opera műfaja és mivel kezdje, aki soha nem látott még operát? – tette fel a kérdést a műsorvezető.
– Nagyon szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy Ybl Miklós egy gyönyörű Operaházzal ajándékozta meg a magyar nemzetet – kezdte Ókovács Szilveszter. „Kolozsváron működik egy másik opera, de nem ilyen szerencsések az épület tekintetében és még sok más szempontból sem. Ybl Miklós épülete közönségcsalogató, remélem, ezt a fiatalok ugyanígy érzik, mert
ilyen neoreneszánsz épületet még Itáliában sem lehet találni, mint amit Ybl az Andrássy út közepére tervezett. Először az embernek legalább egy Operaház-látogató túrára kell beneveznie.
Mint a főigazgató elmondta, kezdésnek érdemes megnézni a Diótörőt, az adventi hangulat mindenkire átragad, de javasolta, a Puccini Toscáját, ami egy igen népszerű bűnügyi történet. De több Luciano Pavarotti-, Puccini-részlet – mint például a Nessun dorma a Turandot zárófelvonásából – olyan erővel hathat, hogy felkeltheti a műfaj iránti érdeklődést.
Nem mondom, hogy elsőre bármit érdemes, de sok mindent meg lehet nézni, és ehhez adunk segítséget a honlapunkon.
Hozzátette, ha olyan darabra jönnek el, amiben nagyzenekar, nagy énekkar szól – mint Richard Strauss művei –, az olyan frenetikus hangkatarzist tud okozni, ami majdnem egy kemény rock koncert élményét tudja nyújtani.
László Boldizsár felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor az Operaház színpadán énekelt, messze nem volt olyan az akusztika, mint ma, az épület komplex felújítása után. A főigazgató elmondta, tíz olyan tényezőn javítottak, ami az akusztikán segített. A nézőtér eddig három részre volt vágva, két út volt középen a zsöllyében, most pedig, akár egy címerpajzs, az egész egyben van, a szélekről az összes ülés el van húzva.
Ezáltal a falakon meg tud pattanni a hang, ezenkívül nyolc vagy kilenc olyan lépés van, amit megtettünk a jobb hangzásért.
Milyen kontroll lehet az énekes számára, hogy a leghátsó sorban is hallják-e a hangját? – vetette fel Abaházi Csaba.
A főigazgató magyarázata szerint a hang terjedését illetően nem mindig a leghátsó sorokat nehéz elérni. A hang fizikája olyan, hogy fent összegződik, jobban hallani a harmadik emeleten, mint a páholyok mélyén, lejjebb.
A hétvégi matiné-előadásokról szólva a főigazgató elmondta, minden darabnak van matinéja, ugyanazokkal a szereplőkkel, ezáltal rengeteg családos, vagy vidéken élő ember tud délelőtt eljönni előadást nézni.
Máté Péter Hazám című dalának videóklipjével kapcsolatban beszélt arról, hogy jó pár éve megfogadta, nem fog az Operaház színpadán énekelni.
Húsz éve elkezdte ezt a dalt zongora mellett énekelni. „László Boldizsárral arra gondoltunk, hogy annyi mindent adtunk át mostanában – az Operaházat, az Erkel Színházat, az Eiffel Műhelyházat, a Simándy-épületet a Hajós utca másik oldalán –, hogy mi lenne, ha ennek apropóján előadnánk a Bánk bán leghíresebb áriájával összekapcsolva. Én is benne vagyok, de a lényeg azért Boldizsár.”
A dalt Ókovács Szilveszter zongorázta fel, a Cotton Club Singers három zenészével dolgozott együtt.
„Ilyen munkában nem volt még részem, Boldizsár arrafelé terelgetett, hogy az operás éneklésből, hogyan lesz többekhez szóló stílus” – tette hozzá a főigazgató.
László Boldizsár példáján keresztül meg lehet érteni – aki a szving műfajából érkezett, és harminckilenc éves volt, amikor először operát énekelt –, hogy amikor egy operával berobban egy művész – pláne egy tenor –, keresett lesz.
Most már Boldizsár negyvenvalahány szerepet énekel idén és már nem tud annyi meghívásnak eleget tenni.
Műsorvezetői kérdésre a főigazgató elmondta, az Operaház műsorán fősodor az olasz opera, illetve a német, de a francia is jelen van és néha szláv dalokat is énekelnek.
Mégis mennyire híres külföldön a Magyar Állami Operaház, egyáltalán hol tart most a világban a magyar opera?
„Azt kell látni, hogy mekkora a mi nemzetünk történelmi helye, szerepe, sorsa, létszáma. Abban az időben vagyunk, hogy szerzetnénk Liszt Ferencet a világgal úgy megértetni, hogy ő magyar volt. Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, Bartók Béla nevét szintén népszerűsíteni. […] Azt nem lehet elvárni, hogy az opera tekintetében az olaszokkal összevessenek minket. Ennek az Operaháznak az a dolga, hogy ennek a nemzetnek mindent tudjon játszani.”
Mindent meg lehet nézni ma Budapesten, és én nagyon igyekszem azon, hogy kevésszer hívjak meg külföldi sztárt. Néha jöjjenek, de a magyar művészek szerepeltetése nemcsak eszköz, hanem cél is, már csak azért is, hogy mindig legyen utánpótlás.
„Nekem ez fontosabb, mint az, hogy Tasmaniába valakihez eljut-e a cikk, amit rólunk írtak és el fog-e Magyarországra jönni, aki ott olvasta. Egyébként több száz cikket írtak rólunk a New York-i turnéról is, és voltunk 29 másik országban. Rengetegen vannak az előadásainkon, nagyon sok a külföldi, és aki csak az épület miatt jön be, azt is megbecsüljük.”
Az Eiffel Műhelyházról szólva elmondta, a párizsi modellt követve, az volt a célja, hogy míg a nagy törzs darabok az Operaházban mennek, mellette az Erkel Színházban olcsóbb darabok – János vitéz, István, a király opera változata – inkább a tömegeknek szóló előadások szólaljanak meg, az Eiffelben kisebb nézőtéren ritkaságokat, barokk-dzsessz keveredését vagy kortárs táncot játsszanak. László Boldizsár hozzátette, hogy már most látszik, hogy ki tud alakulni egy kulturális pezsgés egy olyan városrészben, ahol ez nem volt jellemző.
Borítókép: Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
