A világfa és a cselvető körkörös idő

Az ünnepi könyvhét alkalmával új és különleges kötettel, ifjúsági regénnyel jelentkezett Viola Szandra. A költőnő ezúttal a magyar mitológia, a mágia, a megelevenedő fantázia, a lélek feneketlen mélységei és az első szerelem felé vezeti olvasóit. Hogy miért és miképpen, arról faggattuk az első regényes írónőt.

– Úgy tűnik, alkotói pályája újabb és újabb állomásokon halad keresztül. Most érkezett az ifjúsági regényhez. Hogyan jutott el ide? Miért gondolta, hogy eljött az ideje egy regénnyel előállni? És persze az is kérdés, miért éppen fiataloknak szól A világfa kilenc ága?

– Ebben a műfajban aztán tényleg nincs határa a képzeletnek. Viszonylag keveset kell a tényekkel bajlódni, és ez a lebegés biztosít számomra egy olyan könnyed életérzést, amiben imádok benne lenni. Ezzel persze nem azt mondom, hogy egy fantasy-ben, meseregényben nincs felelősség. Nagyon is van, mivel a fiataloknak szól, közvetve tanít is, de nem olyan nehéz a szívnek, mint egy-egy igazán komor vagy cinikus vers. Ráadásul ez a fajta írás minden eddiginél szikrázóbb kreativitásra ad esélyt, imádom a világteremtést. Persze, egy-egy vers is önálló világot teremt, de itt többi idő és eszköz áll rendelkezésre, hogy kidolgozzam. Mivel ennyire élvezem ennek az univerzumnak a részletezését (és mert a kiadóm is ezt szeretné), A világfa kilenc ága csak a Hajnal öröksége első része, összesen négy könyv van tervben.

– A regény telis-tele van mágikus, mitologikus elemekkel, utalásokkal. Jobbára mintha a magyar tradíciók elevenednének meg a kötetben. Miért tartja érdekesnek, megragadónak a hagyományainkban őrzött mitológiát?

– Lehet, hogy közhely, de minden alkotás vágya valamelyest az elmúlás elleni harcban gyökeredzik. Hogy következik ebből a mitológia? Úgy, hogy a hagyományainkban, a népi, mágikus gondolkodásban nem a lineáris idő, hanem a ciklikus, önmagába visszatérő tükröződik. Ebbe belépve egyúttal ki is lépünk a sokszor értelmetlenül rohanó idő létmezejéből, és kicsit megnyugszunk, az évkörben újjászületünk. Jó konzerválni és saját stílusban elbeszélve megújítani a népi mitológiát, azokat a hangulatokat, amelyekbe így, a hagyományok és az írás révén szinte bármikor vissza lehet térni. Cseles ez a körkörös idő, mert bár önmagába zártnak tűnik, épphogy mindig nyitott, soha nem záródik le, be – a lineárissal ellentétben. Izgalmas számomra a kifejezetten magyaros mitológiát felkutatni, abból meríteni, és rácsodálkozni arra, hogy mennyi mindenre „emlékszem”, pedig korábban sosem hallottam még. Talán a nyelv hordozta információk teszik vagy a gének örökítik, nem tudom.

 

– Pedig erősen érződik a kötetben a kultúrtörténeti jártasság. Honnan származik ez a tudás?

– Mindig mindent „felcsipkedek”, ami néprajz, boszorkányság, szokás, szólásmondás, legenda, hagyomány vagy évszakokhoz kötődő rítus. Van egy mappám, ahová ezeket az információkat gyűjtöm, előszeretettel merítek belőle, ha ihletkeresésről van szó.

– A mese nagyon szellemesen állítja szembe a modern racionális világ tapasztalatait az ősi, ezoterikus tudás ígéretével. De vajon mihez tud kezdeni a racionális elme a mágikus hagyománnyal?

– Szerintem szomjazza azt. Az évszázadok során nem volt jellemző, hogy mindenre tudományos magyarázatot kaptunk, elődeink sokkal inkább benne éltek egy mágikus világban, ahol irracionális, szimbolikus vagy vallási magyarázattal kellett megelégedniük. Ez azonban több teret hagyott a dolgok emocionális megközelítésének, valamint a fantáziának. Nekem sokszor hiányoznak a rítusok, a szertartások, talán valamelyest az ünnepek alatt megélhetem varázsukat, de ha több kell belőlük, akkor inkább írom a Hajnal örökségét, amelyben minden babona, néphagyomány és mágikus figura átélhető valóssággá válik.

– Van egy másik vetülete is a mesének: a szereplők sajátos élethelyzete. Hogyan sikerült megteremteni a vidéki élet, a fiatalok gondolkodásmódja vagy éppen Luca, a boszorkányszerű öregasszony hitelességét?

– A valóság és a fantasztikus elemek összehangolása azért volt kihívás, mert szerettem volna nagyon erős, jelen idejű alapot teremteni a könyvben, amiben az online oktatás, a Covid-helyzet, a klímaválság és a mai tizenévesek gondolkodása, időnként nyelvhasználata is megjelenik. J. K. Rowling például egy vonattal egy csapásra átviszi a szereplőit a varázslóvilágba; én azonban fokozatosan akartam adagolni a mágiát, úgy, hogy ne csak a főszereplő, hanem az olvasó is kételkedjen egy darabig a történtekben, amikor azonban már nem kételkedik, akkor hihető legyen minden, ne vegyem el a súlyát, a tétjét a próbatételeknek, izgalmaknak azzal, hogy ez csak mese. Az eddigi olvasói visszajelzések alapján épp ezekkel az apró lépésekkel sikerül „alattomosan” becserkésznem, majd berántanom az olvasót egy olyan világba, amiből már nincs visszaút.

Borítókép: Ifjúsági regénnyel jelentkezett a költőnő (Fotó: Kállai Márta)