A zene tovább él: Török Ádám-emlékkoncert

Voltak bizonyos baljós előjelek: a szervező Krokodil Rock, dr. Besnyő László és csapata a megvalósulásig immár két alkalommal is halasztani kényszerült Török Ádám életműkoncertjét. A megromlott egészségi állapotú legendás fuvolista-énekes hihetetlen akaratereje, életigenlése, nem utolsó sorban közönségszeretete azonban komoly okot adott a bizakodásra. És mi reménykedtünk. Egészen az utolsó pillanatig. Az Erkel Színház széksorai megteltek, hogy a színpadról a művészek, kollégák, a nézőtéren pedig a rajongók ezrei a Mini alapító-frontemberének legjobb muzsikáival búcsúzhassanak el örök kedvencüktől.

Ami ezután következik, túlzás nélkül lélegzetelállító. A tehetség, a zenei határokat merészen áthágó magas fokú művészet üli jól megérdemelt diadalát. Papp Gyula a billentyűk nagy varázslója Kézdy Luca, a női Paganini, ha úgy tetszik Jean Luc Ponty, vagy Jerry Goodman nyomdokaiban vonósozó igazi hegedűvirtuóz, kiegészítve a Török Ádámot pótolni hivatott Bikini muzsikussal, Makovics Dénessel, aki a fuvolát veszi kezelésbe. Hűséggel és mély alázattal. Terítéken a Bartók-gyűjtések legkiválóbbjai (köztük az Egy este a székelyeknél, Román tánc, vagy az Allegro barbaro) feldolgozva a nehezen körülhatárolható, ám annál inkább ámulatba ejtő progresszív-dzsessz-rock stílusában. Félő, hogy a nem könnyen emészthető instrumentális blokk a jelenlévő közönség zenei ingerküszöbét feszegeti, ám úgy tűnik, nincs ok aggodalomra. A viharos taps, az azt követő hangos ováció több mint reményt keltő. Petőfi szavait a látens fenyegetésből kissé átfordítva: „Még kér a nép, most adjatok neki…”

És most jöjjön egy kis időutazós mese. Volt egyszer egy zenekar, valamikor a hetvenes évek legelején, úgy hívták, hogy Syrius. Nem akartak ők világot megváltani, dehogyis! Csak zenélni szerettek volna. Nem a Föld napsütéses, „Szép nyári napos” oldalán, inkább a nehezebbik, rögösebb utat választva, vagyis a nem éppen habkönnyű, dzsesszt, progresszív muzsikát megcélozva. Ilyen módon a Bors-Erdős páros uralta hanglemezgyártól a népszerűséghez elengedhetetlenül szükséges saját lemezalbumról még csak nem is álmodhattak, egészen addig, amíg a szerencse rájuk nem mosolygott egy tartós ausztráliai meghívás formájában. És láss csodát: a távoli földrészen már megjelenhetett a Devil’s Masquerade, majd szigorúan ezt követően, itthon az Ördög álarcosbálja. Nos, Török Ádám, a pályatárs rájuk is gondolva – a Mini mellé – beszervezte a zseniális bandából még élő Pataki László zeneszerző-billentyűst (aki szokás szerint alaposan kitesz magáért), a Syrius harmadik formációjának remek énekesét, Turai Tamást, kiegészítve Angyal József „Alkalmas” fuvolista-szaxofonossal, Németh Alajos Lojzi egykori Mini, ma a Bikini basszusgitárosával és Lukács Peta elképesztően virtuóz Bikini-gitárossal. A hatvanas-hetvenes évek egyik legjellegzetesebb jam session darabjában, a Feelin’ Allrightban az énekmikrofon mögött Turai Tamás teljesít, az azt követő Hey Joe-ban már Kiss Zoltán, a kiváló torkú rockénekes remekel. Jót kortyoltunk a hetvenes évekből. S, hogy fenékig ürítsük a zenei koktél poharát, két, egymással szöges ellentétben álló, ám annál óriásibb torok tiszteleg az alig másfél hónapja eltávozott zenei nagyság előtt: Deák Bill Gyula a Rossz vérrel, míg Bódy Magdi Kárpótlás a könnyekért című tételével. Mindkettő után nehéz felocsúdni.

Az utolsó blokk ismét az örömzenéé – méghozzá nehéztüzérséggel. A Mini csaknem mindvégig jelenlévő alapfelálláshoz (Németh Károly, Balogh „Szivacs” Jenő, Németh Lojzi), a vendég fúvósokhoz (Makovics Dénes, Angyal József „Alkalmas”), visszatér Lukács Peta gitáros, valamint Kiss Zoltán énekes is. Mellettük az est fénypontjaként két sztárvendéget is köszönthetünk: a veterán gitárzsenit, Tátrai Tibort (két csodás szólóval), valamint Takáts Tamást az énekmikrofon mögött. Ő indítja a sort az Apák és fiúk sokatmondó darabjával, majd jönnek a Mini „Ezüst korszakának” nagyjai, a Fekete gép (Kiss Zoltán), és a Körbe-körbe (instrumentális) szerzeményével. Végére marad a nagy hippihimnusz, a Vissza a városba, Takáts Tamás tolmácsolásában. Aki mindeddig bírta száraz szemmel, mellkasszorítás, illetve libabőr nélkül, annál valószínűsíthetően az összes felsorolt funkció beindul. A további szuperlatívuszokról lemondva, erről csupán ennyit: a Karthago, valamint a nevével fémjelzett Blues Band énekesét még soha nem hallottam ilyen mély empátiával, ilyen érzelemdúsan énekelni. A Hívj fel Baby műsorzáró tételére, még egy utolsó hangszer improvizációra minden egyes résztvevő a színpadon tolong. Ahogy az elő van írva.

A monstre rendezvény azon túl, hogy méltó emléket állított Török Ádámnak, fontos dologról tesz tanúbizonyságot: az itt fellépő dzsessz-, rock-, blueszenészek bármelyike nemzetközi összehasonlításban is kiváló teljesítményt nyújtott. Nem ártana, ha több figyelmet kapnának.

Borítókép: A Török Ádám-emlékkoncert fellépői (Fotó: Schwartz István)