Mondják, a remény hal meg utoljára. Az Erkel Színház Operatermében június 8-án a mondás valódi értelmet nyert. Ha felsőbb akaratból életműkoncertre nem is kerülhetett sor, ám egy magasztos, emelkedett hangulatú Török Ádám-emlékkoncertre igen. Ennek egészéről pedig a fellépő muzsikusok, művészek gondoskodtak. Mint később kiderült, igencsak magas szinten.
St. Martin, azaz Szentmártoni Imre szívbemarkoló, bevezető, fúvós szólója alatt némely szempárban már most furcsán csillognak az első könnycseppek, és hol van még a vége… Ahogy Balogh „Szivacs” Jenő, a Mini egykori és Amerikából hazatért „új” dobosa a mikrofonhoz lépve fogalmaz: „Ádám, ha nem is látjuk, itt van velünk és néz bennünket. Ahogy régen is nézte, ahogy dobolok”. És valóban: az egykori Fuvolalovag szellemisége az utolsó percekig ott lebeg az óriásméretű színpad fölött. Mintha – szokása szerint – fuvolájával az illetékesre bökve regulázná az ott serénykedőket: te jössz, rázd meg, nyomjad a szólót g…ci! A felszólító mondatvégi jelzőtől, most eltekintenék…
És felsír a gitár a szemünk előtt felnőtté cseperedő Fehér Ádám kezében, Németh Karcsi örök Fender-zongorahangzásra állított szintetizátorán valósággal sisteregnek a billentyűk, Szivacs ütései kíméletlen pörölyként csapnak le a dobbőrökre. De ott van aranyszínű gitárjával a gyerekkori örök barát, a legrégebbi Mini-alapító, Závodi János, valamint a veterán, tizennyolc esztendőt a Miniben lehúzó Köves „Pinyó” Miklós is. Török Viktor, a sokak számára ismeretlen fiatal tehetség torkából öblösen, harsányan törnek elő a hangok, (mintha Török Ádámot hallanánk) zeng, dübörög a megannyi emblematikus Mini-sláger: Asztalhoz leültem, Gőzhajó, Kereszteslovag, Drága Ifipark, A zene él tovább és persze hogy Kell a barátság. A háttér vetítővásznán feltűnnek a régi harcostársak korabeli fekete-fehér fényképei, váltakozva a zenét kiegészítő művészi szintű fotókkal, videó részletekkel. Így ment ez az utóbbi idők Mini-koncertjein is, Ádám mindig is fontosnak tartotta a látványt, a minőséget, a társművészeteket.
Ami ezután következik, túlzás nélkül lélegzetelállító. A tehetség, a zenei határokat merészen áthágó magas fokú művészet üli jól megérdemelt diadalát. Papp Gyula a billentyűk nagy varázslója Kézdy Luca, a női Paganini, ha úgy tetszik Jean Luc Ponty, vagy Jerry Goodman nyomdokaiban vonósozó igazi hegedűvirtuóz, kiegészítve a Török Ádámot pótolni hivatott Bikini muzsikussal, Makovics Dénessel, aki a fuvolát veszi kezelésbe. Hűséggel és mély alázattal. Terítéken a Bartók-gyűjtések legkiválóbbjai (köztük az Egy este a székelyeknél, Román tánc, vagy az Allegro barbaro) feldolgozva a nehezen körülhatárolható, ám annál inkább ámulatba ejtő progresszív-dzsessz-rock stílusában. Félő, hogy a nem könnyen emészthető instrumentális blokk a jelenlévő közönség zenei ingerküszöbét feszegeti, ám úgy tűnik, nincs ok aggodalomra. A viharos taps, az azt követő hangos ováció több mint reményt keltő. Petőfi szavait a látens fenyegetésből kissé átfordítva: „Még kér a nép, most adjatok neki…”
És most jöjjön egy kis időutazós mese. Volt egyszer egy zenekar, valamikor a hetvenes évek legelején, úgy hívták, hogy Syrius. Nem akartak ők világot megváltani, dehogyis! Csak zenélni szerettek volna. Nem a Föld napsütéses, „Szép nyári napos” oldalán, inkább a nehezebbik, rögösebb utat választva, vagyis a nem éppen habkönnyű, dzsesszt, progresszív muzsikát megcélozva. Ilyen módon a Bors-Erdős páros uralta hanglemezgyártól a népszerűséghez elengedhetetlenül szükséges saját lemezalbumról még csak nem is álmodhattak, egészen addig, amíg a szerencse rájuk nem mosolygott egy tartós ausztráliai meghívás formájában. És láss csodát: a távoli földrészen már megjelenhetett a Devil’s Masquerade, majd szigorúan ezt követően, itthon az Ördög álarcosbálja. Nos, Török Ádám, a pályatárs rájuk is gondolva – a Mini mellé – beszervezte a zseniális bandából még élő Pataki László zeneszerző-billentyűst (aki szokás szerint alaposan kitesz magáért), a Syrius harmadik formációjának remek énekesét, Turai Tamást, kiegészítve Angyal József „Alkalmas” fuvolista-szaxofonossal, Németh Alajos Lojzi egykori Mini, ma a Bikini basszusgitárosával és Lukács Peta elképesztően virtuóz Bikini-gitárossal. A hatvanas-hetvenes évek egyik legjellegzetesebb jam session darabjában, a Feelin’ Allrightban az énekmikrofon mögött Turai Tamás teljesít, az azt követő Hey Joe-ban már Kiss Zoltán, a kiváló torkú rockénekes remekel. Jót kortyoltunk a hetvenes évekből. S, hogy fenékig ürítsük a zenei koktél poharát, két, egymással szöges ellentétben álló, ám annál óriásibb torok tiszteleg az alig másfél hónapja eltávozott zenei nagyság előtt: Deák Bill Gyula a Rossz vérrel, míg Bódy Magdi Kárpótlás a könnyekért című tételével. Mindkettő után nehéz felocsúdni.
Az utolsó blokk ismét az örömzenéé – méghozzá nehéztüzérséggel. A Mini csaknem mindvégig jelenlévő alapfelálláshoz (Németh Károly, Balogh „Szivacs” Jenő, Németh Lojzi), a vendég fúvósokhoz (Makovics Dénes, Angyal József „Alkalmas”), visszatér Lukács Peta gitáros, valamint Kiss Zoltán énekes is. Mellettük az est fénypontjaként két sztárvendéget is köszönthetünk: a veterán gitárzsenit, Tátrai Tibort (két csodás szólóval), valamint Takáts Tamást az énekmikrofon mögött. Ő indítja a sort az Apák és fiúk sokatmondó darabjával, majd jönnek a Mini „Ezüst korszakának” nagyjai, a Fekete gép (Kiss Zoltán), és a Körbe-körbe (instrumentális) szerzeményével. Végére marad a nagy hippihimnusz, a Vissza a városba, Takáts Tamás tolmácsolásában. Aki mindeddig bírta száraz szemmel, mellkasszorítás, illetve libabőr nélkül, annál valószínűsíthetően az összes felsorolt funkció beindul. A további szuperlatívuszokról lemondva, erről csupán ennyit: a Karthago, valamint a nevével fémjelzett Blues Band énekesét még soha nem hallottam ilyen mély empátiával, ilyen érzelemdúsan énekelni. A Hívj fel Baby műsorzáró tételére, még egy utolsó hangszer improvizációra minden egyes résztvevő a színpadon tolong. Ahogy az elő van írva.
A monstre rendezvény azon túl, hogy méltó emléket állított Török Ádámnak, fontos dologról tesz tanúbizonyságot: az itt fellépő dzsessz-, rock-, blueszenészek bármelyike nemzetközi összehasonlításban is kiváló teljesítményt nyújtott. Nem ártana, ha több figyelmet kapnának.
Borítókép: A Török Ádám-emlékkoncert fellépői (Fotó: Schwartz István)
