Mivel a Tyler Rake: A kimenekítés 2020-ban kiemelkedő nézettséget ért el, alkotói – Sam Hargrave rendező, Chris Hemsworth főszereplő-producer, Joe Russo és Anthony Russo forgatókönyvírók és társproducerek – ismét összeálltak, és idén nyárra elkészítették a folytatását.
A második rész az első végének felidézésével kezdődik: Tyler Rake (Chris Hemswort), a harcedzett zsoldos golyóktól átjárt testtel átbukik egy indiai híd korlátján, és elnyelik a folyó hullámai.
Kisvártatva viszont már a folyó partján hever magatehetetlenül – hogy hogyan került oda, nem tudjuk meg, legyen elég annyi, hogy ott van és kész –,
emberei megtalálják és kórházba szállítják, ahol kisvártatva felébred a kómából.
„Visszatértél az életbe. Már csak azt kell kiderítened, miért” – mondja neki segítője, Nik, és amikor a tizenhetedik percben felkeresi egy titokzatos férfi, és munkát közvetít neki, Rake úgy érzi, ismét van tennivalója.
Egy grúz testvérpár – a Radianik – egyik tagja ugyanis hűvösre került, és elintézte, hogy felesége, Ketevan és két gyereke, Sandro és Nina is ott éljen vele, a rácsok mögött.
Az anyát és a gyerekeket kellene tehát kiszabadítani, de még ha sikerülne is kijutniuk a börtönből, biztosra vehető, hogy Davit befolyásos bátyja, Zurab – szektaszerűen működő, egyfajta családot (családpótlékot?) képező magánhadserege élén – üldözőbe veszi, és tűzön-vízen át hajszolja őket.
Rake a 25. percben már a Tkacsiri folyosóján lopakodik a 207-es cella felé, ahol az anya és a két gyerek vár rá. Csakhogy van valami, amivel nem számolt: Sandro nem igazán akar az anyjával és a húgával tartani, mert úgy érzi, az apja mellett a helye…
A Tyler Rake: A kimenekítés 2. három akciójelenetet tartalmaz.
Az első a Tkacsiriból való menekítést mutatja be, több körben:
Rake keresztülküzdi magát az őrökön – valamint a hirtelen kitörő börtönlázadás káoszában rájuk támadó, őrjöngő rabokon –; konvojával egérutat nyer Zurab autóval és motorral nyomukba szegődő emberei elől; egy száguldó vonaton megküzd az őket üldöző helikopterekkel, valamint a vonatra ereszkedő fegyveresekkel.
Remekül koreografált, ötletes, nagyszabású szekvenciáról van szó: nem kevesebb, mint 21 percig tart, és látszólag vágás nélküli (valójában rejtett vágásokat tartalmazó) képsort tár a néző elé. Meglehet, hogy az év legjobb akciójelenetének bizonyul, de a műfaj rajongóinak már most is eksztázisközeli élmény!
A második jelenet egy bécsi toronyházban játszódik – konkrétan a Donau City Towers nevű épületegyüttes 250 méter magas felhőkarcolójában –, és jóval kevésbé intenzív, mint az első, bár a tériszonyosoknak így is tartogat néhány feszült pillanatot, és a távolban olykor látszik a lenyűgöző dunai panoráma.
A harmadik jelenet egy felújítás alatt álló templomba viszi a nézőt, de úgyszólván semmi eredetit nem tartalmaz – a távol-keleti akciófilmek világában otthonosan mozgóknak például egykettőre beugorhat, hogy részben John Woo 1989-es mesterműve, A bérgyilkos fináléját idézi.
És az akciószekvenciákat szemlélve feltűnhet még valami: az első a legnagyobb szabású és legemlékezetesebb, míg a végső leszámolást bemutató – amelynek a legintenzívebbnek kellene lennie – a nyitóhoz képest nemcsak rövid, de erőtlen is.
A befogadói élményt tovább rontja, hogy
olykor nemcsak a jelenetek dramaturgiája idéz egy lövöldözős számítógépes játékot – indulj el A pontból B pontba, közben nyírj ki mindenkit, B pontból juss el C pontba, közben szintén semmisíts meg mindenkit –, de olykor a képi megvalósítása is.
Aligha véletlen, hogy a Call of Duty rajongói lelkesen üdvözölték a filmet: felismerték rajta kedvencük nyilvánvaló hatását.
És bár a Tyler Rake: A kimenekítés 2. akciójelenetei olykor meseszerűvé, olykor öncélúvá válnak, a film mégis e fronton teljesít legjobban. Sam Hargrave-nek – aki kaszkadőrből lett rendező, csakúgy, mint a John Wick-szériát sikerre vivő Chad Stahelski – jó érzéke van a harci koreográfiák megalkotásához, s a kaszkadőrmutatványok kivitelezéséhez. Más területeken azonban megmutatkoznak a hiányosságai.
A forgatókönyv ugyanis hemzseg a hibáktól és a gyenge megoldásoktól. S ez azért is furcsa, mert írói, Joe és Anthony Russo rendezőként az Amerika kapitány és Bosszúállók franchise két-két darabjából csináltak kasszasikert, a Tyler Rake: A kimenekítés alapjául szolgáló képregényt, a 2014-ben megjelent Ciudad című alkotást meg ők írták.
Ami viszont a Tyler Rake: A kimenekítés 2. szkriptjét illeti: a benne felvázolt alaphelyzet kissé erőltetett.
Miként lehetséges, hogy egy anya – egyetlen nőként! – valamint két gyereke egy férfibörtön „lakói”?
Egy befolyásos bűnöző esetleg el tud intézni ilyesmit, főleg egy korrupt országban – de melyik apa szán ilyen sorsot a feleségének és a gyerekeinek, még azzal együtt is, hogy nincs velük túlságosan jó viszonyban?
Továbbá: ha egy megvásárolható börtönőr be tudta engedni Tylert a Tkacsiriba, feltehetőleg Davit családját is el tudta volna kísérni valamelyik kapuhoz, hogy ott bízza őket a menekítő csapat gondjaira. Rake-nek tehát nem feltétlenül kellett volna besétálni a börtönbe – már csak azért sem, mert egy kifelé tartó, grúz család valamivel kevésbé feltűnő, mint egy befelé tartó, amerikai fegyveres!–, de persze, ebben az esetben nem lehetett volna leforgatni a nyitó akciójelenet első tíz percét.
A karakterekkel folytatva: Rake első részben megismert segítői, Nik és Yan háttértörténete kimarad a filmből (pedig a Niket alakító Golshifteh Farahani igazán jó munkát végez, az ember szívesen látná hosszabb ideig a képernyőn);
a fő ellenfélnek megtett grúz gengszterek ábrázolása fájdalmasan közhelyes,
ráadásul nem derül ki egyértelműen, hogy Zurab pontosan miért vált vallási fanatikussá. Az őt alakító, grúz Tornike Gogrichiani teljesítményére szintén nem lehet panasz: amit ki lehet hozni ebből a gyengén megírt szerepből, ki is hozza.
A Rake-et vonakodva követő fiú, Sandro figurája ugyanakkor annyira irritáló, hogy a nézők – ahelyett, hogy megsajnálnák, vagy szurkolni kezdenének neki – inkább ellenszenves kis görcsként tekintenek rá.
Márpedig egy olyan film esetében, amelynek gyerekek megmentése a központi eleme, az ilyesmi inkább gyengíti a hatást, nem erősíti.
Folytathatnánk még, de felesleges, hiszen egyértelmű: a készítők csakis a központi karakter esetében hajlandók olyasmivel foglalkozni, mint karakterábrázolás, jellemfejlődés, ilyenek. Csakhogy még Tyler alakján sem végeztek alapos munkát.
Az első rész végén szerzett, igazán súlyosnak tűnő nyaki sebesülése a második rész elejére nyomtalanul eltűnik; sérült válla és lába villámtempóban gyógyul. A készítők percekbe sűrítik a felépüléssel töltött heteit, holott tudvalevő, hogy az is hónapokba telik, míg egy közönséges csonttörésből felépül az ember. S valamely okból kifolyólag kedveli a baromfik társaságát – nagyjából ez minden, amit a film első kétharmadában megtudunk róla.
Természetesen vannak olyan jelenetek is, amelyekből kiderül, milyen emlékek nyomasztják, milyen érzésekkel viaskodik. Önvád gyötri, amiért – még a hadsereg katonájaként – vállalta, hogy részt vesz egy afganisztáni misszióban. Így nem volt jelen a fia életében, amikor valami megmásíthatatlan történt vele. E mulasztás miatt aztán felbomlott a házassága.
Vagyis: azért olyan kíméletlen a gyerekekkel rosszul bánó felnőttekkel, mert végső soron önmaga eltorzult tükörképeként tekint rájuk.
Az önvád és a bűntudat tehát olyannyira hozzátartozik e karakterhez, hogy már-már azonosító jegyévé válik, éppen úgy, mint Jason Bourne esetében az emlékezetvesztés, vagy John Wick esetében a felesége elvesztése miatt érzett gyász.
Innen nézve érthető, hogy azt teszi a Radiani klán vezetőivel, amit, sőt, az is, hogy a film egy pontján megadással fogadná, ha Sandro golyót röpítene a fejébe. Csakhogy mindez nincs kellő érzékenységgel kibontva, és a jelenetek, amelyek – helyenként kissé érzelgősen, helyenként viszont túlságosan is direkten – utalnak rá, rövidek és kidolgozatlanok. Vagyis így egyszerűen elsikkadnak a lövöldözések és egyéb harcok, valamint a „békeidőben” folytatott, meglehetősen kezdetleges párbeszédek csikorgása közepette.
A Tyler Rake: A kimenekítés 2. előzetese
Aki tehát a lendületes, bár egy idő után intenzitásukat vesztő akciójelenetek miatt kedveli a műfajt, az bizonyára emlékezetes élményt nyújtó, szórakoztató és látványos darabnak találja a Tyler Rake: A kimenekítés 2.-t,
sőt: az első negyvenöt-ötven percben alighanem le lesz tőle nyűgözve.
Akik viszont egy ilyen jellegű alkotás esetében sem tudnak eltekinteni az olyan jellemzőktől, mint a részletekre ügyelő történetmesélés, a megfelelő megoldásokkal érzékeltetett karakterfejlődés – vagy általában a mélység és a komplexitás –, valószínűleg harsánynak, kiszámíthatónak, az első óra után unalmasnak, összességében üresnek érzik majd a filmet.
Kiemelkedő nézettség, készülő folytatás
A Netflix a napokban tette közzé: a június közepén megjelent Tyler Rake: A kimenekítés 2. a június 26. és július 2. közötti héten az angol nyelvű, globális filmlistája első helyezettje volt (17,5 millió megtekintéssel), és ezzel zsinórban harmadik hete állt az élen (összesen 102,5 millió megtekintéssel).
Chris Hemsworth ugyanakkor bejelentette: készül a harmadik rész, melynek forgatókönyvét a Russo fivérek írják, a rendezői székben pedig változatlanul Sam Hargrave ül majd. Ezzel eldőlt, hogy a Tyler Rake – a Jason Bourne- vagy a John Wick-szériához hasonlatosan – franchise-zá alakul.
(Tyler Rake: A kimenekítés 2. / Extraction 2. Szinkronizált amerikai akcióthriller. Játékidő: 124 perc. Rendezte: Sam Hargrave, 2023. Elérhető a Netflix kínálatában.)
