Kárpátalján szerveztek tábort a pedagógusoknak

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja harmadik alkalommal rendezett helyi pedagógusoknak kézműves tábort július 3–7. között Visken. A találkozó tapasztalatairól Vörös Zsuzsanna, az intézmény közművelődési szakembere számolt be.

Magyar Nemzet
2023. 07. 13. 9:30
kárpátalja tábor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tábor az aktív pihenésről, az alkotásról szól, s valójában egy egész éves oktatási folyamat része. – Az adott évre kidolgozott kézműves oktatási tematika megkoronázása az intenzív nyári együttlét. A többnapos vakációs összejövetel a tavaszi-őszi hétvégi foglalkozások kiegészítése, mintegy összefoglalása. Az első két tábor a 120 órás népi játszóház-vezetői tanfolyam tematikáján alapult, míg a jelenlegi találkozó fókuszában a nemez, mint anyag állt. Emellett a húsz, Munkácstól Viskig érkező résztvevő olyan a környezetünkben található, és gyűjthető természetes anyagokkal ismerkedhetett meg, mint a kukoricacsutka, a dió, a japán keserűfű és a bodza, amikből régen a gyerekek zajkeltőket, eszközöket s játékokat készítettek – foglalta össze a tábor előzményeit és idei programját Vörös Zsuzsanna.

kárpátalja tábor
A kárpátaljai táborban idén főként a nemezzel foglalkoztak (Fotó: Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja)

A szakmai munkát két kiváló szakember, Németh Bea, nemezkészítő népi iparművész, a Hagyományok Háza szakoktatója, valamint Dobi Pál, óvodapedagógus, az intézmény Aprók táncházának állandó kézműves-pedagógusa irányította. 

A táborozók két csoportban dolgoztak folyamatosan, s a legegyszerűbben elkészíthető – óvodában is alkalmazható – tárgyaktól a bonyolultabb, iskolákban hasznosítható eszközökig jutottak el. Emellett olyan kollégáknak is tudtak módszertani segítséget nyújtani, akik e tapasztalatokat szakköri vezető munkájukban akár egy egész esztendeig tudják kamatoztatni, derült ki a közművelődési szakember beszámolójából.

A továbbképzésnek az egykori koronaváros, Visk, Fodó Sándor Közösségi Háza adott otthont, s szállást is itt biztosítottak a szervezők. – Az együttlét különleges színfoltja volt a viski tájház felkeresése, ahol a viski folkműhely ifjú zenészeiből verbuválódott Viski Fricskák Népi Zenekar kis koncerttel kedveskedett a vendégeknek Becske Adrienn vezetésével, majd Váradi Enikő táncoltatta meg a résztvevőket. Emlékezetes marad Balázs Szvetlána helyi csuhéfonó, kézműves bemutatója, aki munka közben személyes gondolatait is megosztotta a táborozókkal. A pedagógusok Visk híres műemlékét, a XV. században épült református templomot is felkeresték, s egyik esti – szalonnasütéssel kiegészített – tábortűz körüli beszélgetés marad ugyancsak emlékezetes. A kárpátaljai helyzet ismeretében ez a találkozó – a szakmai-módszertani programok mellett – kikapcsolódást, s lelki töltekezést is jelentett a jelenlévőknek, így a napi program kiegészült a személyes gondok, élethelyzetek megvitatásával, oldottabb kibeszélésével – mesélte a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja munkatársa.

kárpátaljai tábor
Kárpátaljai pedagógusok alkothattak és pihenhettek Visken (Fotó: Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja)

Borítókép: Kézműveskedés különböző anyagokkal a táborban (Fotó: Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.