A nagy sikerű tavalyi Intermezzo Fesztivál után a MOME hallgatói idén lehetőséget kaptak arra, hogy a Zene Házában egy kétnapos eseményen mutassák be, hogyan hat egymásra a zene, a design és a kortárs művészet. A fesztivál széles zenei palettát kínál: hol elektronikus, hol jazz-, hol pszichedelikus folkelemekkel és a 90-es évek hiphop stílusával vegyítve, ugyanakkor találkozhatunk világzenei előadókkal is, de olyan stílusokat is megismerhetünk, mint a surf-rock, az afrobeat vagy a balkán fúvósok.

Az Acideal formáció például egy acid techno live settel jelentkezik, melyben a hipnotikus hangzás dominál majd. A világzenét képviseli a 11 fős Hakumba, vagy a török származású Arif Erdem Ocak által alapított Nasip Kismet zenekar is, utóbbi élő koncertjén a pszichedelikus népzene és a jazz találkozását tapasztalhatjuk meg. Ugyancsak fellép Bárány Judit, a hari_drama, a Kinetic Erotic, Zækar és a Fran Palermóból ismert Henri Gonzo is, méghozzá legújabb projektjével, a Henri Gonzo és a Papírsárkányokkal, emellett DJ-szettel jelentkezik az UNI’Beats, Hanussen–Blue Sun Radio és yorgos is.
A koncertekhez a MOME média dizájn és animáció szakos hallgatóinak alkotásai biztosítják a hátteret az előadók és a vizuális művészek stílusának metszetében.
Az épület egyik legizgalmasabb terébe, a 360 fokos vászonnal felszerelt Hangdómba készült a fesztivál egyik várva várt alkotása: a világhírű kortárs magyar zeneszerző, Eötvös Péter Mese című művéhez társítottak animációkat a MOME hallgatói, Székely Ákos, Siteri Nóra, Horváth Adrienn, Szőnyi Máté és Takács Bori. A mester rég dédelgetett vágya, a mű képi világának megalkotása valósul most meg a Zene Háza, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a BMC közös együttműködésében. A különleges akusztikai és vizuális élményt nyújtó műveket ebben a formában most láthatja a közönség először.
Ugyancsak erre az innovatív helyszínre tervezett nyolcperces, a bevonódás élményét nyújtó narratív installációt az animáció mesterszakos Pálovics Emese és a dizájn- és művészetmenedzsment szakos Faddi Bianka. A @bad_trip_projekt célja, hogy beszélgetést indítson el a generációs szakadékokról és az általuk okozott traumákról.