A Tolna vármegyei Bonyhádvarasdon kerestük fel a bukovinai székely származású Csaba Józsefnét, aki a településen óvónőként és polgármesterként hosszú évtizedekig dolgozott. Az elmúlt években pedig az egész vármegyében jár mint mesemondó.
Csaba Józsefné még nagymamájától hallott elsőnek eredeti, ízes székely népmeséket. Akkor, amikor a Tolna vármegyében letelepedett bukovinai székelyek közül már többen szégyellték a székelyes nyelvjárásukat. Meghatottan szól arról, hogy az 1950-es években ha ritkuló félben, de még szokásban voltak a hagyományos mesélési alkalmak. A csűrben, a közös munkavégzéskor, kukoricafosztáskor, a fonókban még elevenen élt a hagyományos mesemondás. A mesék mellett viccekkel, tréfákkal és énekszóval is szórakoztatták egymást az emberek.
Engemet mint a legkisebb gyermeket mindig lecsaltak a fonóba. A nagyobb lányok gyapjút fontak, a fiúk kártyáztak közben pedig énekelgettek.
A fonók kedves, élettel teli hangulata egy életen át végigkísérte, akárcsak a mesék szeretete. Már gyermekként is tudatosan vonzódott a népmesék iránt, a könyvtárban szinte csak a mesekönyveket kölcsönözött. Nem csupán olvasta a meséket, hanem előszeretettel adott elő a kisebbeknek. Fiatalon megérezte, hogy a mesemondáskor le kell tenni a könyvet és a másik emberre kell figyelni, mert csak így lehet igazán öröm a mesélés annak, aki hallgatja és annak aki mondja. Örömmel emlékezik vissza arra, hogy régen a paraszti társadalomban ez az egymásra figyelés általános volt.
Ha valaki nagy munkába kezdett, észrevették, segítettek egymásnak.
Csaba Józsefné azt javasolja a pedagógusoknak és a szülőknek, hogy mindig teljes figyelemmel forduljanak gyermekeik felé, ne csak a magyar népmese napján. Ne aggódjanak amiatt, hogy ha nem tudják szóról szóra visszamondani a meséket. Hangsúlyozza, hogy a meséken lehet változtatni, lehet hozzátenni, elvenni, színezni, a lényeg, hogy a belső mondandója, üzenete ne változzon. Hihetünk Csaba Józsefné útmutatásának, hiszen óvónőként több mint harminc évet mesélt a bonyhádvarasdi fiataloknak.
Születnek még mesemondók
Ma sokan ódivatúnak tartják a meséket és kikacagják azokat, akik ezzel foglalkoznak, holott a meseszó képes jobbá tenni a fiatalok életét.
– Sajnos sok szülők már nem kötődik a korábbi generációjukhoz és annak értékeihez. A saját életüket akarják élni, amelyben már nem kapnak szerepet azok a hagyományok, amelyeket elődeiktől örököltek. Így veszik ki a bukovinai nyelvjárás, a vallásosság és a maga a mese is. Holott ezek elődeink örökségei. Úgy hiszem, hogy a következő generációknak szüksége lesz még ezekre az értékekre, ezért nem szabad elfeledünk őket. A digitális kütyük korában sem szabad meseszó nélkül hagyni a gyermekeket, sőt most van csak igazán szükség rájuk, hogy kimentsük őket a közösségi média felületeiről.
Beszámol arról, hogy gyakori, hogy a szülők kevesebb figyelmet szentelnek a gyermekeknek. Holott pont az lenne a legjobb, ha több időt tudnának együtt tölteni a családok.
Elismeri, hogy a ma gyermekeket vállalók nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a kisebb településeken gyakorta nincs már sem óvoda, sem pedig iskola, ez pedig rengeteg szervezést, feladatot és ingázást igényel a család minden tagjától. Ki akarna így délutánonként mesét tanulni?
– Amíg régen két-három generáció is együtt lakott, addig több figyelem jutott a gyermekekre, mert a szülők számíthattak a nagyszüleikre is. Amióta mindenki külön lakik, azóta egyre kevesebb idő jut a gyermekekre, egyre kevesebben is mesélnek. Ez is lehet az oka, hogy sok fiatal elmagányosodva nő fel.
Csaba Józsefné szól arról is, hogy sokan a tévé vagy az okoseszközök elé ültetik a gyermekeket, holott a mesefilmek sem igazán a gyermekeknek valók, mivel gyakorta található bennünk erőszak, és ami még ennél is lényegesebb, ezek a történetek nem a jóra tanítják a gyermekeket.
A mesemondó hangsúlyozza, hogy az élőszavas mesemondás számos szempontból fejleszti az ifjúságot.
– A gyerekek mindig a jó mellé állnak, mert megérzik, hogy kinek van igaza. Ezek azok a lélekerősítők, amelyekre szükség van az ő korukban. A mese mindig a jóra tanít, nem pedig az acsarkodásra.
Hozzáteszi: a meseszó képes a feszültséget, a szorongást, a sértődöttséget elűzni a gyermekekből, mindazon negatívumokat, amelyek a mai fiatalok életében is egyre gyakrabban fordulnak elő.
Csaba Józsefné hosszú évtizedek óta a Sebestyén Ádám Bukovinai Székely Mesemondó szervezője, ahol szomorúan tapasztalja, hogy a mesemondás egyre kevésbé népszerű. Egyre kevesebb a gyerek, kevesebb fiatal öltözik be a székely népviseletbe is, egyre kevesebben vállalják fel a „székelyes” beszédet is.
Mindezen nehézségek ellenére bizakodó, hogy lesznek még olyan fiatalok, akik örömmel mondják el őseik meséit.
Hangsúlyozza, hogy a mesemondás nem egy memoriter, hanem egy olyan különleges közösségi alkalom, ami képes összekötni kicsiket és nagyokat, megerősíteni a családi kapcsolatokat. Csaba Józsefné örömmel beszél egykori és jelenlegi mesemondó-tanítványaira, akik kimagasló eredményeket tudnak elérni és sok kedves percet tudnak okozni nemcsak szüleiknek, hanem minden társuknak, akiket képesek bevezetni a mesék titokzatos világába. Ezen világok kibontakozásával kell segíteni a szülőknek, nagyszülőknek, azzal, hogy jó példával járnak és mesélnek gyermekeiknek.
Borítókép: Csaba Józsefné bonyhádvarasdi mesemondó (Fotó: Havran Zoltán)
