A másik jelenségnek az ugyancsak akkor berobbanó testkép volt a hajtómotorja. A rendszerváltást övező évtizedekben a nyugati reklámok hatására megváltozott a testről alkotott véleményünk. Kiderült, hogy tehetünk azért, hogy jobban megfeleljünk az ideáloknak, ha akarunk. De vajon akarunk-e? Vajon ki diktálja az ideálokat? És kik vagyunk mi magunk, amikor éppen nem a reklámfiguráknak akarunk megfelelni? Hozzáteszem, akkoriban vált hétköznapi beszédtémává a lélektan, akkoriban alakult ki a ma is meghatározó konyhapszichológia, és mellesleg akkoriban szálltak le a művészek arról a piedesztálról, amelyen korábban mutogatták magukat, s lettek többnyire hétköznapi médiamunkások. És hogy akkor ki a művész? Ki az ember? Ki az egyén? Hát, máig nem igazán tisztázott.
Fontos eleme volt a korszaknak – bár ez a fiatalabbaknak keveset mond – a szövegek hatása. Ezt mutatja meg a Szöveg/Jel/Jelentés című része a tárlatnak. A kurátorok ugyanis azt fedezték föl, hogy a kilencvenes években nekilóduló szabad könyv és lapkiadás, no meg a városokat elborító reklámtáblák sokasága különleges súlyt adott a szövegnek. A szöveg az alkotás részévé lett, vizuális elemmé vált, miközben természetesen megtartotta jelentéshordozó funkcióját, így adva értelmet vagy akár új értelmet egy-egy képnek, műtárgynak.
Hasonló erővel robbant rá a kor hétköznapjaira a Pop/Remix újdonsága, amely a a divatra, a zenére, a filmkultúrára, a számítógépes játékokra egyaránt jellemző volt. Az újrakeverésben nemcsak a DJ-k láttak lehetőséget, hanem a művészek is. És természetesen ugyanilyen erővel hatott a valóság és az illúzió találkozása is, amelynek technikai feltételei éppen akkoriban születtek meg – gondoljunk csak a digitális képalkotási eljárásokra, a számítógépes szerkesztésekre –, és amelynek lehetőségei éppen napjainkban temetik maguk alá anyagi világunk rendjét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!