Mire a gyerekhez érsz, lögyböld ki a tejet!

A krétakör nem volt mindig kaukázusi. Az irodalomtörténeti legendárium szerint Brecht több egzotikus és kevéssé egzotikus helyszínnel is megpróbálkozott, míg végül letette a mesét az Elbrusz szirtjei alatt. Hogy mennyire jó döntést hozott, az akkor derült ki, amikor a világhírű grúz rendező, Avtandil Varszimasvili fejébe vette, hogy a magyar nézőknek grúz színházi nyelven fogja elmesélni a történetet. Mondhatnánk, hogy megvalósult a tartalom és a forma ideális találkozása, de azt hiszem, a tartalomnak végül is kevés köze van a Kaukázushoz. A mese alapját adó vándormotívum ősi kínai legendaként és bibliai példázat gyanánt is fennmaradt. Viszont azt bátran állíthatjuk, hogy remek arányokkal megalkotott, színes sokféleséggel felrajzolt, felemelő darabot láthat, aki megnézi az előadást a Nemzeti Színházban.

Fotó: Eori Szabo Zsolt

Niko Pirosmani: Egy halász piros ingben (Forrás: Russianartandculture.com)

Én az utolsó próbáig nem értettem, mit kellene csinálnunk. Akkor azonban Avtandil azt mondta: úgy képzeljem el, mint egy karnevált 

– mesélte Szilágyi Ágota, aki több szerepet is vitt a darabban. 
És akkor nagyjából sejthetjük is, milyen lett az előadás: 

erőteljes érzelmeket megmutató, kissé népijáték-szerű, amolyan vásári komédia, melyben a szereplők nem azonosulnak a szereppel, hanem csak eljátsszák azt, néha kikacsintva a nézőkre, állandó jelző gyanánt működő szerepjelölő gesztusokkal segítve az eligazodást, a szükségesnél nagyobb, sőt a mi európai ízlésünknél jóval erőteljesebb gesztusokat mímelve, már-már ripacskodva, vagy mondjuk inkább úgy ripacsoskodva, egyszóval úgy, mintha Kemény Henrik bábszínházát látnánk élő szereplőkkel.  

A két anya és a gyermek a krétakörben (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt)

És ha azt gondolnánk, hogy ez a kaukázusi stílus éppen a krétakörnél nem működhet, akkor tévednénk. A tragédiának és a komédiának ez az összemosása, a felfoghatatlan sorcsapások és vaskos rabelais-i humor úgy emeli a groteszk szürrealitás világába a brechti mesét, hogy megsokszorozza erejét. Mert hát egy olyan világban, ahol csecsemőket gyilkolnak rettenetes pszichopaták, hogyan is lehetne elmesélni a háborúk, forradalmak és ellenforradalmak hullámai között hánykódó, üldözött, megalázott, de mégis kitartó gyermekmentők önfeláldozását, ha nem szürrealistásként?

Borítókép: A gyermekmentő lányt, Gruse Vacsnadzét Katona Kinga alakítja (Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt)