1. Leonardo da Vinci: Angyali üdvözlet
A XV. század második felében, 1470 körül készítette az itáliai reneszánsz korszakának egyik legnagyobb géniusza a Firenze közelében található San Bartolomeo-kolostor számára ezt az oltárképet, amely azt a bibliai pillanatot jeleníti meg, amikor Gábriel arkangyal közli Máriával az örömhírt, hogy Isten őt választotta ki a Megváltó édesanyjául.
A tiszteletét térdre ereszkedve kifejező hírnök arckifejezése reményt, bizalmat sugároz. Talán ez is hozzájárul ahhoz a nyugalomhoz, kimértséghez, amely a hírről éppen csak értesülő Mária arcán egy halvány mosoly társaságában megjelenik. Nemcsak az arkangyal, de Mária feje fölött is megjelenik a szentségét hirdető glória.
A korai reneszánsz alkotások közé sorolható, néhol még a gótika hatását magán viselő képen ábrázolt környezet apró részletei, sőt még a színek is, amelyeket a festő azok megjelenítéséhez választott, szimbolikus jelentéssel bírnak, összekapcsolva az égit a földivel, az örömöt a bánattal, a születést a halállal. Ezáltal a teljes üdvösségtörténetet megelőlegezi egyetlen képben. A gazdag háttérnövényzetben is megjelenő lila a szentséget, ugyanakkor a fájdalmat és a szomorúságot is megjeleníti. A kék a mennyei, az e világon túli hatalom színe. A fehér egyszerre szimbolizálja a szűziességet és a gyermekáldást.
2. Hugo van der Goes: Portinari-oltár
Az egyik legismertebb németalföldi festő szintén 1470 körül készítette egy firenzei kórház temploma számára egy gazdag bankár, Tomasso Portinari megrendelésére ezt a három részből álló, szárnyas oltárképet, amely először Németalföldön, majd Itáliában is nagy sikert aratott, és amelyet jelenleg Uffizi Képtárban csodálhatnak meg a látogatók.
Az oltárkép legismertebb részlete a legnagyobb, középső szakasz, amelyen Szűz Mária, az angyalok és a pásztorok is megjelennek, Jézus imádását ábrázolja. Korábban még nem született ennyire finom és nőies, ugyanakkor az érzelmeket ennyire erőteljesen megjelenítő Mária-ábrázolás. Ez az alkotás nemcsak a mester technikájának fejlődését, de karakterábrázolásának erősségét is hűen tükrözi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nemcsak a Szűzanya, de mindhárom pásztor jelleme is jól kivehetően jelenik meg a képen.
A legidősebb pásztor arca magán viseli az élet megpróbáltatásainak nyomát, de a remény és az életöröm csillan meg a mosolya által. A középkorú pásztor vonásai rajongást közvetítenek, míg a legfiatalabb kétséggel teli, hitetlenkedő tekintettel jelenik meg a képen, melynek közepén ragyogó csillagként, fénysugarakkal körülvéve jelenik meg Dávid király palotájának romjai között a földön fekvő kisded Jézus.
Az előteret kitöltő csendéletben is számos vallási szimbólum jelenik meg. A búzaköteg a kenyérre, ezáltal pedig az utolsó vacsorára utal. A vázákban megjelenők virágok is többletjelentéssel bírnak. A fehér írisz a tisztaság, a vörös liliom a vér jelképe. A lila írisz a Madonna bánatára, a szegfű pedig a Szentháromságra hivatott utalni.
A kép bal szélén jelenik meg József, aki az oszlop mellett, családjától külön áll. A képen különféle megjelenő, hol a földön térdelő, hol a levegőben repkedő tizenöt angyal a rózsafüzér tizenöt rejtélyére utal.
