– Hogyan zajlottak a népszokások?
– Kakasdon szenteste a gyermekek mentek énekelni a házakhoz. Emlékszem, egy alkalommal édesanyám nem akart elengedni, mert már meg voltam fürdetve, félt, hogy megfázom. Apám azonban megnyugtatta, hogy nem lesz baj, az egyik bátyám kucsmáját a fejembe nyomta én pedig örömmel mentem énekelni a nagyobbakkal. Ugyancsak kedves emlékem, amikor a karácsony reggelén édesapánk aranyos vizet hozott nekünk a kútról.
Megmagyarázta, hogy Szűz Mária az éjjel megfürösztette a Jézuskáját, ezért lett a víz aranyos.
Abból kellett innunk, hogy áldás és egészség legyen rajtunk a következő évben. Amíg mi az aranyos vizet ittunk, apám közben imádkozott értünk, a családjáért.
– Fiatalon volt még része csobánolásban?
– Igen, karácsony másnapján elkezdődött a betlehemezés, ahogy mi bukovinai székelyek mondjuk, a csobánolás. Ilyenkor a szereplők már felöltözve elmentek a nagymisére, utána pedig kezdetét vette a betlehemezés. Elsőnek a paphoz mentek, aztán rang szerint végiglátogatták a falu népét. Bukovinában ez még úgy történt, hogy ahol megesteledett, ott aludtak a jelmezesek. A csobánolás régen eltartott egészen vízkeresztig. Gyermekkoromban még a téli játékok, állandó szánkózás és a korcsolyázás volt az életünk, hiszen akkoriban már Szent Miklós napja környékén leesett a hó. Meghatározó élményem volt az is, amikor minden évben feltűnt a Mikulás a Tolna megyei dombok között. Szép és emlékezetes gyermekkorunk volt.
Meg kell vallanom sajnálom a mai gyerekeket nemcsak azért, mert alig van már hó, hanem azért is, mert mivel csak pittyegtetik a málélapítót – az okoseszközöket –, nem lesz miről mesélniük, nem lesznek közös élményeik.
– Vissza lehetne-e csempészni valamit a régi idők karácsonyából, népi játékaiból?
– Mindig azt szoktam mondani, hogy csak meg kell mutatni az elődeink értékeit, amelyekkel föl lehet kelteni a vágyat az emberekben. A tanárok is gyakran panaszkodnak, hogy nehéz az ifjúságot meggyőzni arról, mi is a helyes, a szép, a követendő. Ekkor a szelídség szigorával kell oktatni őket. Ehhez sok-sok türelemre van szükség, mert a mai fiatalok valóban nem értik – de nem is érthetik – az előttük lévő generációk életét, hiszen régen minden annyira más volt. A gyermekeket humorral, emberi kapcsolatok által kell tanítani, de nemcsak az értelemre, hanem a szívre is, hogy megértse, mi a helyes.
A fiatalokat és az időseket is rá kell ébreszteni arra, hogy akkor lehet jövő, ha szervezik, éltetik közösségeiket. Mindez pedig csak az embereken múlik.
Nem tudjuk a világot megváltoztatni, csak önmagunkat. Arra viszont törekednünk kell, hogy minden nap egy-egy lépést előre haladhassunk, mert ebből lehetnek aztán a nagy dolgok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!