– Lezárult a Nemzeti Színházban a baleset kapcsán folyó vizsgálat. Tudná összegezni ennek eredményét?
– Egy mondatban összefoglalható ennek eredménye: egyszemélyi felelősség nem állapítható meg. A körülmények alakulásának szerencsétlen volta eredményezte a sajnálatos eseményeket. Örülök, hogy ez lett a vizsgálat eredménye, mert nagyon fájt volna, ha valamelyik munkatársamra rá lett volna égetve a közvetlen felelősség.
– Több találgatás is született arról, hogy mi ment félre azon az estén. Volt szó szerencsétlen mozdulatokról, a díszlet nem eléggé biztonságos kivitelezéséről. Kijelenthető tehát, hogy egyetlen ilyen tényezőt sem lehet kiemelni a lehetséges okok sorából?
– Nem. A vizsgálat azt állapította meg, hogy több tényező szerencsétlen alakulása okozta a balesetet. A színház veszélyes üzem. Nyilván az igazgató és a rendező felelőssége, hogy minimalizálja a kockázatok lehetőségét, számát, de ezeket teljesen kiiktatni nem lehet, a színészeknek pedig meg kell tanulnia egy-egy díszletet használni.
A vizsgálat kitér a süllyedő színpadi elemek jelentette kockázatra, amelyeket egyébként a Rómeó és Júliában keveset használunk.
Ezek önmagukban is sokkal veszélyesebbek, mint maga az előadás díszlete. Sok kérdés merül fel – nemcsak a Nemzeti Színházban, hanem más intézményekben is – azzal kapcsolatban, hogyan lehetne ezt jobban csinálni, jogilag is megfelelően keretezni a helyzetet, kitalálni, milyen szabályok szerint működjünk. Mindenki hangsúlyozta viszont azt, ami a színházi dolgozóknak is egyértelmű, hogy ez tényleg egy veszélyes üzem.
– Hogyan zajlott maga a vizsgálat? Mennyire tekinthető objektívnek az az eljárás, amelyben a színház saját munkatársai vettek részt?
– A színház nyolc alkalmazottjából tevődött össze a bizottság, amely a vizsgálatot elvégezte. Tudomásom szerint nagy alapossággal dolgoztak. Schnell Ádám és Berettyán Nándor személyében két olyan színész is benne volt a bizottságban, akik a részesei voltak a Rómeó és Júlia előadásának, és a baleset idején is jelen voltak. Úgy gondolom, hogy ennél objektívebb, a tényfeltárásra alkalmasabb bizottságot nehéz lett volna összeállítani. Ezzel párhuzamosan a rendőrségi nyomozás is tovább zajlik. Ennek eredményeiről is tudni fog a közvélemény.
– Önt is meghallgatta a felállított bizottság?
– Egyszer engem is meghallgattak, igen. Ezen kívül nem folytam bele, nem is akartam, és úgy éreztem, így a helyes.
Nagyon kíváncsi voltam viszont arra, hogy a színészek belülről hogyan élték meg ezt a dolgot. Mindenféle szempontból nagyon ellentmondásos a kép.
De bárki bárhol tartson is a történtek feldolgozásában, azt azért egybehangzóan állítja mindenki, hogy a színház igenis veszélyes üzem.
– Milyen a társulat lelkiállapota? A sokkhatás után az idő elkezdte azért kezelni a kialakult zavarokat?
– Érzem még a társulatban a feszültséget. Már játszunk, és egy kifejezetten nehéz hónap van mögöttünk, mert a színházat működtetni kell. A balesetet szenvedő két színészünk, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó alapemberei a színháznak és nagyon várjuk őket vissza. Örülünk, amikor a felépülésükről hallunk. A színház repertoárjának majd felében érintettek. Ahhoz, hogy létezzünk, beugrópróbákat kell csinálni: nagyrészt erről szólnak a hétköznapjaink. Az előadásainkat próbáljuk életben tartani, és ez így lesz január végéig.
– A történetek után azonnal lemondott. A vizsgálat eredménye ezt a döntését hogyan befolyásolja?
– Ez is egy összetett dolog. Egyrészt a vizsgálat eredménye is, másrészt az elmúlt hónap tapasztalatai is azt mondatják ki velem, hogy akkor járok el felelősséggel, ha visszavonom a felmondásomat. Mert a színháznak működnie kell. Az előadások többségét én rendeztem, tehát nélkülem nehezen felújíthatóak. Kell, hogy segítsek. Egy rendkívül felelősségteljes időszak következik: zárjuk az évet, a Színházi Olimpia lezárásával is rengeteg dolgunk van még, évadot tervezünk, költségvetést készítünk, hamarosan kezdődnek a szerződéskötési tárgyalások. Tehát ebből a történetből kilépni nagyon-nagyon nehéz. Azt korábban mondtam is, hogy amíg szükségeltetik, addig itt vagyok. Közben pedig van egy másik oldala is a dolognak.
Álmomban sem mertem gondolni, hogy ennyi támogató üzenetet, biztató segítséget kapok. Részint a színházi szakma felől, részint a magyar kulturális élet jeles képviselőitől, de talán, ami a legmeghatóbb, a nézőinktől, a hétköznapi emberektől is. Több száz visszajelzést kaptam.
Egy kicsikét igazolva érzem az elmúlt évtizedek munkáját és harcait, amelyeken itt végigmentünk, végigmentem, amelyeket végigcsináltunk, és amelyek folyamatában benne vagyunk. Szóval ez mérhetetlenül jólesett, és ez az érzés messze-messze felülírta a fogást kereső, áskálódó próbálkozások hatását, mert azok is voltak természetesen. Ez nagyon-nagyon sok erőt adott és ad most is. Ráadásul szembesülnöm kellett azzal is, hogy a Nemzeti Színház rendkívül összetett működése mennyire nehezen teszi lehetővé azt, hogy kiváljak az életéből. Tekintve, hogy hány helyen kapcsolódunk össze a szakmával, a jövő generáció képzésével, a nemzetközi színházi élettel.
Az is meglepetés volt, hogy hány biztató levelet és telefont kaptam például külföldi partnereinktől felszólító módban. Hogy muszáj folytatni.
Nagyon sok rendkívül fontos ügy, kezdeményezés kötődik a Nemzeti Színházhoz és hozzám. Ezek a tények mind-mind ezt a döntést hozatták meg velem, miközben egyáltalán nem egyszerű időszakon vagyok túl, amennyire túl vagyok rajta. Viszont mindennek ellenére ezt az egészet most mégis tovább kell csinálnom. Természetesen akkor, ha a rendőri vizsgálat valami homlokegyenest mást hoz ki végeredményül, akkor ez a kérdés is újragondolandó, és újra is fogom gondolni.
– Az illetékes tárca vezetőjével is közölte a döntését?
– Jeleztem hivatalosan is a szándékomat Csák Jánosnak. Ő már eleve a folytatásra buzdított, az, hogy a felmondásomat nem kívánta tudomásul venni, megint csak nagyon megtisztelő volt. Utólag is nagyon köszönöm neki ezt a megelőlegezett bizalmat. Nem egyszerű a döntés. Ha csak az elmúlt hetemet vesszük alapul, akkor is azt látni, hogy óhatatlanul is mennyire a részese voltam és vagyok a Nemzetiben zajló munkának. Ezt illusztrálandó: az elmúlt héten a Bánk bán, az Egri Csillagok, a Csíksomlyói passió, a Tizenhárom almafa felújító- és beugrópróbái zajlottak. Ezek mind az én rendezéseim. Vendégül láttuk a farkaslaki barátainkat és székelyudvarhelyi diákokat. Karácsonyváró adventi eseményeket rendeztünk, vendégeskedtünk a Szentendrei Református Gimnáziumban. Theodórosz Terzopulosz megérkezett a Kurázsi mama próbáira, zajlanak vele a tárgyalások a következő színházi olimpiával kapcsolatban. Munkatársaimmal összeállítottuk a XI. MITEM programját. A darab rendezőjének jelenléte híján segítettem elkészíteni a Kaukázusi Krétakör kamaraszínpadi változatát. Lezajlott a Teátrumi Társaság közgyűlése, vendégeskedett nálunk a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata. Tárgyalásokat folytattunk a Honvédelmi Minisztériummal a tavaszi MVM Dome-ban tartandó Egri csillagok előadással kapcsolatban. Szervezzük a magyar–török kulturális évad ránk eső programjait. A Déryné-előadással Kassán jártunk vendégjátékon. Hamarosan SZFE első évfolyamos színész osztályával, az Oberfrank-osztállyal kezdek órát. A színház él, zsong, dolgozik. Az egész teátrum életében ugyanakkor ott van a baleset és hosszú ideig ott is marad. A Nemzeti Színház ügye túlmutat rajta. Egész életemben erre készültem. Tíz éve becsülettel csinálom. A színház irányítását nemcsak feladatként, de Istentől kapott ajándékként is élem meg. Úgy érzem, csinálnom kell tovább, mert ez az én dolgom.
– Mi az, amit a jövőben másképpen csinálna?
– Újra kell gondolni a színházat: a repertoárunkat, a működési módunkat és a színészek szerződését is.
Tehát egészen az alapokig vissza kell menni, és az elkövetkező két-három hónapban dolgoznunk kell azon, hogy egy új rendszer álljon fel. Ilyen például a napi próbamennyiség vagy az előadás és a próba viszonya.
Hangsúlyozom viszont, hogy bármilyen változást hajtunk végre, teljességgel nem zárhatjuk ki a balesetek lehetőségét. És nincs ez másként a világban sem. Sajnos a nálunk történtek óta féltucatnyi komoly sérülés történt a magyar színházi szakmában. A külföldi partnereink, amikor fölhívtak, amikor levelet írtak, mind mondtak példát náluk történt balesetekre. Mindenesetre most többet kell kommunikálnom a társulattal, és a színház alkalmazottaival. Közösen sikerülhet feldolgoznunk a történteket.
A videót készítette: L. Szabó Fruzsina
