Utolsó tangó Pozsonyban

Azt mondják, hogy a verista operajátszás Leoncavallo Bajazzók és Mascagni Parasztbecsület című operájának bemutatásával kezdődött. Érdemes fenntartással kezelni a különböző korszakok éles választóvonalait, szürreális élmény is lenne például csütörtök délután még barokk módra tobzódni az aszalt fügében, hogy aztán péntek reggel már klasszicistán, cukor nélkül kavarjuk a feketekávét.

Daniel Čapkovič Escamillo szerepében a Carmen című előadásban Fotó: Marek Olbrzymek Fotó: Marek Olbrzymek

Jellegzetesen közép-európai világos tenorja ércesen fénylő, ha kell drámai erejű, a biztos technikával megénekelt, hosszan, de nem ízléstelenül kitartott magasságok pedig imponáltak a közönségnek. Széles a horizont, amit José gondolatokban és érzelmekben befog, és az ember ki sem nézné Salingból, hogy milyen mélységeket és magasságokat képes önmagában bejárni, de ami a legfőbb, a nézők elé tárni. Saling Don Joséja Carmen által érik férfivá, más kérdés, hogy keserű tapasztalatok árán. 

Sokféle eredeti, különleges Carment volt szerencsém már látni, egyvalami közös volt mindannyiukban: megtalálták a bennük szunnyadó csábító érzékiséget és a pusztító szenvedélyességet. Számomra Jana Kurucová adós maradt ezzel. 

Az egyházzenét is tanult, rangos operaházakban és karmesterekkel dolgozó mezzoszoprán érzékeny muzikalitással nyúlt Carmenhez, lehet, éppen ezért nem leli önmagát a szerepben: a forróvérű spanyol cigány lány karakteréhez ugyanis elengedhetetlen valamiféle atmoszférateremtő vad őserő és zenei vagányság, itt a klisék kipukkannak, a Deutsche Oper Berlinben sem a címszerepet, hanem Mercédèst osztották rá korábban. Üde színfolt volt viszont a pozsonyi előadásban Mercédèsként Terézia Kruzliaková és Frasquitaként Andrea Vizvári. A jól fésült Daniel Capkovic Escamillo, a torreádor megformálójaként viszont inkább egy andalúz matadorképző alapítvány joviális, jó humorú elnökére emlékeztetett, aki időnként még magára ölti hajdani sikerei kosztümjét, de a karámban, amikor senki nem látja, elnézést kér a megvetően ránéző bikától, hogy nem hozott neki elég takarmányt. Az este meglepetése egyértelműen Lenka Máciková volt Micaëla szerepében. Az énekesnőt láthatta már a varsói és a prágai közönség, de a katari, stockholmi, szarajevói koncertszínpadokon is nagy sikert aratott, csakúgy, mint a Glyndebourne-i Operafesztiválon és José Carreras partnereként. A kivételesen szenzibilis dallam- és szerepformálást méltán honorálta ovációval a nagyközönség. 

Lubor Cukr rendező a Carmen című előadás próbáján. Fotó Marek Olbrzymek

S végül néhány gondolat a rendezésről: Lubor Cukr elvonatkoztatott a darab eredeti helyszínétől, a cselekmény játszódhatna bárhol és megtörténhetne akár velünk is. Carmen többnyire farmer rövidnadrágban, az énekkar rikítón sokszínű hétköznapi ruhákban lép színpadra, és nem segíti a nézőket az előadás értelmezésében, hogy a jelmezek olykor hirtelen kicserélődnek, idősíkot, korszakot és stílust váltanak a visszafogott díszletben (díszlet- és jelmeztervező: David Janosek). 

Mintha Cukr mindenkinek szeretne megfelelni: egy kicsit ebből, egy kicsit abból, mint a rossz szakács, aki azt hiszi, hogy attól lesz finomabb az étel, ha beleszór mindent, amit a polcon talál. Eszébe jutott viszont egy eredeti ötlet: az utolsó tíz percben „kifordítja” a helyszínt, Carmen és José konfliktusa mintha éppen egy aréna közepén zajlana és a záró duett alatt végzetes tangót járnak, miközben a szerepüket éneklik. Operazene és tangóritmus együtt: a megosztott előadói figyelem iskolapéldája játszódik le a nézők szeme előtt. Utolsó tánc ez, amibe bele kell pusztulni mindkettőnek. Micaëla pedig, akinek a szíve egykor majdnem megszakadt José szerelméért, leveti könnyű, halványzöld, tavaszi kabátját, és szikrázón fehér nagyestélyiben diadalmasan elvonul Escamillo oldalán. 

A zenekart Zuzana Kadlcíková vezényelte meglehetősen vértelenül, hol van már a ’78-as bécsi előadás kirobbanó zenekara Kleiber pálcája alatt.

A néhány hónapja bemutatott pozsonyi Carmen december 29-i előadása legkevésbé sem a címszereplőről szólt, de kárpótolta a nézőket Ondrej Saling kibontakozása Joséként, valamint Lenka Máciková kivételes érzékenysége Micaëla szerepében. S ezen az sem változtat, hogy Lubor Cukr, mintha nem bízna eléggé a zeneszerzőben és az énekesekben, olykor még palacsintát is süttet a nyílt színen. 

De hiába, a színpadról áradó kellemetlen konyhaszag nem tudta elnyomni a két kitűnő énekes teljesítményét.

Borítókép: Daniel Capkovic Escamillo szerepében a Carmen című előadásban (Fotó: Marek Olbrzymek)