Az eddigi legnagyobb rendezvényre készülnek idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Három év kihagyás után idén ismét megrendezi a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen a Vojtina Bábszínházzal és a Drámaírói Kerekasztallal közösen a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka fesztivált. A rendezvény történetében az eddigi legnagyobb fesztiválra készülnek a szervezők május 9. és 18. között a hajdúsági vármegyeszékhelyen.

Forrás: MTI2024. 03. 27. 19:00
Alice Csodaországban című előadás Fotó: Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője a fesztivál gyermek- és ifjúsági szekciójáról, a Gördeszkáról szólva elmesélte, hogy hónapok óta zajlik a háttérmunka. Egy kuratóriumot hoztak létre az ország számos neves művészével, és közösen döntöttek a meghívott előadásokról. 

Tizenegy darabra esett a választás, amely közül hármat óvodás-, négyet kisiskolás kortól ajánlanak, három az ifjúságnak és egy kifejezetten a felnőtteknek szól.

Hozzátette, hogy az előadások mellett két kerekasztal-beszélgetés és két kiállítás is szerepel a programban, amelyek megvalósulásában harmincegy neves író vesz részt. Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója az általuk Debrecenbe hívott darabok közül kiemelte a Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című, felnőtteknek szóló előadását, amelyet tíz kortárs szerző jegyez, és amelynek jelenetei stílusukban nagyon különbözők, de mindegyik középpontjában az ember áll. A kortárs kritikusok szerint ez az utóbbi évek leginnovatívabb előadása – mutatott rá Asbóth Anikó.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.