Most akkor fel kell akasztani a királyokat, vagy nem?

Akasszátok föl a királyokat! – kiáltotta Petőfi 1848 decemberében, de sem akkor, sem később nem akasztottak nálunk uralkodókat, nem nyakaztak le királyokat, de még a trónfosztásokkal is igen szerényen jártunk el, olyannyira, hogy valójában még az sem egészen világos, a mai Magyarország köztársaság-e vagy monarchia.

No persze mindenki látja, hogy hazánk köztársaság, nem is kell ezt sokat magyarázni, de – mint az MCC-Scruton közösségi klubjában megtartott pódiumbeszélgetésen kiderült – ha az alaptörvény preambuluma úgy fogalmaz, hogy Magyarország 1944. március 19-én elveszítette állami önrendelkezését, akkor minden azt követően hozott rendelkezés kényszer és erőszak. Ilyen körülmények között vajon lehet-e érvényesen megszüntetni a monarchiát? 

 

A beszélgetés egyik résztvevője, Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa arra mutatott rá, hogy nyugaton sokszor elhangzik: nem értik a magyarok észjárását. Mindig mindenben a jogi, formai legitimitást keresik, miközben a tények már régen másfelé járnak. Szóval, akár így, akár úgy, köztársaság vagyunk, és hogy 1946. február elseje óta senki nem kérdőjelezte meg komolyan ezt a tényt, az nem csupán annak köszönhető, hogy a megváltozott társadalmi, kulturális térben nehéz lenne elhelyezni a magyar királyságot, de annak is, hogy a máig uralkodó baloldali jellegű történelemképben a királyság összefonódott az elnyomással.

Mód Aladár négyszáz éves szabadságharcot vizionáló könyve. Forrás: Bookline

Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa emlékeztetett arra, hogy a kommunista idők fontos történésze, Mód Aladár alkotta meg azt a nézőpontot, amelyben 

a 400 éven keresztül fennálló Habsburg–magyar konfliktus valójában a királyság és a köztársaság konfliktusa volt, azaz végső soron a reakció és a haladás küzdelme. 

Persze ma már tudjuk, hogy ez a narratíva erősen elavult, nem lehet úgy tekinteni az újkori magyar történelemre, hogy hazánknak folyamatosan a Habsburg gyarmatosító törekvésekkel szemben kellett helytállnia. Bármennyire is emeli a nemzeti lelkületet az a haladóságtudat, élenjáróság-eszme, ami ebből a történelemképből árad, valójában azonban sokszor – ahogy az a Nyugat–Kelet-viszonyban amúgy várható – inkább Bécs volt a haladó és a Lajtán inneni birodalomrész az elmaradott. 

Eleven emlék sok uralkodó számára: XVI. Lajos a vérpadon. Forrás: Hulton Archive/Getty Images

No, 1848-ban pont nem. Nánay Mihály arra emlékeztetett, hogy 

a napóleoni háborúk után megcsontosodott, haladásellenes, konzervatív kormányzat jellemezte a Habsburg Birodalmat, amelyben a magyar törekvések valóban üdítően előremutatóak voltak.

Valahol persze érthető, ha Ferenc császár és utóda, Ferdinánd király tartott a nyugatos eszméktől. Ők úgy látták, bármi jobb annál, mint amikor királyokat és arisztokratákat nyakaznak, amikor a forradalmi terror elborítja az országokat, amikor lángba borul Európa. A korszak vezető politikusa, Metternich mindent el is követett azért, hogy a nemzeti eszméket, a köztársasági gondolatokat, a polgári önszerveződés elveit, és persze mindezekkel együtt a modern kapitalizmus lehetőségeit távol tartsa a birodalomtól. Hogy elképzelései s vele együtt az európai abszolút monarchiák elképzelései egyre kevésbé tükrözték a valóságot, egyre kevésbé feleltek meg a tényeknek, azt a negyvennyolcas forradalmi hullám bizonyította be.

Egy forradalmi lincselés: Lamberg meggyilkolása a pest-budai hajóhídon. Forrás: Wikipédia

A kontinens egészét megrázó felkeléssorozat pesti eseményeivel kapcsolatban Nánay Mihály érdekes szempontra hívta föl a figyelmet. 

Sikeres forradalmakat fővárosokban lehet csinálni. Ott a lázadók valóban uralmuk alá vonhatják a kormányzati szerveket. Ám a magyar március felkelői kissé bizonytalanok: mit is kellene elfoglalniuk, birtokba venniük? A nevezetes 12 pontból csak kettőt lehetett Pesten megvalósítani, a sajtó szabadságát és a politikai foglyok szabadon bocsátását. A többi tíz pont mind olyan követelés volt, amit át kellett küldeni Pozsonyba, ahol háborítatlanul ülésezett az országgyűlés, onnan pedig Bécsbe, ahol ugyan riadtan és engedményekre kényszerülve, de mégiscsak helyén volt a birodalmi kormányzat. 

Ezért alakult úgy – tette hozzá Ligeti Dávid –, hogy sokáig az áprilisi törvények elfogadásának pillanata, április 11. volt az új korszak megszületésének emléknapja. Az akkor jóváhagyott törvények lettek ugyanis később a kiegyezés alapjai, s ezért lett csak nagyon későn, a függetlenné válás után, 1928-ban nemzeti ünnep március 15. És ezért nem merült föl komolyan sem a forradalmi események során, sem a szabadságharc alatt a királyság eltörlésének lehetősége. Ezt a problémát még az 1849-es függetlenségi nyilatkozat is nyitva hagyta. Hogy azóta sem csukhattuk be végérvényesen, arról érdemes néha okos eszmecserét folytatni. 
A Scruton Belvárosban megtartott beszélgetését Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója moderálta.

Borítókép: Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója és beszélgetőpartnerei, Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa és Ligeti Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa (Forrás: Facebook)