Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + fotógaléria

Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a Nemzet Színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten a Farkasréti temetőben.

Fotó: MW Bulvár/Bánkuti Sándor

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Tordy Géza hangja nem pusztán rádióból, mozivászonról és színpadról volt hiteles, hanem egy olyan hang volt, amelyet hosszú évtizedek kemény munkája faragott, csiszolt karakteressé, hogy aztán véleményformáló legyen a művészet és az élet színterén egyaránt – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, akár órákat utazva, vidéken is megnézte kollégáit, ismerte az országos színházi palettát és fontos volt számára a csapatmunka.

Felidézte, hogy egyszer egy kerti összejövetel után megkérdezte őt, hogy mit csinál éppen, a válasz az volt: keresem a tüzet. 

A színpadon, a filmvásznon, az életben, mindig a tüzet kerested, és sokan vagyunk tanúk rá, hogy megtaláltad. Néha engedted lankadni, de valójában mindvégig lobogott benned

 – fogalmazott.

Ernyey Béla is közös emlékeket, kedves történeteket idézve búcsúzott Tordy Gézától. – Óriási szívű, nagystílű ember volt – mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, még főiskolásként. A művész elmondta, élete leghosszabb barátsága fűzte Tordy Gézához, aki az egyetlen igaz barátja volt a kollégák között. Amikor 1973-ban Ausztriába szerződött, szétszakította őket az élet, de mindig keresték a lehetőséget, hogy kapcsolatban maradhassanak. 

A Vígszínház egykori és jelenlegi társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája kiemelkedő alakításait és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

Soha nem felejtem el a kacagásod, olyan erővel szakadt ki belőled a nevetés, hogy beleremegtek még a falak is körülötted. Tordy Géza a végletek embere volt, haragban és szeretetben egyaránt.

A színészet illanó pálya bár a vászon sok mindent megőriz, a színpadi alakítások nagy pillanatai a jelenidejűségen túl megismételhetetlenek. A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. „És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál” – mondta. Tordy Gézát római katolikus szertartás szerint búcsúztatták, a szertartást Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság volt perjele vezette.

Tordy Géza Budapesten született 1938. május 1-jén. A középiskolában magasépítészetet tanult, de már 16 évesen tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszókörének. 1956-ban felvették a főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés, azonban Zách János, a kaposvári színház igazgatója odavette segédszínésznek. 1956. október 26-án a város Petőfi-szobránál Tordy szavalta a Szózatot. Huszonegy évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a Madách Színházhoz kötötte szerződése, aztán visszatért a Vígszínházhoz. 1992-től a Győri Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője, 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt, és évtizedekig oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Borítókép: Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát (Fotó: MW Bulvár/Bánkuti Sándor)