A S. E. R. E. G. című film kulisszatitkai

A megújult Magyar mozgóképfesztivál, a Moz.Go készülőben lévő magyar filmek kulisszatitkaiba is betekintést engedett a közönségnek. Így a terroristákra vadászó lövészek akciódús életét bemutató, hatrészes S.E.R.E.G. is bemutatkozott Veszprémben. A Hangvilla épülete előtt katonai sátrak, terepjáró és hivatásos katonák fogadták az érkezőket. A szervezők levetítették az ősszel induló filmsorozat hivatalos előzetesét, majd kerekasztal-beszélgetést tartottak az alkotókkal.

2024. 06. 19. 8:00
S:E:R:E:G:
Jelenet a S:E:R:E:G: című filmből Forrás: Megafilm-Service
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bemutatott előzetesből kiderült, hogy egy újabb veszélyes bevetésre készül az iraki háborús missziót megjárt katona és csapata. A tét nagy, de ezt a feladatot csakis a legjobbak tudják végrehajtani. A film címe, a S. E. R. E. G. mozaikszó: a szolgálat, az erény, a rend, az erkölcs és a gondviselés szavak kezdőbetűiből áll össze.

S. E. R. E. G.
A  S. E. R. E. G. című film előzetesének bemutatóján (Forrás: Megafilm)

A  S. E. R. E. G. háttere

A katonai sátor mellett a sorozat katonai szakértőjével, Pálinkás Szilveszter főhadnaggyal is találkoztunk, aki elárulta, hogy a honvédségnél előszeretettel alkalmaznak betűszavakat, hogy megkönnyítsék a katonai kommunikációt és a társnemzetekkel való együttműködést. 

Pálinkás Szilveszter vezette a színészek kiképzését, ő tervezte meg a filmben látható katonai műveleteket, segített a motívumkeresésben, sőt szereplőként is részt vett az alkotómunkában. Művelettervezői tapasztalata mankóként szolgált a Somogyi György és Bendi Balázs nevével fémjelzett forgatókönyv megírásakor, elsődlegesen a katonai terminológia és a kivitelezhető, életszerű jelenetek felépítése kapcsán.

 – A forgatást megelőző időszakban nagy felelősség és munka hárult rám – avatott be a főhadnagy. – Mind a színészek, mind a stáb részére szükséges volt bizonyos mértékű kiképzés. A színészek esetében mindenki azt a képzést kapta meg, amit a saját karaktere igényelt. Ez egy-egy színésznek olykor túl nagy terhelés volt, másoknak kevésbé. Mindenki más felkészültséggel, más testalkattal érkezett, figyelni kellett a fokozatos terhelésre. A forgatás meglehetősen intenzív volt, egy-egy nap folyamatosan taktikai mozzanatokat kellett végrehajtaniuk, ami rendkívül fárasztó – mondta, majd hozzátette, igyekezett minden olyan tudást átadni, ami a mai modern harcászatban jelen van, korszerű film készül. A sorozatban múlt és jelen is szerepel, próbált különbséget felmutatni mind felszerelésben, mind harceljárásokban, hogy látható legyen az a fejlődés, ami a két korszak között megvalósult. 

Láthatunk a filmben tartalékosokat, akik szinte egy alapkiképzést kaptak és rohamlövészeket, akiknek extrém feladatokat kellett végrehajtaniuk, mint például az épületharcászat. A fegyvert tudni kell irányítani, mozogni vele, és ugyanaz a felszerelés van rajtuk, ami a rohamlövészeken – árulta el Pálinkás Szilveszter.

 A haditechnika iránt érdeklődő nézőkre is gondoltak az alkotók: működés közben láthatunk harci járműveket, fegyvereket és egyéb harci eszközöket a filmben. 

Kerekasztal-beszélgetés a Moz.Gón

A kerekasztal-beszélgetésen Helmeczy Dorottya, a Megafilm Service vezető producere és ügyvezetője, Annus Péter, a S. E. R. E. G. line producere, Dombrovszky Linda, a sorozat rendezője és Somogyi György forgatókönyvíró vett részt. Megtudtuk, miért egy katonai sorozat ötlete fogalmazódott meg bennük, miként jutottak el egy ekkora szuperprodukció megvalósításig, hogyan zajlott a 77 napos forgatás, milyen katonai felkészítésen vettek részt a színészek és mire számíthatnak a nézők ősszel a televízió képernyője előtt. A beszélgetést Urmai Gabriella, a Megafilm sajtófőnöke moderálta.

A Magyar Honvédség különböző helyszínein forgatták a filmet. 

A történet a múltból indul a jelen felé, megjelenik egy családi szál: a főszereplő fiát beveszik a seregbe, ahol férfivá kell válnia. Megjelennek a nők és a szerelmi szálak is, amelyeket elsősorban abból a szempontból mutatnak be, hogy milyen problémákkal, kihívásokkal szembesül egy nő a katonai közegben és miképp tudják támogatni a férfiakat. 

A sorozat főszereplőjét, Győrbíró Zsoltot Csórics Balázs alakítja. Riválisa, egykori parancsnoka Kamarás Iván, Zsolt fia, Marci szerepében Séra Dánielt, Zsolt felesége, Petra szerepében Balla Esztert láthatjuk. A sorozatban további ismert színészek is szerepet kapnak és visszatér a képernyőre az első magyar honvédségi sorozat, az Angyalbőrben főszereplője, Mészáros Zoltán is, aki most 23 évvel később vezérkari tábornokként tűnik fel.

A beszélgetésen Helmeczy Dorottya elárulta, a katonai sorozat ötlete úgy merült fel, hogy gyártóként folyamatosan figyelik az aktuális trendeket. Érezhető volt, hogy egy ilyen témájú produkcióra szükség lehet, hiszen a világban olyan folyamatok zajlanak, amelyek sok konfliktussal járnak. 

Nagy jelentőségű volt a motívumgyűjtés, ahová a sorozat írójával és rendezőjével együtt jártak. Ellátogattak az ország számos laktanyájába, ahol különféle rendfokozatú katonák és családtagjaik történeteit hallgatták meg.

 Dombrovszky Linda hozzátette, hogy neki is ismeretlen terep volt ez, korábban nem volt kapcsolata a katonasággal. Sok kutatómunkát végeztek, és a karakterekben visszaköszönnek a megismert történetek hősei. Somogyi György kiemelte, hogy a katonaságnál elhangzó szakszavakra kellett nagyon figyelniük, a szűkszavú kifejezéseik mögött rejlő történetekre és a megkülönböztethető karakterek létrehozására. 

A S. E. R. E. G.-ben nem csupán a laktanyában szövődő barátságokról szólnak az egyes részek, hanem a felelősségvállalásról, és arról, hogy ha együttműködnek, közösen mindent meg tudnak oldani. Minden emberi szálat erre építettünk – fejtette ki Helmeczy Dorottya.

 A forgatás előkészületei során mindig mérlegelniük kellett a katonaszakmai és a filmes döntések között. 

Nem katonaszakmai filmet készítünk, alapvetően emberi történet áll a középpontban. Kialakulnak olyan viszonyok, konfliktusok, amelyektől emberi lesz a történet, és ezt tudja a néző követni. Természetesen vannak akciójelenetek is. Ezek egy olyan világot nyitnak ki, amilyennel magyar filmekben még nem találkoztunk – foglalta össze a rendező. 

A Megafilm Service hat részből álló katonai sorozata, a S. E.R. E. G. a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával, a TV2 koprodukciójában, a Magyar Honvédség közreműködésével készült, folyamatosan izgalmakat sejtető, akciódús epizódokat ígér. A történet ősszel lesz látható a TV2-n.

 

 

Mindent egy helyen az Eb-ről

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.