David Bowie egykori produceréről szóló film forradalmasíthatja a filmkészítést

Elkészült a világ első generatív film alkotása, aminek minden újranézésekor megváltozik a története. Az amerikai független filmes Gary Hustwit David Bowie egykori produceréről, Brian Enóról szóló dokumentumfilmjének lényege, hogy a jeleneteket variálva a mesterséges intelligencia (MI) ugyanannak a filmnek rengeteg különböző változatát hozza létre. Hogy épp melyiket nézi az ember, az indításkor dől el, de a néző sosem látja majd kétszer ugyanazt a filmet.

A mesterséges intelligencia már a hagyományos történestszövésre is hatssal van, a generatív filmeké a jövő? Forrás: (Fotó: Képernyőkép – YouTube )

Brian Eno különösen sokoldalú alkotó, van aki az ambient zene atyjaként tekint rá, más David Bowie és a U2 egykori producereként emlékszik rá, vagy a Windows-hangjelzés miatt, amit szintén neki köszönhet a világ. Eno legújabb projektjében ismét ismeretlen vizekre evez, a róla szóló új dokumentumfilm, az Eno nem csupán betekintést nyújt a művész páratlan karrierjébe, de bizonyos értelemben forradalmasítja is a dokumentumfilm-készítés műfaját. 

Brian Eno David Bowie és a U2 producere is volt. Forrás: YouTube/Képernyőkép

Gary Hustwit rendező ugyanis nem hétköznapi módját választotta a valóság megragadásának: Brendan Dawes szoftverfejlesztővel közösen generatív mesterséges intelligenciát alkalmazva hozták létre a Brian Enóról szóló filmet, amelynek köszönhetően minden vetítés új és egyedi élményt nyújt majd a nézőknek.

A film alanya és alkotói azonban tevékenyen összedolgoztak, Eno maga is évtizedek óta készít generatív művészetet, az 1975-ös Discreet Music avantgárd minimalizmusától kezdve a Spore mutáló hangsávjáig.

Brian Eno beadta a derekát

A film ötlete még 2017 környékén fogalmazódott meg Gary Hustwit rendezőben, akinek akkor Dieter Rams német tervezőről szóló filmjének zenéjét Eno komponálta. Ekkor vetődött fel a Hustwitban, hogy hogyan lehetséges, hogy egy olyan művészről, mint Eno, még nem készült semmilyen dokumentumfilm? A művész erre elárulta, hogy utálja az életrajzi dokumentumfilmeket, mert ezek csak egy ember verziói egy másik ember életéről, rengeteg embert utasított már vissza ezzel kapcsolatban.

Nagyjából ugyanebben az időben merültek fel bennem is ezek a gondolatok arról, hogy miért ne lehetne egy film sokkal performatívabb? Miért kell minden alkalommal statikusnak lennie? Brendan Dawes barátommal elkezdtünk azzal kísérletezni , hogy milyen lehet egy generatív film. Lehetne egy olyan film, amely szoftveresen, dinamikusan készül, amely minden alkalommal más, de mégis van története, és olyan, mint bármelyik másik filmem, csakhogy én is minden alkalommal meglepődnék, amikor lejátsszák, akárcsak a közönség?

A szoftver algoritmusai képesek elemezni a hatalmas mennyiségű adathalmazt, és azonosítani a narratív íveket, a zenei motívumokat és a vizuális kapcsolatokat. Hustwit és Dawes a kísérletek alatt rájött, hogy Brian Eno tökéletes alany lenne erre a megközelítésre. Megmutatták neki az általuk létrehozott generatív szoftverrendszer egy nagyon korai demóját, ami nagyon tetszett neki

Pontosan ezt akarom én is csinálni

– vágta rá elégedetten Eno. 

Ezáltal az Eno sokkal több mint egy hagyományos dokumentumfilm: egy folyamatosan változó, dinamikus műalkotás, amely tükrözi Eno művészetének lényegét. Ez a fajta megközelítés a nézőtől is sokkal aktívabb bevonódást igényel, az Eno viszont más szempontból is váratlan dokumentumfilm. 

Az ember azt várná, hogy egy ennyi lehetőséget tartalmazó film széles körű lesz, de a terjedelem mégis szűkös marad. Ahelyett viszont, hogy áttekintené a zenész hosszú pályafutását, inkább a kreativitással kapcsolatos filozófiáit fejtegeti, közel 500 órányi felvétel felhasználásával. 

Ötven éve kérdezgetik David Bowie-ról a producert

Huswit szerint a legenda nem nosztalgiázik, mindig csak előre akar nézni, a múltbeli munkáin való rágódás csak egy kreatív gödörbe taszítja.

Az emberek ötven éve kérdezgetik őt David Bowie-ról, a Talking Headsről és a Roxy Musicról. Belefáradt már abba, hogy erről beszéljen, pedig azóta már annyi mindent csinált

– meséli Hustwit, aki azt akarta, hogy a film a kreativitásról, az alkotói folyamatról és az ebből való tanulásról szóljon. A filmnek szinte minden részében van valamilyen kreatív lecke, a jelenetek többségében, még ha Brian a Roxyról beszél is vagy szintetizátorokról, vagy bármi másról, van benne valami kreatív inspiráció.

A dokumentumfilm éppen ezért nem csupán Brian Eno rajongóinak lehet kötelező darab, hanem mindenkinek, aki nyitott az új filmes élményekre és a technológia művészetben betöltött szerepének újraértelmezésére.

A film a jövő dokumentumfilmjeinek hírnöke lehet, amely új távlatokat nyit a narratíva és a vizuális kifejezésmód területén, és mindenkit arra ösztönöz, hogy kísérletezzen a hagyományos struktúrákkal. Hustwit is ebben érdekelt, ezért a Brain One szoftvert nyílt forráskódúvá tették, ezáltal bárki számára elérhetővé vált, aki kísérletezni szeretne a generatív filmek készítésével.