Ezáltal az Eno sokkal több mint egy hagyományos dokumentumfilm: egy folyamatosan változó, dinamikus műalkotás, amely tükrözi Eno művészetének lényegét. Ez a fajta megközelítés a nézőtől is sokkal aktívabb bevonódást igényel, az Eno viszont más szempontból is váratlan dokumentumfilm.
Az ember azt várná, hogy egy ennyi lehetőséget tartalmazó film széles körű lesz, de a terjedelem mégis szűkös marad. Ahelyett viszont, hogy áttekintené a zenész hosszú pályafutását, inkább a kreativitással kapcsolatos filozófiáit fejtegeti, közel 500 órányi felvétel felhasználásával.
Ötven éve kérdezgetik David Bowie-ról a producert
Huswit szerint a legenda nem nosztalgiázik, mindig csak előre akar nézni, a múltbeli munkáin való rágódás csak egy kreatív gödörbe taszítja.
Az emberek ötven éve kérdezgetik őt David Bowie-ról, a Talking Headsről és a Roxy Musicról. Belefáradt már abba, hogy erről beszéljen, pedig azóta már annyi mindent csinált
– meséli Hustwit, aki azt akarta, hogy a film a kreativitásról, az alkotói folyamatról és az ebből való tanulásról szóljon. A filmnek szinte minden részében van valamilyen kreatív lecke, a jelenetek többségében, még ha Brian a Roxyról beszél is vagy szintetizátorokról, vagy bármi másról, van benne valami kreatív inspiráció.
A dokumentumfilm éppen ezért nem csupán Brian Eno rajongóinak lehet kötelező darab, hanem mindenkinek, aki nyitott az új filmes élményekre és a technológia művészetben betöltött szerepének újraértelmezésére.
A film a jövő dokumentumfilmjeinek hírnöke lehet, amely új távlatokat nyit a narratíva és a vizuális kifejezésmód területén, és mindenkit arra ösztönöz, hogy kísérletezzen a hagyományos struktúrákkal. Hustwit is ebben érdekelt, ezért a Brain One szoftvert nyílt forráskódúvá tették, ezáltal bárki számára elérhetővé vált, aki kísérletezni szeretne a generatív filmek készítésével.
