A romániai bolsevik uralom kialakításának első éveit ábrázolja a darab, amelyben nagy szerepet kap az ellenállhatatlan székely humor. Sokszor nem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk, ahogy a csavaros székely észjárás ütközött a kommunista rendszer kegyetlenségével. A főszereplő, Tánczos Csuda Mózsi igazi székely góbé, aki székely furfanggal igyekszik boldogulni a történelem viharaiban. „Ami ezelőtt a tied volt, az most a másé. Ami ezelőtt jó volt, az most rossz. Ami ezelőtt okosság volt, az ma lopás, s ami ezelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szocializmus”– tanítja kisfiát, a kis Mózsit édesapja a műben.
A furfangos székely góbé
A faluba a kommunista párt komisszárt küld. Ez a nagy hatalmú, ám annál kevésbé okos ember kinevezi Mózsit „csertifikátos” vadőrnek, hogy neki, az „elvtárs úrnak” őzhúst szállítson. Hősünk erről így vélekedik:
Kényesen kell a bidestojással bánni, mert ha nem, kijön a szaga. Hát így van ez a komisszárokkal is.
Ellenségeivel kecskebukát (bukfencet) hányat, furfangosan Szibériával fenyegeti vagy leitatja őket, túljár az eszükön, az orruknál fogva vezeti a társaságot. „Nem csalok, csak segítek itt-ott az igazságnak.” Életben marad, és életben tartja a családját is, az almafáit is, a sorstársait és a reményt is. Ez az ő feladata, küldetése, és ezt véghez is viszi.
Mózsi a legkülönfélébb kalandokat éli meg vadőrként. Úgy próbál boldogulni az új helyzetben, hogy egyetlenegyszer se tegyen olyat, ami ellentétes az erkölcsi érzékével, de együttműködik annyira a bolsevista hatalom képviselőivel, hogy életben maradhasson a családjával együtt. Kalandjai közben nagyokat nevetünk Mózsi kiszólásain, az abszurdnál abszurdabb jeleneteken.
A valós történelmi eseményekre épülő mű a bolsevista megszállástól az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi magyarellenes bosszúhadjáratig követi nyomon a Tánczos család történetét és egy székely falu erőszakos elrománosításának stációit. A forradalom után a szomszéd román falu lakói népirtást rendeznek a helyi székelyek között, és egyre gyakrabban indulnak vagonok a falubeliekkel Dobrudzsába. Az elhurcoltak helyébe besszarábiai románokat telepítenek.
Mózsi és felesége is a messzi lápvidékre kerülnek, a családból egyedül az időközben felnőtté cseperedett kicsi Mózsi marad meg a szülőföldjén havasi bujdosóként.
Kiváló színészi alakításokat láthatunk a darabban.
A főszereplőt, Mózsit alakító Jánosi Dávid folyamatosan jelen van a színen, alakítása olyannyira hiteles, hogy ízig-vérig székelynek tartjuk. Elképesztő lelki ereje van, az ellenséggel szemben úgy használja a székely furfangot és bátorságot, hogy úgy érezzük, mindent legyőzhet. Még azt is elhisszük neki, hogy hiába került egy szögesdróttal körülvett munkatáborba, ahonnan lehetetlen megszabadulni, a mocsárba ültetett almafája megmaradhat.
Feleségét Koncz Andrea alakítja, aki a családjáért élő erős asszonyt jeleníti meg. A hatalmaskodásában is megfélemlített szovjet Dombi elvtársat és Tarpojánt, a fásult dobrudzsai táborparancsnokot játszó Jászai László emlékezetes alakításában nagyszerűen kettéválasztja a két elnyomó karaktert, sok mulatságos jelenetet produkálva. A szereplők többsége több karaktert alakít, köztük Papp Attila, Boráros Imre, Farkas Tamás, Tóth János Gergely és Kazári András.
A díszletet Horesnyi Balázs tervezte. A fő helyszínek élesen szemben állnak egymással: a nyári virágos rét, a hegy tetején megbújó otthon szemben áll a fenyegető légkörű szobával, ahol az elvtársak tanyáznak. Igaz-Juhász Katalin jelmezei realisták, de a szereplők között szinte mindenki kap egy-egy eltúlzott részletet, egy nagy bajuszt vagy pocakot. Cári Tibor zeneszerző dallamai felidézik az erdélyi zenei világot.
