Az MS mester és kora című kiállítás csaknem száz műalkotás – festmények, rajzok, makettek, ötvösművek és korabeli dokumentumok – segítségével ad átfogó képet a mester munkásságáról, a stílusát meghatározó régiókról, illetve a korról, amelyben alkotott. MS mester személye mégis ködbe burkolózik, s a kiállítás legizgalmasabb aspektusa is az, hogy fél évezreddel később milyen lehetőségek mutatkoznak a történészek és művészettörténészek, restaurátorok számára a rejtély felfedésére. A Szépművészeti Múzeum tárlata pont az információhiány miatt válik sokkal elevenebbé a hasonló kiállításokhoz képest, ahol a művészet egy megkövült, felcímkézett és vitrinben őrzött, lepecsételt művek katalógusának hathat. A szemünk előtt rajzolódik ki, ahogy a mestert övező nagyfokú bizonytalanság kutatásról kutatásra (és néha a szerencsés véletlenek folytán) fokozatosan tisztázódik. A kutatások nem zárultak le, s feltehetően nem is fognak soha.
MS mester és kora a Szépművészeti Múzeumban
A közelmúltban is számos új festményt és rajzot sikerült azonosítani, amelyek a művészhez vagy műhelyéhez köthetők, ezeket alaposan elemezték a kutatók, amiről a falfeliratok is részletesen beszámolnak, így az MS mesterrel kapcsolatba hozható alkotások száma nagyon rövid idő alatt csaknem megháromszorozódott.
A tárlatban külön figyelmet kap a művész kapcsolatának feltérképezése Albrecht Dürerrel: a magyar származású reneszánsz festő több alkotását is kiállították. Érdemes elidőzni Paul Vinck és Anna Heckl epitáfiumánál is, amelyek formai különbségeik ellenére MS mester stílusjegyeit viselik: e munkák alapján úgy tűnik, hogy a mester műhelye az 1500-as évek elején már Bécsben működött, és innen látta el megrendeléseit, köztük a selmecbányai oltár elkészítését is.
Ez utóbbi szolgál a tárlat központi elemeként, a kiállításon egy monumentális installáció révén kel új életre a szárnyas oltár, ezzel párhuzamosan pedig – a máskülönben keveset taglalt – bányavárosok világát is alkalmunk nyílik jobban megismerni.
A Szent Katalin-templom egykori főoltárából fennmaradt hét táblaképet (a nyolcadik továbbra sem került elő) most először sikerült egy helyen bemutatni. A festmények csak a 20. század elején kerültek elő különböző helyekről – például a leghíresebb MS-festmény, a Vizitáció a tópataki plébánia padlásáról, míg a Jézus születése a hontszentantali templomból.
Az első terem fókuszában azonban még nem az alkotó áll, hanem a 15–16. század fordulójának ellentmondásos megítélésű, Jagelló-kori Magyar Királysága, amely egyszerre jelöli a középkori Magyarország utolsó virágkorát, és a mohácsi vereséggel kezdődő hanyatlás időszakát is. Véletlen egybeesés ugyan, de a terem különösen aktuálisnak hat, hiszen az elmúlt hetekben a Hunyadi-sorozat jelentősen meghatározta a közbeszédet, és nézők ezreit ösztökélte a korról való gondolkodásra, a történelemmel kapcsolatos otthoni kutatásokra, és a történelmi tények megismerésére, illetve átértékelésére.
Az MS mester és kora tehát legalább annyira szól a történelemkutatás és a művészettörténet romantikájáról, mint magáról az alkotóról.
Ezt a kiállítás zárórésze nyomatékosítja különösen: itt igazi műhelytitkokra bukkanhat az egyszeri látogató, a festmények készítéstechnikai és anyaghasználati elemzésének módjáról nyújt egy olyan átfogó képet, ami engem csodálattal töltött el, de egy nálam fiatalabb, kellően érdeklődő és a tudományra, művészetre nyitott látogatót akár könnyen arra sarkallhat, hogy maga is restaurátornak, kutatónak vagy akár történésznek álljon.
Az MS mester és kora a Bartók-tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részeként valósult meg, az esztergomi Keresztény Múzeum és több mint húsz nemzetközi intézmény, együttműködésével, a legnevesebb szakmai tekintélyek bevonásával. A tárlat történeti részének kurátora Buzás Gergely régész, az MS mesterrel foglalkozó rész kurátora pedig Endrődi Gábor, Pattantyús Manga és Sarkadi Nagy Emese művészettörténészek.
