Noha több film szerepét is elvállalta, Bajor Gizi a film műfaját soha nem érezte magához igazán közel állónak. Ignácz Rózsa, kivel a Két fogoly című filmben játszott együtt, azt írja, hogy a színésznő nem szeretett filmezni:
„Nem tudom eldönteni, hogy a korabeli filmgyártás tökéletlensége-e az oka, vagy inkább a színművészet bajori fokának a filmművészettel oly ellenkező mivolta-e, hogy Bajort jól filmezni soha, senkinek sem sikerült s hogy igazi játékmódszerét sohasem is ismerheti meg az a színészutód-sereg, amely nem látta őt élő színpadon. […] Szépsége művészetének villódzásából rajzolódott kedves, bájos arcára s ezt sajnos, a filmlencse rosszul rögzítette. Filmfelvétel szüneteiben együtt ültünk az öltözőben. Annyira drukkolt, hogy verejtékezett bele; sminkjét a sminkmester szinte félóránként igazította újra, hogy rettentő szorongását önmagával is feledtesse – hosszan és bőven beszélgetett a szünetekben – másról.
A felvételek vége felé így szólt egyszer hozzám váratlanul:
– Rettentően meg fogok bukni. Soha többé nem filmezek. Láttam ma egy próbavetítést. Rossz vagyok rajta, csúnya, öreg és merev. Nem én vagyok.”
A Pesti Napló 1931. május 24-i számában olvasható beszélgetésben tették fel Bajornak a kérdést, hogyan él mostanában? Erre ő a következő választ adta:
„– Erre a kérdésre nem tudok felelni. Egyáltalán semmit se tudok. Azt sem, hogy – élek-e. Nem tudom, mi lesz velem holnap. Nem tudom, ki vagyok, mi vagyok, hova tartozom. Most, itt, a teraszon, sok szomorúságomból talán egy kissé fellélekzem. De egyébként?… Rábízom magam az Istenre!”
Ekkor ragyogó, tág szemmel az égre nézett, s így folytatta:
„– Én olyan nagy barátságban vagyok az Istennel!... Én rá tudok nevetni az Istenre!...
– Panaszkodni sohasem szoktam Néki. Miért panaszkodnék? Hiszen úgyis tud rólam mindent.”
Bajor Gizi minden jótékony célú előadás lelke volt. 1937-ben például a Zeneakadémián a mozgássérült gyermekek javára rendezett matinén lépett föl, és kiskorú szereplőtársait egy kocsirakományra való csokoládéval ajándékozta meg. A két világháború között híresek voltak a sínylődő képzőművészek megsegítésére rendezett műterem-aukciói. Művészetével és emberségével a magyar nemzetet szolgálta. Mind a zsidóüldözés elől, mind a kommunistáktól megmentett áldozatok számontartásának tekintetében ki kell emelnünk nevét.
A derűs és tragikus nőiesség megtestesülésének bátor emberi jósága és nagysága százakat mentett meg, rejtett el, táplált élelemmel és reménnyel, mindenütt ott volt, ahol segíthetett. Az Erdélyből érkezett írónak, Tamási Áronnak is rejtekhelyet nyújtott, aki a színésznő oltalma alatt vészelte át Budapest ostromát. A színésznő keresztfia, az író, szerkesztő Vajda Miklós szerint (aki Latinovits Zoltán gimnáziumi osztálytársa volt, azé a Latinovitsé, kinek maga Bajor Gizi javasolta, hogy legyen színész) egy kisebb várost népesítenének be azok, akiket keresztanyja megmentett a börtönökből, táborokból, az elhurcolástól, a bombázástól, akiket befogadott, akiket munkához juttatott, protezsált, óvott, bátorított, anyagilag segített és elindított.
Bajor Gizi első férje dr. Vajda Ödön ügyvéd volt, akivel 1927-ben elváltak ugyan, de azután is testvérekként szerették egymást. A színésznő második férje 1928-tól 1932-ig dr. Paupera Ferenc bankár volt, majd 1933-ban Germán Tibor fül-orr-gégész professzor felesége lett. Első férje Herczeg Ferenc húgával való rövid házassága után a híres erdélyi történelmi családból származó Csernovics Juditot vette el feleségül. Az ő gyermekük volt Vajda Miklós, kinek saját szavaival keresztanyja szinte a második anyja, gyermekkorának csodája volt.
1949. november 4-én két ávós az Andrássy út 60-ba vitte Miklós akkor már özvegy édesanyját.
Korábban a svéd követ segítségével Bajor már kimenekítette a Városmajor utcai nyilasházból keresztfiát és annak édesanyját, akiket a nyilasok egy este elvittek.
Csernovics Juditot hazug vád alapján négy, majd három év fegyházra ítélték, és előbb a márianosztrai börtönbe, majd a kalocsai fegyintézetbe szállították.
Ekkor a kiváló ember és művész önzetlen segítségnyújtásában odáig ment, hogy megalázkodott a tömeggyilkos Rákosi Mátyás előtt. A nő, aki egy életen át azon igyekezett, hogy művészetével szebbé és jobbá tegye az emberek lelkét, hogy örömet okozzon, könyörgő, megindító érvelésű levelekben kért kegyelmet Rákositól keresztfia édesanyjának. A diktátor jó ideig hagyta könyörögni a színésznőt, nem reagált, de közben persze referáltatott magának, s előkészítette a jelenetet, amikor majd kegyet fog gyakorolni.
Bajor Gizi közbenjárására kivételes kegyként ideiglenesen szabadlábra helyezték a kirakatperben bebörtönzött asszonyt, s fiát megtűrték az egyetemen.
Jászai Mari és Bajor Gizi meghitt pályatársi viszonyára jellemző az a levél, amelyet Jászai 1906-ban írt a fiatal művésznőnek: „Drága »Kisfiú«, küldöm neked emlékül kis pajtásodat a Te nagy jóságodért és megható hűségedért… Ez a kis zenebohóc nekem már negyven éve üti a cintányért. Üsse neked kétszerannyi ideig.” Sajnos nem így történt: Bajor Gizi közel négy évtizeden át lehetett a Nemzeti Színház művésze, ugyanis hat héttel Judit első szabadulása után, 1951. február 12-én megtörtént tragédiája. Vajda Miklós szerint aznap reggel férje a már jó ideje a táskájában lapuló ampulla tartalmával megölte a színésznőt, annak vénájába halálos dózisú morfiumot fecskendezve, majd önmagával is végzett, mert azt képzelte, hogy a színésznő súlyos beteg, s a leggondosabb kezelés ellenére is a megsüketülés veszélye fenyegeti, de akár bele is halhat betegségébe. A professzor a napi üveg konyakja mellett bejárt a klinikára, operált, rendelt, előadott, miközben otthon Gizi rettegett tőle. Vajda úgy tudja, hogy Germán boncolása személyiségtorzulással járó agyi elváltozást állapít meg, a színésznőé pedig azt, hogy fülének nem volt komoly baja.
Családtagok, kortársak és Liska Dénes Bajor és férje halálának rejtélyét vizsgáló kötete alapján Ablonczy László feltevése az, hogy Germán és Bajor Gizi közös akarattal menekültek el a rémvilágból, melyben már nem tudtak tovább élni. Ablonczy mindezt a Hitelben 2003-ban megjelent tanulmányában írja le.
Csathó Kálmán úgy vélte, Bajor egészsége jó volt, ezért elképzelhetetlennek érezte, hogy beleegyezett a halálba, így Csathó azt a lehetőséget is elvetette, hogy az eseményekhez az ÁVH is hozzájárulhatott. Szerinte a „kettős öngyilkosság” magyarázatául emlegetett politikai okok, a leleplezett szökési kísérlet, az elfogatási parancs és más hasonló feltételezések nem igazak.
Bajor Gizi mélyen hívő, bár vallását nem gyakorló római katolikus volt, aki egyházi temetést kívánt magának. Amikor Vajda Miklós fölkereste Esztergomban a bebörtönzött Mindszenty bíboros-prímás helyettesét, hogy keresztanyja akaratának érvényt szerezzen, a feltehetőleg utasításra beszélő főpap a következő szavakkal bocsátotta el a színésznő keresztfiát: „Kérem, mondja meg a családnak, hogy nagyon sajnáljuk, de öngyilkosokat nem temetünk, és még Bajor Gizivel sem tehetünk kivételt.”
Bajor Gizi halála után a meghurcolt Judit újra börtönbe került. Miután onnan ismét kiszabadult, táskájában zsilettpengét hordott azzal az elhatározással, hogy soha többé nem megy börtönbe. Végül ötvenegy évesen Bécsbe disszidált.
Bajor Gizi temetése 1951. február 15-én, csütörtökön délután zajlott le. Holttestét a Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, a temetés külsőségeiben Blaha Lujzáét és Jászai Mariét idézte. Földi maradványait a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartáson többek között az a Somlay Artúr mondott beszédet, kit nem sokkal pályatársa halála után az akkori kommunista éra Révai József-féle kulturális légköre kergetett a halálba. Bajor koszorúkkal övezett ravatala fölött katolikus pap helyett a Rákosi-címer látható az akkori magyar filmhíradóban. Húsz évvel Bajor Gizi tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála után Rákosi Gorkij városában békésen távozott az élők sorából, abban a hitben, hogy őt száműzetéséből visszavárja a magyar nép.
A színésznő életét és emlékét Budán a Bajor Gizi Színészmúzeum őrzi, mely halálának első évfordulóján, budai villájában nyílt meg, s létrehozását Gobbi Hilda kezdeményezte.
A teljes írás IDE KATTINTVA érhető el.
