Fenyő Miklós csapatának első nagylemeze ötvenéves

Nem sokaknak adatott meg 1970-ben, hogy a magyar pop-rock zenekarok közül önálló nagylemezzel büszkélkedjenek, az Illés–Metro–Omega „szentháromságon” kívül ezt negyedikként a Hungária együttes mondhatta el magáról. A Koncert a Marson Fenyő Miklós és csapatának debütáló albuma, amellyel a nagy 1968-as Ki mit tud?-os sikerük után újra meghódították a nagyérdeműt úgy, hogy a befutó slágerüknek számító Csavard fel a szőnyeget! nem is szerepelt rajta.

Korukat megelőző számok

A lényegében Fenyő Miklós és Sipos Péter által jegyzett zenékből álló lemez keretes szerkezetű, bár nem teljesen a hagyományos értelemben. A címadó dallal kezdődik, amelynek egy egyperces részlete elhangzik a legvégén is, mégpedig úgy, hogy az LP az első számban a Marson robotoknak rendezett koncertre repíti a hallgatót, míg az utolsó, stílszerűen Végállomásnak keresztelt dalból való átkötéssel az első szám dallamával az onnan való visszatéréssel, a Földre való leszállással és az itt tartott klubkoncerttel ér véget. A lelkesítő, lendületes nyitó rock and roll számot a kor színvonalához képest meglepően jó minőségű közönségzaj tarkítja, és lelki szemeinkkel már látjuk is, ahogy a robotok elkezdenek táncolni. Sok tekintetben space rock ez a javából – a lemezborító is ezt sugallja, kulisszaként a Pálvölgyi-barlangot használva –, megelőzve mindenkit a rockmezőnyben. Abban is biztosak lehetünk, hogy ha ugyanezt a zenét egy házibuliban tették fel, a társaság szétrúgta a ház oldalát, ahogy az a lemez nyitó- és zárófelvételén is hallható, amit úgy hoztak össze, hogy bevittek a stúdióba mintegy ötven rajongót, és az ő hangjukat vágták be.

A Hungária együttes (Sipos Péter, Kékes Zoltán, Fenyő Miklós) 1973-ban a VII. Szegedi Ifjúsági Napokon
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A második, Márvány (Csak ő tud mindenről talán) című szám eredetileg Éva, majd második verzióban Kívül címmel készült el, míg a harmadik változat lett a végleges, amit feltettek a lemezre. Ez utóbbi S. Nagy István nevéhez fűződik, aki sokat segített a zenekarnak, hogy bejussanak a lemezkiadóhoz, amiért hálából a csapat még néhány dalhoz bejegyeztette őt szövegíróként. A másik szövegírójuk egyébként ebben az időben Révész Tamás volt, aki a Hungária elődzenekarának számító Syconor tagja volt. A Márvány szövege egy világvége utáni lepusztult tájat tár elénk, amikor már csak egy márványszobor állt a néma árnyak közepette, és csak ő az talán, aki tényleg tud mindenről, amit az ott élők valaha is elkövettek vagy átéltek. A space-es vonalat erősítve kissé pszichedelikus látomásként aposztrofálható darabot a vonósok és az énekdallam nem túlságosan konvencionális hajlításai teszik még szürreálisabbá. A kissé nyomasztó hangulatot egy laza hangvételű beatdal, a Mese követi, ami alkalmas lehet akár gyerekek altatására is. Érdekes kis scherzo benne, hogy az utolsó versszak első sora hosszabb a többinél, ami persze csak úgy oldható meg, hogy az énekes előbb kezdi el, azaz „beleénekel” az előző refrén utolsó taktusaiba.

A Belváros című szám autózajokat és emberi lépteket varázsol elő, vendégzenészként Tolcsvay László szájharmonikázik benne, ami az akusztikus gitárral és a ritmizálással kissé countrys beütést mutat, ilyen sem volt még addig a hazai palettán. A jampecek és a jómódú úrigyerekek közötti, valamint a generációs ellentéteket vetíti elénk, és nem nehéz beleérezni ebbe Fenyő Miklós amerikai stílusát, amellyel nagy feltűnést keltve ment végig a Hawaii-mintás ingében a Váci utcán, miközben rágógumizott. A babonás lány az angolszász hard rock korai hazai lenyomata, ennyire erős stílusjegyekkel kortárs magyar bandák közül csak az Omega dolgozott 1970-ben. A lemezről stílusában kilóg, de elmondható, hogy még ez is jól áll a Hungáriának. Sőt, korukat megelőzve a gitárszóló magas színvonalú, és érdemeiket csak növeli (egyben a magyar rockéletet minősíti), hogy a hazai keményrock-bandák legmenőbbjei majd tíz év múlva is ehhez hasonló megoldásokkal operálnak majd – amikor Fenyőék már ezen rég túl vannak, és a rock and roll őrülettel rázzák fel az országot. A Led Zeppelin-hatás ugyan nem tagadható ebben a számban, ami mégis hungáriás ízű, mert egyebek mellett a refrén első felének ereszkedő hangsora és Fenyő Miklós hangszíne azzá teszi.

Az A oldalt a Régi filmek mozija zárja, ami ugyancsak megelőzi korát, mert dixielandbe oltott humorizálás az egész (majd a Fonográf csinál ilyet öt évvel később) – első olvasatra. Másodikra már annyira nem vicces, ha belegondolunk, hogy ebben elég erős rendszerkritika van, hiszen a vásári kikiáltó hangján megszólaló énekes minden kétséget kizáróan kijelenti, hogy itt „csak nevetni lehet”, „könnyek nincsenek”, nincs is más választásuk az embereknek. Ennél még erősebb a zárógondolat, hogy itt „mindig ugyanaz megy”, ráadásul ezt a szám végén egyre lassuló ütemben énekelik, ami a végén, mint a verkli, leáll. Nincs ember, aki 1970-ben ne az egypárti vezetés állandósult, megkövesedett állományára és a felülről sulykolt „igazságokra” gondolt volna. A cenzúra valószínűleg azért nem tudott belekötni, mert lehetett hivatkozni arra, hogy mindössze a régi mozi ódonságait figurázzák ki.

Rock and roll küldetéstudattal

A lemez B oldalának első száma a Hej, Rolli, Rolli, ami egyértelműen az egyik húzószám, 1970 nyarán az Ifjúsági Magazin slágerlistáján az első helyig jutott. Benne van Fenyőék ars poeticája, szinte küldetéstudattal adják át a rock and rollra való felszólítást az egyébként egy kis történetbe ágyazott dalban. A reszelős gitárriffekkel nyitó számban Barta Tamás brillírozik, különösen stílszerűek a Fenyő Miklós hangja alatti kis díszítések. A végén persze mindenkit elkap a rock and roll őrület, a házmestertől a tejesemberig, „pedig az egy botfülű”, és egy hatalmas kiáltásban teljesedik ki a szám. A hatalmas intenzitású darab feszültségét dramaturgiailag is nagyszerűen oldja a következő, Szivárvány című szám egy kisfiúról, aki életében talán először találkozik ezzel az égi jelenséggel és azzal is, ahogy az megszűnik. A mulandóság érzelemvilága ebben az igényes, vonósokkal díszített dalban jelenik meg. A látszólag szintén gyermek tematikájú, a Beatles Ob-la-di, Ob-la-dájára ritmusképletében emlékeztető Elöl ül a masiniszta című nóta lemezre kerüléséért közelharcot kellett vívni. A zenészek kitartása eredményre vezetett, miközben olyan fajsúlyos gondolatok jelentek meg benne, hogy nincs külön út, mindenkinek be kell állnia a sorba és egyszerre kell lépkednie, mert ha nem, büntetést kap ebben a végtelen játékban, aminek a neve: élet. Ez csíphette valószínűleg a cenzorok szemét, de S. Nagy István szövegíró személye garanciát jelentett arra, hogy ennek a dalnak az útját ne vágják el.

A következő opusz, a lassú Szegény fűzfa a Szivárvány párja ezen a lemezen, ami az elmúlást, és a Márványé, ami a magányt illeti. Ezt a kisebbfajta letargiát dobja fel az utolsó előtti szám, az És én csak énekelek, ami a zenészlétről, a lányrajongókról és a klubok hamisítatlan légköréről szól a kontrázó ritmusgitárral a refrénben, lényegében tökéletesen visszaadva annak az időnek a hangulatát. A befejező Végállomás egy kis „űrzenével” kezdődik a billentyűs hangszerek segítségével. A szakításról szóló, bluesos hangvételű gitárral tarkított és nagyívű gitárszólóba torkolló dal méltóképpen illusztrálja a párkapcsolat tönkremenetelén siránkozó srác lelkiállapotát, akinek élete tragédiába torkollik: nagy sebességgel száguld autójával és egy kanyarban nem a fékre lép, hanem a gázra. A nyilvánvalóan öngyilkossági történet élét azonban el kellett venni, ezért éneklik a végén, hogy véletlenül történt a baleset és kisüt a nap, ami arra ébreszti az embereket, hogy a Hungária újra a Földön van és nagy sikerrel koncertezik nekik.

A Hungária zenekar 1980-ban megjelent nagylemezéről szóló cikkünk itt olvasható.