Negyvenéves a Hungária Rock ’n roll party című lemeze

1980-ban némi ügyes manőverezés után látott napvilágot a már addig is sokat, nagy magasságokat és mélységeket is megélt Hungária zenekar legnagyobb, átütő erejű sikert jelentő nagylemeze, a Rock ’n roll party. Miután 1971 óta hiába vártak újabb LP-re, az évtized végére a zenekar nagy átalakuláson ment keresztül: új tagok érkeztek, és a fazonjukat is az ötvenes évek rock and roll stílusára szabták át. Azt a kort idézték meg, ami még nyomokban is alig jelenhetett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után hazánkban.

Ők maguk sem gondolták volna, hogy mekkora lavinát indítanak el, de 1980-ra a fél ország Hungária-lázban égett. A magyarok igyekeztek bepótolni, amit az ötvenes években – nem önszántukból – elszalasztottak.

Innen szép nyerni

A Hungária 1979-re nem kis hullámvölgyet szenvedett el: nagylemezkiadásuk elől tartósan elzárkózott a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV), pedig egy Beatles-láz című anyagot leadtak a kiadónak még 1977-ben. A reménytelenséget látva basszusgitárosuk, Sipos Péter emigrált, hárman maradtak, Fenyő Miklós zenekarvezető, énekes, billentyűs, Kékes Zoltán gitáros és Szikora Róbert dobos. A három muskétás Fenyő Miklós lakásán tartott válságtanácskozásán úgy döntött, hogy együtt maradnak, de új tagokat kell szerezniük. Ekkor nagyon maguk alatt voltak, de éreztek erőt magukban, hogy újra talpra álljanak. Ahogy mondani szokás: innen szép nyerni. A németországi koncertjeiket menedzselő Michael Siegel – aki megérezte az idők szavát – tanácsára szaxofonost és énekesnőt kerestek, illetve Szikora Robi közbenjárására bevették Novai Gábort basszusozni, aki akkor éppen a felbomlott Generál romjai alól igyekezett kikászálódni, és nagyon örült a felkérésnek. Kis intermezzóként még ezt megelőzően Galácz Lajos neve is felmerült a Neotonból a bőgős posztra, de végül elvetették az ötletet. Korábban játszott már a Hungáriával, és egy kislemezt is felvett velük 1971-ben Fekete Gyula szaxofonos, aki szintén elfogadta a meghívást. Az énekesnői pozícióval már nagyobb gondban voltak a fiúk – még Zalatnay Sarolta neve is felmerült, de ő a többi meghallgatotthoz hasonlóan azzal utasította el a lehetőséget, hogy szerinte ehhez a stílushoz nem kell képzett hang, ami persze nem volt túl helyén való érvelés, a sikerek láttán pedig minden énekesnő bevallotta, hogy rosszul döntött –, aztán Fenyő Miklós ajánlására bevették egy régi ismerősét, az akkor éppen a mentőszolgálatnál dolgozó Dollyt. Utólag megjegyezhetjük, ennél jobb döntést nem is hozhatott volna egyik fél sem.

Fenyő Miklós 1983-ban
Fotó: MTI/Földi Imre

Elkezdtek próbálni Szikora Róbert nagymamájánál, aki nemegyszer még reggelivel is kedveskedett a zenészeknek. Két hónap alatt kialakult az új repertoárjuk, miután egy hosszas beszélgetés után elhatározták, hogy rock and rollt kellene játszaniuk, és ennek jegyében egy sor zenei ötlettel álltak elő, amiket szinte mind nagy külföldi slágerek ihlettek. A régi-új stílushoz új megjelenés is dukált, így varázsolták egy csapásra Magyarországra a színes zakós, napszemüveges, flitteres, hátranyalt hajú, szivárványszínű neonparádét, majd elhatározták, hogy az új arculatukat megmutatják a közönségnek, akik majd eldöntik, kell-e ez az amerikás stílus ide, a Kádár-barakkba.

Megtörtént a csoda

A Hungária híres „bemutatkozó” koncertje 1980. március 2-án a Műegyetem E-Klubjában zajlott, ami fordulóponttá vált a banda életében, de a magyar rocktörténelemben is. Úgy állították össze a programot, hogy ne legyenek szünetek a számok között, mert attól tartottak, hogy senki nem tapsol majd. Az ily módon összekötött dalokat azonban ennek ellenére már eleinte is megtapsolták, és a büféből egyre többen érkeztek a színpad elé, hogy megnézzék, mit művel a Hungária. Alighogy vége lett a koncertnek, és bevonultak az öltözőbe, szóltak nekik, hogy ismételjenek, mert a közönség szétveti a házat. Ők ezt nem hitték el, de amikor kilestek a függöny mögül, látták, hogy megtörtént a csoda, és a hallgatók tényleg tomboltak. Nem telt el egy hét sem, és a koncertszervezők sorra keresték meg őket ajánlataikkal. Úgy nézett ki, hogy megnyerték a csatát, de egy nehéz menetük még hátra volt ahhoz, hogy a háborút is sikerrel zárják: Erdős Péter kegyeit is el kellett nyerni. Ő viszont mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen lemezük, ahogy eddig is, mert féltette a Neoton Família sikereit.

Ez ügyben az áttörést az hozta meg, hogy Novai Gábor – meglovagolva azt, hogy a Generálban eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul – bevitt egy demóanyagot csupa feldolgozásszámmal Wilpert Imréhez, az MHV főszerkesztőjéhez, kérve, hogy hallgassa meg, mert az teljesen új hangot üt meg. Erre Wilpert Imre ajánlotta nekik a Budai Ifjúsági Parkban tartandó koncertet, amit fel is vesznek az Omega Stúdióval azzal a célzattal, hogy ha minden jól megy, kiadják. Amikor azt kérdezte, hogy van-e saját számuk, Novai Gábor sűrű bólogatással válaszolt, miközben az igazság az volt, hogy egyetlen saját nótájuk sem volt. Így alig egy hét alatt kellett kiötölniük a saját nagylemezüket, ideértve az összes legendás dalt is. Ismét bebizonyosodott, hogy a határidő a legjobb múzsa, mert remekbe szabott számok születtek. Jóformán mindenki írt erre a lemezre dalt, még Kékes Zoltán is, aki állítólag ezzel mindig hadilábon állt. A szereposztást is elkésztették, Fekete Gyuláé lett a Little Richard-stílus, Fenyő Miklós a rock and roll minden ága-bogát ismerte, így minden jól állt neki, Szikora Róbert lett a szívtipró, Dolly értelemszerűen a női vonalat vitte, Novai Gáborra pedig a twist jutott. Az ifiparkos koncertről elég rossz minőségű felvétel készült, amire Kóbor János felajánlotta nekik, hogy vegyék fel ezt a repertoárt a stúdiójukban, és énekeljenek hozzá még néhány nótát, amíg Erdős nincs itthon. Utóbbi ugyanis külföldön töltötte szabadságát Csepregi Évával, és ezt a kegyelmi időszakot használta fel Wilpert Imre arra, hogy felvegyék a nagylemez anyagát.

Klasszikussá nemesült örökzöldek

A Hungária kapva kapott az alkalmon, és nekiveselkedett pályafutása legnagyobb dobásának. Elszántságban, bizonyítani akarásban nem volt hiány, ezért olyan dalok csúsztak ki a kezeik alól, amelyek a mai napig elengedhetetlen kellékei a házibuliknak, így örökre beírták magukat a magyar rocktörténelem lapjaira. A címadó Rock ’n roll partyval indítanak, ami örökzöld darabja a mai napig is a nagy zenés, táncos rendezvényeknek. A Dzsungel rock ugyanolyan magas fokon tartja a hangulatot, mint a nyitószám, és mindkettő híven jelzi, hogy korszakhatárhoz érkezett a magyar rocktörténet úgy szövegében, mint zenei és látványvilágban. A Micsoda buli Szikora Róbert hangján szólal meg, ő is rátesz egy lapáttal a rock and roll életérzésre, és az előző két szám lehengerlő hangvételéhez képest eltérő hangszínével üdítő hatást kelt, még a pöttyös ruhát és a gumitalpú, jól hajló cipőt is megénekli. Fekete Gyula kitesz magáért a Neonparádéban, a maga sodró vehemenciájával, éles hangjával, amivel a szülő-gyerek konfliktust is elénk állítja, ha lehet, még fokozza a hangulatot. A Gyere, gyere Juli!-ban a főnök visszaveszi a marsallbotot, és eldalolja a frankót, a címszereplőt a kempingbe hívja, hogy ott bulizzon vele, miközben megmutatja neki az alapvető tánclépéseket. Az A oldal egy háromosztatú dalcsokorral ér véget, ahol végre Dolly is megcsillogtathatja énektudását. Ezek összeszerkesztett feldolgozásszámok, a Weep no more-t és a Love You till I die-t Brenda Lee énekelte, a Boss Guitart Duane Eddy gitározta (egy lánykórus kíséretében) eredetiben.

A B oldal megint egy gigaslágerrel, a Csókkirállyal kezdődik, ami úgyszintén a mai napig emblematikus sláger maradt, házibulikban, karaoke show-kon tuti befutó. Az Eszelős szerelemben Fenyő Miklós remekül adja elő a reménykedés és a reményvesztettség határán sodródó fiatal srácot, amivel a nóta éppen azért üt nagyot, mert különbözik a többi, eszeveszetten nagy tempót diktáló daltól. A Casino twist Novai Gábor jutalomjátéka, a „Mi ez a tánc, fiatalok?” bemondás a mai napig közszájon forog és szállóigévé vált. Ezután ismét Dolly jön, a Meghalok, hogy ha rám nézel című számmal tette le ismét a névjegyét, amit előszeretettel énekelnek ma is a szerelmesek egymásnak. Ezután következnek újra a feldolgozások, amire azért volt szükség, mert az igen szoros határidő miatt még ha megfeszültek, akkor sem tudtak volna negyvenperces programmal előállni. A korábbi koncertműsoraikról jól bevált slágereket vették tehát elő: Jailhouse Rock (Elvis Presley), Man we had a Party (Wanda Jackson), Keep a Knockin’ (Little Richard), Great Balls of Fire (Jerry Lee Lewis), Diana (Paul Anka). A lemez keretes szerkezetű, amit Fenyő Miklós különösen kedvel. A nyitószám egy programdal az utcabálra való hívogatással, ami azzal zárul, hogy „ha nem voltál ott, eljöhetsz majd a következőre”. Ennek mintegy eleget tesz a zárószám, ami teljessé teszi az albumot, visszautalva az LP kezdetére és befejezve a bulit.

Mi a fenét műveltetek?

A magyar hanglemezeladásban szinte példátlan siker koronázta a Hungária törekvéseit és újító szándékait. Fenyő Miklós visszaemlékezése szerint az első etapban mindössze negyvenezer darabot adott ki az MHV ebből a lemezből. Úgy látszik, az MHV korifeusai nemigen bíztak az áttörésben, holott tíz nap alatt elkapkodták az első szériát. Ez vezetett oda, hogy karácsonykor, amikor a legnagyobb szezonja van a lemezeladásoknak, nem lehetett kapni a lemezt. Ebben az is közrejátszott, hogy amikor meg már észbe kaptak volna, téli szünetre vonult és bezárt a dorogi lemezgyár, így csak 1981 februárjában préselték újra a lemezt. (Így működött kicsiben a piaci viszonyokra nagyon nehezen vagy egyáltalán nem reagáló szocialista tervgazdaság, amiből így hiánygazdaság lett. Nem igazán lehet azt mondani, hogy ebben a tekintetben Magyarország egy kicsivel is jobb lett volna a többi szocialista államnál, Kádárnak csak a marketingje volt jobb, mint Erich Honeckernek vagy Todor Zsivkovnak.) A késleltetett mechanizmus sem tudta azonban kerékbe törni Fenyő Miklósék fantasztikus sikerét, mert amikor 1981 májusában egy NDK-turnén vettek részt, felhívta az MHV-ből Bálint Péter szerkesztő azzal: „Mi a fenét műveltetek, hogy platinalemez lett a Rock ’n roll party?” Ez akkoriban 250 ezer eladott példányt jelentett. A széria azonban itt nem állt meg, másfél-két év alatt eljutottak a hatszázezer példányig. A lemezborító tükrözte azt az életérzést, amit a Hungária megtestesített: neonfényes bár, színes zakókban virító együttes, amelynek két tagja hanyagul issza a koktélt és a szívószálas üdítőt a Chevrolet motorháztetején. A műsoros kazetta borítója már csak a formátumából fakadóan is kicsit eltér a lemezétől, bár ugyanabból a fotósorozatból választották ki, és a limuzin ugyancsak központi szerepet tölt be rajta. Az autónak külön története van, mintha a Gondviselés segítette volna a Hungáriát: Fenyő Miklós egyszer Pünkösdfürdőn járt, és az egyik ház kertjében megpillantotta ezt a Chevrolet Impalát. Becsöngettek a tulajhoz, aki készséggel segítette az együttest, és megengedte, hogy beszállíttassák a Margitszigetre a fotózásra, ugyanis a saját kerekén már nem tudott közlekedni az öreg járgány. Még stílszerű rendszámot is kapott az autócsoda: Dolly–5.

Több nemzedék szívében

A szinte mindent elsöprő, gátszakadásszerű ovációknak előre megágyazott az, hogy a megjelenés előtt mintegy fél évig már játszották ezt a stílust, igaz, nem pont ezekkel a számokkal. Fenyő Miklós elmondása szerint amikor ezeket a koncerteket adták, a közönség egy darabig azt hitte, valamilyen angolszász zenekarral állnak szemben, aztán gyorsan rájöttek, hogy a Hungária az. A zenekarvezető úgy értékeli, hogy az irgalmatlan, robbanásszerű mennybemenetelük arra vezethető vissza, hogy egyrészt egy olyan űrt töltöttek be, aminek éppen akkor és ott jött el az ideje, másrészt az újságírók véleményével szemben, miszerint ez csak egy nosztalgiahullám, a közönségük túlnyomó többsége a tizenévesek köréből került ki. Valóságos Hungária-őrület vette kezdetét, és a tinédzserek elkezdtek ugyanúgy öltözni, mint bálványaik, Fenyő Miklós szerint egyikük-másikuk még jobban, mint ők maguk. A legszebb az egészben pedig az volt, hogy az országot elöntötték a jampi öltözékek, a fiúk lenyalt hajjal és a Hungáriától ellesett szerelésben mentek bulizni, randizni, így ez jóformán hétköznapi viseletté vált. A Hungária pedig mindent elért, amit rock and roll zenekar elérhet ebben az életben: pályafutásuk hosszúságából fakadóan több nemzedék példaképévé vált, és ezek a generációk a mai napig megőrizték a jampi szívüket.