– Magyarország volt az utolsó csatlós – ez sokszor elhangzik közéleti vitákban is. Pedig Hitler biztatására kiáltották ki a Szlovák Köztársaságot 1939-ben, az első független szlovák államot, amely 1945. május 9-ig létezett. Erről szól a Szövetségben az ellenséggel című új könyve. Miként vélekednek a szlovákok erről az időszakról?
– A szlovákságra nem jellemző, hogy bármi miatt is bűntudatot érezzen.
A szlovák nemzet akaratából, de német támogatással jött létre a független Szlovákia, amikor Hitler magához rendelte Jozef Tisót,
az autonóm szlovák kormány miniszterelnökét, és megkérte, hogy másnap, 1939. március 13-án kiáltsa ki az önálló, független Szlovákiát – egyenesen Berlinből, a rádión keresztül. Tiso erre nem volt hajlandó, ezért megkérte Emil Hácha csehszlovák köztársasági elnököt, hogy hívja össze a szlovák tartománygyűlést, amely majd kikiáltja a függetlenséget. A szlovák tartománygyűlés valamennyi képviselője jelen volt ezen a szavazáson, Esterházy János gróf kivételével, aki a pozsonyi vezetés kérelmére Budapestre utazott, és a magyar kormánnyal arról tárgyalt, hogy a függetlenség kikiáltása után hogyan csatlakozhatnának Magyarországhoz. Ekkor fennállt ennek a lehetősége egy társállam formájában, de Hitler másképpen akarta.
– Ma már elképzelhetetlennek hangzik ez a terv. Mivel fenyegette meg őket Hitler?
– Egyszerűen közölte, hogy amennyiben nem nyilvánítják ki függetlenségüket, szabad kezet ad a magyaroknak. A szlovák köztudat és történetírás úgy tartja, hogy régóta megértek a független állami létre, ezért ezt a lehetőséget nem volt szabad elszalasztani: a Hitler forgatókönyvét kellett választani. Persze nem ingyen, hisz a szlovákok védelmi szerződést kötöttek Németországgal, az utóbbiak huszonöt évre garantálták Szlovákia területi sérthetetlenségét, cserében a szlovákok vállalták, hogy a német érdekhez igazítják külpolitikájukat.
Fotó: Kurucz Árpád
– A csehek tétlenül nézték államuk feldarabolását?
– Szlovákia függetlenedésével a csehek arra számítottak, hogy ők is független államként működnek tovább, de Berlinben közölték velük, hogy erről szó sem lehet, német protektorátus lesznek. Egyébként európai kuriózum:
Csehszlovákia úgy szűnt meg, hogy az államelnöke aláírta saját államának a felszámolását. Ilyesmi sem előtte, sem utána soha nem történt.
Ennél még érdekesebb az, hogy Prága siettette ezt a folyamatot – például katonai diktatúrát vezettek be a szlovák tartományban –, mert a kormánytagok tudták, hogy Csehszlovákia felbomlása elkerülhetetlen, ezért az volna a legideálisabb, hogyha a háború után a német agresszió áldozataiként tudnák feltüntetni magukat, mert így mártírrá válhatnak az európai politikusok szemében. Nem is a minisztertanácson, hanem magánkirándulásokon döntötték el, hogy kiprovokálják ezeket a lépéseket a németektől.
– A közép-európai kisállamok elkerülhették volna okos külpolitikai manőverezéssel a sorsukat, vagy nem volt mit tenniük: két ördög, Hitler és Sztálin között kellett választaniuk?
– Közép-Európában hatalmi vákuum volt, az egyik birodalom mindenképpen behatolt volna ide. Ebben a geopolitikai térben nem maradhatott semleges állam 1939–1940 fordulóján. Hitler ugyanis megkérte Sztálint, hogy csatlakozzon a háromhatalmi egyezményhez, cserében szabad kezet kap Ázsiában – ekkor már túl voltak Lengyelország felosztásán, Szlovákia, Magyarország és Románia is az egyezmény tagja volt. De a Balkán ismét puskaporos hordónak bizonyult, hisz a németek saját érdekszférájuknak tekintették, a szovjetek viszont az osztályharcos bolsevik dumák után hirtelen fontosnak tartották a szlávságot, nem akarták elengedni a térséget.
A németek tudták: ha átengedik a Balkánt a Szovjetuniónak, olyan pozícióban lesznek mintha háborút vesztettek volna vele szemben.
Hitler jól tudta, hogy ha nem ő támad, Sztálin támadja meg őt.
– Mennyire volt problematikus magyar állam és a fiatal szlovák állam viszonya?
– A viszony feszült volt, hisz Hitler nem teketóriázott, világosan kijelentette, hogy amennyiben a szlovákok és a románok jobban helyezkednek mint mi, akkor vissza lehet csinálni a bécsi döntéseket. A szlovákok és románok kérték is tőle, és soha nem kosarazta ki őket, csak annyit kért, hogy várják meg a háború utáni általános európai rendezést. Kevésbé közismert, hogy Magyarország megszállásának a terve – a Margaréta-terv – két változatban készült el.
Hitler közölte Horthyval, hogy amennyiben Magyarország ellenáll, be fogja vetni a szlovák, a román és a horvát hadsereget is. Hát ezért nem álltak ellen.
Alexander Mach szlovák belügyminiszter emlékirataiban megírja, hogy Vojtech Tuka miniszterelnökkel együtt tárgyaltak a németekkel, és jelezték nekik, hogy igényt tartanak az 1938-ban elvett „szlovák területekre”, sőt kérték, hogy oda ne a német csapatok vonuljanak be, hanem a szlovákok. A németek ebbe nem egyeztek bele.
– A két állam mégis együtt harcolt a Szovjetunió ellen, de Szlovákiában magyarellenes pogromokra is volt példa, pont Jozef Tiso belügyminisztere, Alexander Mach szervezésében.
– A zsidó deportálásokat bizony Alexander Mach belügyminiszter irányította, később harminc évre elítélték, de 1968 tavaszán szabadlábra helyezték (75-ben kellett volna szabadulnia). „Šaňo” Machnak hívatta magát, mert rendkívül népszerű, az egész nemzet „Sanyija” volt. A különben tótmegyeri származású férfi papnak készült, el is végezte a szemináriumot Esztergomban, de nem szenteltette fel magát, mert Trianon után belevetette magát a politikába.
Én 1968-ban utolsó éves egyetemistaként a szlovák állami levéltárban még találkoztam Machhal. Egy kis asztalnál ült, és a saját periratait olvasgatta. Az emlékiratai szerint meg volt győződve arról, hogy halálra ítélik, hisz a „legvadabb kormány legvadabb tagjának” tekintette magát.
– Esterházy Jánost koholt vádak alapján hogyan ítélhették halálra, a tömeggyilkos belügyminiszter pedig lényegében megúszta?
– Azért mert a zsidókérdésben nagyon ravaszul viselkedett:
amikor a tárgyaláson szemére vetették, hogy mennyire kegyetlen tisztogató akciókat hajtott végre, azt felelte, hogy ő a zsidók kilencven százalékát magyarnak tekintette. Ezt enyhítő körülményként jegyezték fel, a bírósági aktákba így szerepel.
– „Enyhítő körülmény”?
– Igen, mert a szlovákiai zsidókat az akkori szlovák hatalom magyarpártiaknak gondolta. Éppen ezért az iglói zsidó pogrom idején a magyar kultúrházat is szétrombolták és a magyarokat is bántalmazták.
Ezt később úgy magyarázták ki, hogy a zsidók magyarul beszéltek.
Amikor az akkori törvények értelmében a hatóságok elvették a zsidóktól a rádiókészülékeiket, a magyaroktól is elkezdték összeszedni azokat, mert összemosták a két nemzetiséget. Erről szól a készülő, Zsidóüldözés Szlovákiában – magyar áthallásokkal című könyvem. A nemzet ellenségeinek tekintették őket, és Machnak ezt enyhítő körülményként vették figyelembe.
– Mégis hogyan kaphatott a zsidókat mentő Esterházy János halálos ítéletet? Nem tudtak tanúskodni mellette?
– Esterházy halálos ítéletével az egész felvidéki magyarság nyakába dobták a kötelet. Amikor közzétették a halálos ítéletét, Fábry Zoltán, a stószi remete írt egy levelet Szalatnai Rezsőnek, melyben azt közölte: önmagáért beszél az, hogy Esterházy, aki mindig szembeszállt Machhal, kötelet kapott, és csak azért nem akasztották fel, mert épp szovjet kényszermunkán volt. Védőügyvédje nem tanulmányozhatta a peranyagot, és a zsidókat sem hívhatta be tanúskodni mellette. A cseh államügyész a bíróság elnökéhez fordult és megkérdezte tőle, hogy, miért kellett Esterházyt legsúlyosabb büntetéssel sújtani? „De hiszen ő magyar!” – hangzott a válasz. Később kegyelemből életfogytiglanra változtatták az ítéletet.
– Hogyan áll Esterházy rehabilitálásának az ügye, illetve milyen Mach megítélése a mai Szlovákiában?
– A szlovák társadalom soha nem ítélte el sem Tisót, sem Tukát sem Machot. Esterházy pedig politikai ügy, nem szabad rehabilitálni, ahogy hivatalosan azt sem lehet kimondani, hogy a felvidéki magyarság nem háborús bűnös.
Esterházy elítélésével példát akartak statuálni, egy egész nemzetrészt a vádlottak padjára ültetni, és ne legyenek illúzióink, mindmáig ott ül, hisz még 2020-ban is lehet földeket elkobozni a Beneš-dekrétumok értelmében.
– Pedig mintha megmozdult volna valami: a szlovák miniszterelnök június negyedikén beszédre hívta a felvidéki magyarok képviselőit. A magyarországi sajtóban körbeünnepelték, ám utólag felháborodott, hogy a magyar képviselők egy memorandumot adtak át neki. Mit gondol erről?
– 1861-ben a szlovákok is ugyanezt tették, az országgyűlés elé terjesztették a szlovák nemzet memorandumát. A magyarok ugyanazokat a pontokat vették át, a mai viszonyokhoz igazítva őket. Igor Matovič miniszterelnök valóban felháborodott ezen, hisz azt mondta, hogy kinyújtotta a kezét, és a magyarok leköpték. Hát ne csak üres kéznyújtás legyen ez, hanem tartalmazzon is valamit. Különben miért nyújtotta ki? Azért, hogy megcsókolják? Úgy tűnik nem gondolta egészen komolyan ezt a gesztust.
Trianon pszichózisa mindmáig hat az utódállamok nemzeteinek gondolkodására, hisz nem tudják, hogy miért gyűlölnek bennünket, csak homályosan érzik, hogy valami igazságtalanság történt a múltban, amit képtelenek kezelni vagy feldolgozni.
Ez pedig gyűlöletet vált ki belőlük.
– Mégis a V4-ek együttműködése jól halad. Ön szerint min múlik projekt sikeressége?
– Esterházy János 17-szer szólalt fel a Szlovák Köztársaság parlamentjében, és nincs olyan beszéde, ahol ne azt hangsúlyozta volna, hogy mi magyarok és szlovákok egymásra vagyunk utalva, közös érdekeink vannak, ezért nem szabad egymás ellen dolgoznunk. Ez így van a V4-ekkel is. A V4 gerince Magyarország és Lengyelország, ha itt meglesz az egység, a közös érdek, a csehek és a szlovákok akarva-akaratlanul, jól felfogott érdekükből ehhez igazítják a politikájukat.
A nemzeti gyűlölködést is abba kellene hagyni, de sajnos nem mi vagyunk birtokon belül, a megbékélést pedig annak kell kezdeményeznie aki birtokon belül van.
A mi lelkiismeretünk tiszta, szeretnénk, hogyha a szlovákok, románok és szerbek lelkiismerete is az lenne. Ha kifogásolják, amikor azt mondjuk, hogy a mi hazánk a Kárpátoktól az Adriáig terjed, erre csak azt tudom felelni: érezzék ők is sajátjuknak a történelmünket, hisz ez az ő őseik hazája is volt, és most is az lehet érzelemben.
