Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a zalaegerszegi Gébárti-tó partján álló Kézművesek Házában a pásztorhagyományok napját. A minden korosztály számára nyitott – és ingyenes – rendezvény valójában csak záróakkordja volt a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VII. Országos Hétvégéje háromnapos programjának, mely egyfajta nyitott műhelyként szólított meg a népművészettel foglalkozókat és az érdeklődőket. A Kézművesek Háza is abból a Makovecz Imre, Bánszky Pál, Borbély Jolán, Péterfy László elindította közösségépítő mozgalomból született 1981–82-ben (az elmúlt években bővítették), amiből a ma már csak romként létező Tokaji Ház, vagy a szintén nem működő Velemi Alkotóház áll. Itt tehát ugyanaz a szellemiség él tovább, amely az 1970-es évek táncházmozgalmával és a Fiatal Népművészek Stúdiójával, vagyis a szervesen, apáról fiúra, vagy mesterről tanítványra már nem öröklődő népi kultúra megmentésével kezdődött.
Millie Bobby Brown könnyek között búcsúzott a Stranger Things forgatásán + előzetes
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.