info
Ránki DezsőÉrdi TamásKlukon EditBerecz Mihályberecz andrás

IX. Altalena Zenei Fesztivál Telkiben

A Budapest vonzáskörzetébe tartozó Telki ad otthont a IX. Altalena Zenei Fesztiválnak augusztus 10 és 13 között, amelynek középpontjában a klasszikus zene, népi hagyományok és színház áll. A fesztivál különlegessége, hogy a telki Kodolányi János Közösségi Ház mellett házi koncertekre is sor kerül, ahol szűkebb körű nézőközönség előtt, intimebb környezetben is hallhatók koncertek. A fesztivál művészeti vezetői Balog Alexandra és Berecz Mihály zongoraművészek.
locationKodolányi János Közösségi Ház és Könyvtár
clockaugusztus 10. szerda 18:00 - augusztus 13. szombat 20:30

A négynapos fesztiválon minden nap két programon vehet részt a közönség, az első esemény délután 17 órakor kezdődik, majd ezt követik az esti előadások, ahova szeretettel várják a szervezők a nagyérdeműt. A fesztivál két helyen zajlik, a telki Kodolányi János Közösségi Ház udvarában és pajtájában, valamint a központi helyszíntől öt perces sétára lévő, fás kerttel ölelt családi ház nappalijában és teraszán. A fesztivál során a Borháló jóvoltából a legfinomabb magyar borokat kóstolhatjuk meg, a Telki Kovászda pedig ínycsiklandó süteményekkel várja a koncertlátogatókat. 

Az érdeklődők részt vehetnek többek között Berecz Mihály zongorakoncertjén, Berecz András előadásán, Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestjén, valamint Érdi Tamás zongorakoncertjén.

Részletes program és jegyvásárlás: ITT
Helyszín: Kodolányi János Közösségi Ház és Könyvtár (2089 Telki, Petőfi Sándor u. 4)

További program lehetőségek

s

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.