info
Kecskeméti Katona József Múzeum

Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben

A Kecskeméti Katona József Múzeum Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben címmel – a Petőfi Sándor-emlékév részeként – országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez november 18-tól a kecskeméti Cifrapalota földszinti termeiben. A kiállítás hangsúlyozottan tartalmi alapú kiállítás, ugyanis a Petőfi Sándor arcképét megjelenítő művekkel szemben ma is aránytalanul kevés a művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, költői képeivel foglalkozó alkotás.
locationKecskeméti Katona József Múzeum – Cifrapalota
clocknovember 18. péntek 10:00 - november 26. szombat 17:00

A kecskeméti múzeum által közzétett felhívás nyomán mintegy 350 alkotással, illetve sorozattal pályáztak a hazai és a határon túli magyar alkotók. A zsűri végül összesen 113 alkotó 123 művét, sorozatát javasolta kiállítani és a katalógusban megjelentetni. A zsűri tagjai voltak: Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas grafikus- és zománcművész, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja; ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályvezetője; Kelecsényi Csilla Ferenczy Noémi-díjas textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; Osztényi Éva Gizella művészettörténész, főmuzeológus, Kecskeméti Katona József Múzeum; Varga-Amár László Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának elnöke, az MMA nem akadémikus köztestületi tagja. A zsűri öt alkotónak adományozott díjat: Damó István grafikusművésznek és Lisányi Endre képzőművésznek Kecskemét MJV díját, illetve a zsűri „Minek nevezzelek?”-díját Székely Móri Márta festőművésznek, Pittmann Zsófi és A. Varga Imre képzőművészeknek.

Helyszín: Kecskeméti Katona József Múzeum – Cifrapalota (6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.)

A kiállítás megtekinthető 2023. június 4-ig, csütörtöktől vasárnapig 10–17 óra között.

A Cifrapalota 2022. december 19. és 2023. január 30. között zárva.

 

Megnyitó: 2022. november 19., szombat 15 óra

  • A kiállítást megnyitja: Orosz István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
  • Kecskemét MJV díjait átadja: Prof. Dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester
  • A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés részéről a „Minek nevezzelek?”-díjat kapott művészeknek Petőfi Sándor 24 karátos színarannyal bevont, a 200 éve született Petőfi Sándor előtt tisztelgő, jubileumi érmét átadja: Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke
  • A zsűri „Minek nevezzelek?”-díjait átadja a kiállítás kurátora: ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályvezetője
  • Közreműködik: a Kodály Intézet kamarakórusa, vezényel: Peter Guy (Ausztrália), Haodong Ma (Kína) és Jackie Tang (Malajzia)
  • Petőfi Sándor Szeptember végén című versét előadja: Szelei Mózes Mór, a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 8. osztályos tanulója, felkészítő tanár: Gyergyádesz Lászlóné

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.