Mókusok a kertben: a Hegyi Kabin
A Hegyi Kabin tulajdonosai korábban hivatásszerűen foglalkoztak a lakberendezéssel, Budai Nikolettnek és Szűr-Szabó Lászlónak egy boltja is volt a fővárosban. Kreativitásuk, kísérletező kedvük a visszavonulásuk után sem csökkent, először egy közel százéves házat alakítottak át a 21. századi igényeket is kielégítő erdészházzá a Dunakanyarban fekvő gyönyörű településen. Kis idő múlva aztán létrehozták ennek modern párját, amely a Hegyi Kabin nevet kapta – írta korábban a lakáskultúra.hu. Már a telek elhelyezkedése is kivételes, a Duna és a hegyek találkozása páratlan látványt nyújt. A ház mögött a Börzsöny erdei kezdődnek, éppen ezért a kertben gyakori vendégek a mókusok, a nyulak és a rókák. A vendéglátóink által megálmodott faházban pedig a hangulat attól is igazán különleges, hogy tökéletesen látni engedi a természeti környezetet.
– Az Alpokban található modern hegyi épületek adták az ötletet, ezért választottuk a Kabin nevet, a szó az angol nyelvben egyszerű faházat jelent – magyarázza Nikolett.
– Az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy négy ember, akár egy család, kényelmesen, meghitten és nyugalomban tölthessen el ebben a faházban egy kis időt. Sikerült valóra váltani a terveinket, eddig mindenkit lenyűgözött a ház, azt mondták a vendégek, tökéletes hely az elvonulásra, elmélyedésre.