Fekete magyarok

Két jó barát, a jogász Kurucz Dániel és a zenész-újságíró Horváth Balázs hetven napig tartó ázsiai útjuk során a magyar kultúrához kötődő helyeket, épületeket és személyeket kerestek fel. Kalandjaikról nyolcrészes dokumentumfilmet forgattak Hungarikumokkal a világ körül címmel. Tavaly Afrikában Kurucz Dániel Szász Kamillával folytatta a barangolást, akivel az ottani élményeiket elevenítették fel. Útifilmjüket a Super TV2 sugározza.

A maszáj törzs tagjai Szász Kamillát is bevonták hagyományos táncukba Fotó: www.hungarikumokkal.com

– Hogyan találtak rá Kamillára, az afrikai úti- és műsorvezető társra?

Szász Kamilla: Egy premier előtti vetítésen hoszteszként dolgoztam, amikor Daniék odaléptek hozzám, hogy hol lehet dohányozni. Szóba elegyedtünk. Később megkérdezték, lenne-e kedvem velük dolgozni. Azt hittem, hasonló jellegű munkáról lenne szó, ehelyett azt mondták, hogy Afrikába kellene menni. Nagyon meglepődtem.

Kurucz Dániel: Akkor már két hónapja a Színművészeti Egyetemen kerestünk útitársat. Kamillának is azt mondtuk, amit addig mindenkinek, hogy „nekünk egy fiú kell, mellekkel”. Aki nem hisztizik, ha felmegyünk a Kilimandzsáróra, nem nyafog, ha szélsőséges körülmények között kell dolgozni. Kamilla vidéki lány, állatmenhelyen dolgozik, érzékeny és alkalmazkodó. Pont olyan társat kerestünk, mint ő. Kami volt közülünk a legkevésbé hisztis. A másik jó történetünk, hogyan került a csapatba hangmérnökünk, Almási Miklós. A kedvenc kocsmánkban iszogattunk egy barátommal, amikor megkérdeztem tőle, tud-e valakit, aki egyszerre hangmérnök és autószerelő. Várj egy picit, mondta, aztán hátrafordult: „Miki, gyere már ide!” Így ismerkedtünk meg. Ázsiában a stábunk háromtagú volt, az afrikai útra öten mentünk. Greksa Gábor az egyik, Bányai Gábor a másik operatőrünk, aki egyben a rendezőnk is. Útközben mindenki mindenben segített. A hangmérnök autót szerelt, sőt lemászott a világ második legnagyobb szakadékába a lezuhant drónért. Kereket is többször cseréltünk, nemcsak én, Kamilla is. Afrikában végig vezettünk, a magunk urai voltunk. A forgatási terv csak egyszer változott meg, amikor Tanzániából nem akartak átengedni Kenyába. Hét órát veszekedtünk a határőrökkel, adományokat vittünk, úgyhogy mindenképpen át akartunk jutni. Kenyában a Taita Alapítvány főleg magyar támogatásból tartja fenn az árvaházat. A gyerekek magyarul is tanulnak, nekünk is elénekelték a Lánc, lánc, eszterláncot. Ott élő négy-öt kisgyerek ösztöndíjára szeretnénk itthon pénzt gyűjteni. A Kilimandzsáróról úgy jöttem le, hogy két lábujjam lefagyott, lázas voltam, amikor a két serpa odajött hozzám, és elmagyarázták, hogy a személyzet pénze nincs benne az árban, azt külön kell fizetni. Fölhívtam az ügynökséget, hogy miután egy zsák pénzt kifizettünk, hogy hozhattak mindannyiunkat ilyen kínos helyzetbe? A két serpának egy kis alaptőkét szeretnénk gyűjteni, hogy elindíthassák a vállalkozásukat, turkálót nyitnának. Ők nem akarnak Európába jutni, otthon akarnak érvényesülni.

A maszáj törzs tagjai Szász Kamillát is bevonták hagyományos táncukba
Fotó: www.hungarikumokkal.com

– Dél-Afrika hatalmas ország. Hogyan tartják a kapcsolatot az ott élő magyarok?

Kurucz Dániel: Johannesburgban, a Magyar Tanyán száznál is többen találkoznak. Disznót vágnak, pálinkáznak, énekelnek. Ott található Afrikában az egyetlen 56-os emlékmű. Van, aki kétezer kilométert is megtesz, hogy együtt ünnepeljék március tizenötödikét. Gyönyörű történetekre bukkantunk. Mihalik László az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő mérnök Afrikában. Bajner Róbert második generációs magyar. Dél-afrikai feleségével eldöntötték, hogy a gyerekeiket is megtanítják magyarul. Róbert édesapja 56-ban menekült el, néhány éve visszaköltözött Felsőcsatárra. Kiss Lajos Hajdúböszörményből származik, és azt csinálja, amit gyerekkorától szeretett volna: Afrikában pilóta.

Szász Kamilla: Nemrég jelentkezett egy hölgy, hogy segítsünk felvenni a kapcsolatot Kiss Lajossal, aki a nagypapája rokona. A másik érdekes csapat a Tanzán–Magyar Egyesület. A Magyarországon tanult tanzánok fekete magyaroknak vallják magukat. Van, akinek a lánya most is Debrecenben él.

– Az nagyon vicces jelenet, amikor az egyik afrikai férfi elmeséli, hogy egyszer megállították az M7-esen a rendőrök, ő meg magyarul kérte őket, hogy engedjék el. – Maga magyar?! – kérdezték.

– Miért, nem látszik? – kérdezett vissza. Milyen érzés olyan emberekkel beszélgetni, akik három afrikai törzsi nyelven kívül angolul és németül beszélnek, majd megszólalnak magyarul?

Szász Kamilla: Az első öt percben Danival nem tudtunk megszólalni, sokkos állapotba kerültünk. Nagyon választékosan beszélnek. Viccelődve emlékeztek, dalokat énekeltek, elragadóak voltak.

Kurucz Dániel: Fontos megemlíteni, hogy Afrikában még az utolsó kis faluban is jobban beszéltek nálam angolul. Volt olyan, aki a törzsi nyelveken kívül kínaiul és magyarul is tudott.

– Meglepő, hogy a sorozat elején folyamatosan kabátban látjuk önöket. Hideg volt Afrikában?

Szász Kamilla: Amikor itt nyár van, ott tél, de mi ezt nem vettük komolyan. Gondoltuk, egy kis kardigán és egy hosszúnadrág elég lesz. Miután leszálltunk a repülőről, a Kilimandzsáró tetejére tartogatott síkabát az első három hétben le se jött rólunk. Napközben 8-10 fok volt, éjszaka pedig mínusz. Afrikában nincsen fűtés. A helyiek is kabátban jártak, de rövidnadrágban és mezítláb!

– Milyen ételeket kóstoltak meg?

Kurucz Dániel: Én minden undorító dolgot bármikor szívesen megeszek, bogarakat, kukacokat, még a szamarat is, kivéve a főemlősöket.

Szász Kamilla: Ha láttam, hogy nem kaphatok el fertőzést, akkor megkóstoltam az ételt. Kutyát, macskát, majmot semmi pénzért nem ennék. Néha ételmérgezést kaptunk, de nem voltunk sokáig betegek. Nem tudtam felmenni a Kilimandzsáróra, mert felfáztam, kúráltam magam, miközben vártam, hogy a fiúk lejöjjenek a hegyről.

– Ki félt jobban, amikor a ketrecekben lemerültek a cápák közé?

Szász Kamilla: Dani! Én a hideg víztől rettegtem. Könnyezett a szemem, amikor tudatosult bennem, hogy föl kell vennem a hideg, büdös búvárruhát, aztán bele kell mennem a jeges vízbe. Vicces volt, amikor az ausztrál nő kérte a férjét, hogy van valami a nyakánál, vegye már ki, és kihúzott egy halat a búvárruhából.

Kurucz Dániel: Leengedik a ketrecet a vízbe, ahol az embernek meg kell tartania magát, nem kapaszkodhat a rácsba, nehogy elkapja a kezét a cápa. Közben kamerázni kellene, és Kamillában tartani a lelket…

A két világutazó Budapesten
Fotó: Mirkó István

– Kilenc afrikai országban jártak. Kerültek veszélyes helyzetbe, melyik volt a legizgalmasabb pillanat?

Kurucz Dániel: Mozambikban 1992-ben véget ért a polgárháború, de amikor ott jártunk, az al-Shabaab helyi csoportja épp lemészárolt egy falut, amelytől mi alig hatvan kilométerre voltunk. Nagyon sűrűn megállították a kocsikat a gyerekkatonák. Éjfél után járt az idő. Az összes vizünket odaadtuk, mert mindenhol kértek valamit. Az egyik gyerekkatonának már nem maradt semmi, ezért csalódottan végighúzta a Kalasnyikovot a kocsinkon. Annyira dühös lettem, hogy kirúgtam az ajtót, és ráüvöltöttem. A srác megijedt, hátraesett, de nem húzta meg a ravaszt. Minderről szerencsére Kamillának fogalma sem volt, mélyen aludt. Ez volt az egyik legizgalmasabb pillanat. A másik, amikor a Ruvuma folyón zátonyra futottunk a komppal, az benne is van a filmben.

– Ott is forgattak, ahol nem lehetett?

Kurucz Dániel: Persze, mindig. Nem ismerek dokumentumfilmest, aki akkor és úgy forgat minden alkalommal, ahogy megengedik neki. Mindig feltaláljuk és kidumáljuk magunkat. Soha nem sikerült elvenni a felszerelést, a kamerákat, bár próbálkoztak.

– Milyen volt a viszonyuk az afrikai rendőrökkel?

Kurucz Dániel: Drága! Nekik jövedelmező, nekünk kevésbé.

Szász Kamilla: Lehetetlen követelményekkel tartják sakkban az arra utazókat.

Kurucz Dániel: Előfordult, hogy a rendőr a telefonján elég homályos képen mutogatott egy kocsit, amelyikre applikációval ráírták, hogy mennyivel ment. De néha rossz autót mutatott!

– A büntetésekre elkülönítettek egy összeget?

Kurucz Dániel: Persze, de nem ennyit! Több helyen pénztárgépnek nézik a fehér embert. A hangmérnök Mikit úgy rabolták ki, hogy ketten álltunk körülötte, amikor bedugta az ATM-be a kártyáját. Majd jött egy srác, kirántotta a gépből, és elrohant vele. Öt percen belül levett róla pénzt PIN-kód nélkül. Hogy csinálta?! Viszont Kínában nincs benne a lopás az emberek gondolkodásában. A pályaudvaron elvesztettem a pénztárcámat, amelyben mindenem benne volt! Öt perc múlva a talált tárgyak osztályán visszaadták. Semmit nem vettek ki belőle.

Szász Kamilla: Afrikában az emberek türelmesen várnak, hírből sem ismerik a stresszt. Többször elhangzott, hogy nekünk óránk van, nekik meg idejük. Mindig ráérnek, és bárhol képesek elaludni. Minden pózban láttunk alvó embert.

– Kaptak útközben házassági ajánlatokat?

Szász Kamilla: A fiúk konkrét ajánlatokat kaptak.

Kurucz Dániel: Kami nem. … Biztos, hogy nem kaptál?

Szász Kamilla: Voltak közeledések, de hamar véget vetettünk neki. Mivel a fiúk megígérték a szüleimnek, hogy épségben hazahoznak, végig apáskodtak fölöttem. Volt rajtuk egy kis nyomás.

– Milyen volt hatvannyolc napot négy férfivel eltölteni? Nyűgösek voltak?

Kurucz Dániel: Vigyázz, mit mondasz.

Szász Kamilla: Nincs olyan ember, akiből a folyamatos összezártság nem vált ki néha egy kis hisztit. Örülök, hogy nem nőkkel voltam összezárva.

Kurucz Dániel: Jó válasz.

Szász Kamilla: Nehéz volt megszokni a horkolásokat, az ébredéseket, a tivornyázást és a zenét az autóban. Mikinek igen érdekes a zenei ízlése. Sok vicces dolog történt velünk, rengeteget nevettünk útközben.

– Kár, hogy a tévésorozat csak 25 perces. Szívesen néztem volna még a kalandjaikat.

Kurucz Dániel: Köszönjük, köszönjük! Írtunk heti beszámolókat, azokat a közösségi oldalunkon megtalálja, és már szervezzük a harmadik évadot.

– Hová mennek? Legalább a kontinensre rákérdezhetek?

Kurucz Dániel: Sajnos még nem, de ígérjük, hamarosan jelentkezünk.