Tucatnyi könyv került ki a kezük közül, valamennyi a tudományhoz kötődik, mi máshoz, hiszen a Hargittai házaspár egész életét egyetemi, akadémiai környezetben töltötte. Kíváncsian éltek és élnek, állandó rácsodálkozással olyasmit is észrevesznek, aminek mások nem tulajdonítanak jelentőséget. Budapestet kiválóan ismerik, hiszen itt laknak, de New Yorkot nem nevezhetjük szülőföldjüknek, mégis príma összefoglalót adtak a megapolisz tudományos értékeiről. Majd átkeltek az Atlanti-óceánon, és Moszkva hasonló élményeit gyűjtötték csokorba. Körbesétálták a város tudományát.
Ez a könyv nem szobrok és emléktáblák száraz sűrítménye, mert ha ezt az utat választják, fogyaszthatatlan lenne a végtermék. Ehelyett megannyi munkával, utánjárással az alkotók életrajzát közlik, velük kapcsolatos sztorikat sorolnak, korrajzot mellékelnek, hogy segítsék a kivételes koponyák életének jobb megértését.
Néhány példa ízelítőnek: Vlagyimir Suhov nevét a mérnökök a Suhov-torony kapcsán ismerhetik. A több száz hidat és a GUM áruház tetejét tervező szakember 150 méter magas, rádióadások sugárzására alkalmas tornyának építését baleset árnyékolta be. Suhovot halálra ítélték, de az ítélet végrehajtását az építkezés befejezése utánra halasztották. A torony 1922-re elkészült, a műszaki csoda alkotójának ítéletét megsemmisítették. Andrej Szaharov neve azoknak is ismerősen cseng, akik nem különösebben jártasak az atomfizikában. Szaharov részt vett a szovjet hidrogénbomba előállításában, és ő volt az, aki felhívta a figyelmet a nukleáris robbanások hatásaira.
Őszinteségét díjazták: mehetett száműzetésbe Nyizsnyij Novgorodba. A Cserenkov-sugárzást felfedező Pavel Cserenkov hamarabb kapott Nobel-díjat, mint szovjet akadémiai tagságot. Valerij Legaszovról, a kiváló szervetlen kémikusról nem hallottam, pedig tagja volt annak a kormánybizottságnak, amelynek feladata a csernobili katasztrófa kezelése volt. Az elsők között járt a helyszínen, négy hónapig maradt, tovább, mint amennyi biztonságos lett volna.
A Szovjetunió nem mondott el mindent az 1986-os balesetről, Legaszov a nemzetközi konferenciákon mindenről őszintén be-szélt. Nem is kapta meg Gorbacsovtól a Szocialista Munka Hőse címet, 1996-ban posztumusz Oroszország Hőse címmel tüntették ki bátorságáért. Posztumusz, mert Legaszov a csernobili katasztrófa második évfordulóján felakasztotta magát.