Európai vécédeszka

Az unió döntött: összementek az ülőkék. Miért?

Ha hirtelenjében megkérdezné valaki, hogy milyen háztartási munkát kedvelek a legjobban, valószínűleg zavarba jönnék. Egyébként kellene bármelyiket is szeretnem? Akárhogy próbálom felidézni az elmúlt évek, évtizedek otthoni teendőit, egyetlenegy sem volt, amelyik eo ipso örömet okozott volna.

Persze – kivételesen – sikeres tevékenység előfordult már, és ilyenformán, átmenetileg legyezgette kicsit a hiúságomat a győzelem. Tévedésből például azt gondoltam egy ideig, hogy szeretek vízvezetéket szerelni, és akár elmehetnék vízvezeték-szerelőnek is.

Mert házimunka tekintetében manapság nem csupán a mosogatásról, beágyazásról vagy a terítésről van szó. Vagy a főzésről, amely életem legnagyobb melléfogása. Alkalmatlan vagyok rá, de egy ostoba alku következtében csaknem két évtizede rám kövült sarával minden konyhai munka. Ezen se tudok változtatni már.

Hanem mivel egyre nehezebb villanyszerelőt, kőművest, festőt, burkolót, bádogost találni, az ember kénytelen az összes mesterségbe beletanulni. Ami persze lehetetlen. És ennek ára is van. Méghozzá az, hogy környezetünk, az úgynevezett élettér, minden igyekezet ellenére folyamatosan pusztul.

Hiszen a pemzlit vagy a hengert megfogni nem nehéz, de egy jó szakember mást is tud a fal kenegetésénél. Amit én nem. Elolvasom a szakirodalmat, megveszem a hozzávalókat, takarófóliát, védőöltözéket, smirglit is, és a végeredmény mégis siralmas vagy nevetséges.

Szerencsére ma még senki se meri szemembe kiáltani az igazságot, de elég az, hogy érzem: három napom ráment, és a szoba mégis borzalmasan fest. Úgy, mint én, ugyanis nem vagyok szobafestő.

De ez mind semmi ahhoz képest, amikor kifejezetten utált és éppen ezért sokáig halogatott házimunkáról van szó. Ezek közül első, tehát a legkevésbé kívánatos tevékenység számomra a vécédeszkacsere. Úgy vélem, ilyesmire mindenhol szükség van pár évenként, és valószínűleg nem létezik intézményes megoldás a problémára.

Nehezen tudok elképzelni olyan vízvezeték-szerelőt, aki hajlandó lenne kiszállni egy vécéülőke cseréje miatt. És persze nem is bonyolult a dolog, pár csavarról van szó mindössze. Csak sajnos a kínos kötelezettséget a vécécsésze előtt térdepelve kell végezni, méghozzá úgy, hogy orrunk szinte hozzáér a hideg porcelánhoz vagy mihez.

És a munka többnyire nagyon sokáig tart, mert valószínűleg a korábbi, eltörött deszka csavarja már teljesen szétrozsdásodott. Vagy ha műanyag volt, hát ellepte valami visszataszító matéria. Húgykő talán? Mindegy, meg se mozdul, az erőlködés hiábavaló.

Szerényi Gábor rajza

Nem hiszem, hogy él a földön olyan ember, akinek a vécédeszka cseréje a kedvenc háztartási elfoglaltsága.

Ezt a kevéssé örömteli feladatot nemrégiben többször is elvégezhettem. A régi ülőke néhány hete megmozdult, majd csúszkálni kezdett, s hamarosan mindegyre imbolygott, szinte ugrált a ráhelyezkedők terhe alatt. Elkerülhetetlenné vált a csere.

Nem emlékeztem már, korábban milyen intézményben sikerült megfelelő árura bukkannom. Ezúttal egy obligát nagyáruházban tettem kísérletet. A fürdőszobaosztály megdöbbentően elhanyagolt volt, a rengeteg vécéülőke feltépett csomagolásban, összevissza hajigálva hevert a fémpolcokon.

Nehéz volt megállapítani, hogy a különféle fantázianevű és árú termékek közül melyik a legalkalmasabb.

Hiába, a munkaerőhiány a szaniterosztályt is elérte. A kiválasztott deszka nem a legolcsóbb volt ugyan, de nem is a legdrágább.

A szétszakított csomagolás miatt alig használtnak tűnt a termék, és lengyelül, szlovákul, románul és még egy sereg térségbeli nyelven is ott virított rajta a neve. Hiába, tízmillió embernek nem érdemes külön csomagolást tervezni, nulla kis piacocska vagyunk a nemzetközi vécédeszkaipar szempontjából.

Egyébként így tudtam meg, hogy a vécéülőke csehül is vécédeszka, de szláv nyelveken általában wc sedatko – horvátul sjedalica. Örültem is nagyon a fontos információnak, hiszen minden kis apróság lélektani támaszt nyújt, és megkönnyíti a keserves szerelést.

Ám a boldogság gyorsan elpárolgott, amikor hosszú és kínkeserves eltávolítási munka után megpróbáltam az új ülőkét felhelyezni. Ez a korszerű vécédeszka ugyanis több centivel kisebbnek bizonyult, mint az elődje volt. Ráadásul annyira gyöngécske is, hogy valósággal behorpadt, ha ráült egy bátor vállalkozó. Roppant bosszantó dolog, ki a csoda gondolna arra, hogy vásárláskor még az ülőkék méretét is szemrevételezze?

Másnap egy lényegesen drágább terméket választottam ki az egészen gusztustalan vécédeszkahalomból. Ennek már a feltépett csomagolása is komolyabbnak tűnt, nem holmi lefóliázott darab volt, hanem jelentékeny, papírdobozba csomagolt wc-ülőke fémzsanérral. Az előző hitvány terméket rutinosan lecsavaroztam, az újat pedig föl. És jött a feketeleves. Újból.

Hiszen ez a komolyabb, vastagabb deszka éppúgy kicsinek bizonyult, mint elődje. Mi a csoda? Tüzetesen végigolvastam a hétnyelvű tájékoztatót, és minden információt, ami megtudható a termékről.

Sokkal okosabb persze nem lettem. Kínai ez is, mint minden. De egy fontos tudnivaló azért kiderült még róla. A termék az Európai Unió szabványainak megfelelő.

Vagy úgy. Tudom, túl sok Hrabalt olvastam, és bennem a hiba. De az uborkagörbületi, pálinkafőzési és moslékügyi szabályozás után ­mégiscsak fölmerül az emberben a gyanú, hogy valahol messze-messze van egy hatalmas vasbeton irodaház, ahol rengeteg adminisztrátor fáradozik az európai polgárok boldogságának kimunkálásán. És talán egy alosztály tehetséges középvezetője rájött: sokat lendítene a kontinensen élők örömérzetén, ha kisebb lenne a hátsójuk.

Igen, kell hogy legyen egy európai értelemben vett fenékméregető bizottság, amelyik szabályozza a megfelelő nagyságot, és a kínai üzemeknek jelet küld. Különben hogy a csodába történhetett meg, hogy a vécédeszkák az elmúlt években legalább másfél centivel összementek?

Biztosan van egy titkos vagy csak a közvélemény részére nem eléggé ismert ügyosztály, és nem gondolnám, hogy a házimunka megkeserítésén dolgoznának reggeltől estig. Inkább a puszta jó szándék vezérelheti őket, s csupán az európai fenékméret szabályozása lehet a fő területük. Hogy nekünk jobb legyen. Végre.