Széchenyi szerint a bölcs hazafi az, aki „a közjóért fáradozván, nem panaszkodik mindegyre hasztalan”. Valamint: „minden emberben van valami jó, mint virágokban méz”. „Nem a tanulás s tudományok mennyisége teszi az embert okossá, hanem azok megemésztése s jó elrendeltetése.” Széchenyi Hitel című művének Előszójából idézhetnénk még tovább, mind-mind ma is érvényes, megfontolandó. Az idéző, Blankó Miklós A hazaszeretet mint mámor írása a Nyelvünk és Kultúránk legfrissebb számában olvasható.
Az egész világon szétszóródott magyarság összekapcsolására vállalkozott az 1970-ben megalakult Anyanyelvi Konferencia, 1992-től A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Még pontosabban arra törekedik, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. Első elnöke Lőrincze Lajos volt, őt követte Pomogáts Béla, jelenleg Balázs Géza irányítja a szervezetet.
A Nyelvünk és Kultúránk (NYÉK) folyóirat létrehozásának a gondolata 1970 nyarán vetődött fel, és 1971-től jelenik meg, 2013-tól pedig már elektronikus (online) változata is van (E-NYÉK), és ugyancsak azóta évente egyszer önálló könyv alakban lát napvilágot, mégis megőrizve folyóirat jellegét. A legutóbbi, 2018/1–4. száma nem kevesebb mint 33 szerző ötven írását tartalmazza.
A jelvi kifejezés a nyelvújítás korában az átvitt, jelképes értelműt, a szimbolikusat jelentette. Ez az írásmód az önkényuralom időszakában különösen időszerű volt – Tompát még így is feljelentették A gólyához című költeményéért, és kétszer le is tartóztatták – írja Balázs Géza az Évfordulók rovatban olvasható, Tompa Mihály szállóigéit bemutató tanulmányában. Tompának nem egy sora vált közismertté, mi több, az egyik slágerré. A Magyar Rádió 1956-os ostromának pillanatában rögzítették Gommermann István és Boros (Boross) Ida Honvágy-dal című slágerét, a később híressé vált hazahívó dalt: „Oly távol, messze van hazám / Csak még egyszer láthatnám […] / A sorsom jó vagy rossz nekem, / Itt minden, minden idegen, / Más föld, más ég, más táj, más nép, / Óh bár csak otthon lehetnék.” Ugyancsak Tompát, költői képalkotásainak a fortélyait vizsgálta Fráter Zoltán A szavak festője című írásában. A szerző azt fejtegeti, hogy a költő szavai megszínesednek, váratlan képzettársítással többletjelentést nyerve valósággal kivirulnak. A cél a költői aranycsinálás titkát felfedni, rávilágítva arra, hogy Tompa versei az impresszionizmust előlegezik.
