Mese

John Locke angol filozófus váltig állította: a csecsemő lelke tiszta lap – tabula rasa –, és a lapot majd a gyermek tapasztalatai írják tele, az, amit lát, hall, érez.

Mi nem ilyen majomszeretettel szerettünk! – kapják meg a fiatal szülők az idősebb nemzedék tagjaitól. Az utóbbi évtizedekben nagyot változott a gyereknevelés (egyesek már a kifejezést is kerülik, és azzal ütik el a kérdést, hogy adódnak helyzetek, amikor a gyerek neveli a felnőttet – végül is nagy kincs a tanulékony szülő), de változtak a gyerekről való ismereteink is.

John Locke angol filozófus váltig állította: a csecsemő lelke tiszta lap – tabula rasa –, és a lapot majd a gyermek tapasztalatai írják tele, az, amit lát, hall, érez. Kutatók, köztük magyar szakemberek, Hidas György és Raffai Jenő mára meggyőzően bizonyították: az élet a fogantatás pillanatával kezdődik, a magzat tehát komoly tapasztalat birtokosa. Mikor kilenc hónap intenzív baba-mama kapcsolat után megszületik a gyermek, tengernyi öröm, vágy, aggodalom zúdul rögtön a nyakába – csak hogy megmaradjon!

Évszázadokon át talán nem is mertek önfeledten örülni a szülők, amíg az újszülött nem bizonyított – tudniillik, hogy életben marad. Mély érzelmi kapcsolat kialakítására sem feltétlenül törekedett a család az első hónapokban, így védekezett egy esetleges tragédia fájdalma ellen. Sok idős ember beszámol arról: az apja hároméves koráig nem is vett tudomást róla. Addigra nagyjából rögzültek a lelki alapok. Akkor viszont az apa elővette a gyereket, hogy végre embert faragjon belőle. Lehetett újra bizonyítani, megfelelni a szülői elvárásoknak az elismerésért cserébe. Ebben a mese is segített, méghozzá az egész családnak: a szülőnek a nevelésben, a gyereknek pedig a nagyot akarásban.

A családi történetek, bibliai példázatok mintát adtak – adnak máig is – a közösség értékrendjéről. A népmesékből is ismerős a kettős út, amely választás elé állítja az embert, jobbra vagy balra induljon, jó vagy önző szívvel cselekedjen. Középkori ábrázolásokon végigkövethető a lélek útja, hogy végül fel vagy le (mennyországba vagy pokolra) jut, jóra vagy rosszra fordul-e a sorsa. A népmesék a szülőkről való leválást is előkészítik, mikor a hős – helyét nem találva – útnak indul, hogy számos küzdelem után otthonra találjon a világban.

Szerényi Gábor

Vizkelety András kutatása szerint a középkori lovagi költészetben a haza, illetve az otthon utáni vágy és az úton levés, a vándorlás mindig valamilyen természetfeletti célképzettel párosul. A romantikusok állandó motívumai, a nyüzsgő városi élet elől menedéket nyújtó erdő vagy az égbe nyúló fatörzsek az e világi talajon álló, de a másvilágba utaló istenházát szimbolizálják. A táj látható teológia: a természet az Istentől megszabott rend visszképe, amelyet az embernek helyesen kell értelmeznie.

De milyen világképet adnak a mai mesék a visszafordíthatatlan környezeti károk korában? Hányfelé ágazik a kettős út, mely nemzedékeken át megmutatta a különbséget jó és rossz között, felhívta a figyelmet a választás lehetőségére, még inkább választásra sarkallt – nem engedett vesztegelni. Segített kiismerni magunkat a világban. A mai trendkövető mese deklarálja a választás lehetőségét, de azonnal jelzi: a döntés nem feltétlenül jelent elköteleződést. Sokatmondó Vörös István A hajnali tolvaj című művének megjelölése: verses meselabirintus. A szerző többféle sorrendet, időrendet, útvonalat felajánl, a gyerekkönyvnek már csak ezért is sokféle olvasata van.

Varró Dániel legújabb, A szomjas troll című kötete szintén választás elé állít: „Egy kis viking legenda olvasható alant, / mit mondjak, csupa játék, kockázat és kaland, / te vagy a főszereplő, ez egy olyan mese, / legyél a történetnek tevékeny részese!” Ezek után nem is két, sokszor három-négy lehetőség közül választhatok „mint hős viking vitézke”, s meg kell mondanom, ez nem könnyű! Már az eseményeket követni sem, mert közben azon morfondírozom, miről maradok le éppen. Milyen vargabetűt csinálok, ahelyett, hogy… A párhuzamos világokba betekinteni igen frusztráló. De jobb ezzel az érzéssel megbarátkozni, mert a könyvből felpillantva sincs ez másként. Előretekintve mi látszik fehéren-feketén? Egyértelműség helyett vagy-vagyok, belátható út helyett utak, ösvények, csapások, és a cél: kérdéses. Különben is, az elcsépelt szállóige szerint az út a fontos, nem a cél.

Az út maga a boldogság. És mint A szomjas trollból megtudjuk: csupa játék, kockázat és kaland. Meg kuszaság és bizonytalanság. A jó-rossz kettőssége már a gyereknek se jár? Az egyértelműség: ki az apja, anyja, nagyapja, nagyanyja – nem a pót, a nevelő vagy a mostoha. Nem könnyű egy mai gyereknek értelmezni a helyzetét a bonyolult családi viszonyok közt. Nem könnyű a lehetőségek között eligazodnia. De a szülőnek sem előretekinteni. Talán ezért óvja annyira, sokszor észszerűtlenül, a még harminc felett is veszteglő, választásait halogató szeme fényét. Talán ezért a majomszeretet.