Ragacsos szörnyek, misztikum és jó adag nyolcvanas évek nosztalgia: a Netflix sikersorozatának harmadik évadában a főszereplő gyerekek már civódó tinédzserré értek, akiknek újra meg kell menteniük a világot. Amikor a Duffer fivérek előálltak a Stranger Things (Furcsább dolgok) ötletével, közel húsz csatorna dobta vissza a tervet. Nem tartották jó ötletnek, hogy gyerekek főszereplésével, ám egyáltalán nem gyerekeknek való sorozatot készítsenek. Matt és Ross Duffer írók végül azzal győzték meg a sorozat gyártóit, hogy szériájuk ugyanúgy fog szólni a mai tizenévesekhez, akik lélekben kapcsolódni tudnak a főszereplőkhöz, mint a nyolcvanas évek filmjein felnövő nemzedékekhez.
A teória talált, süllyedt: az ikrek visszarepítik a nézőt abba a világba, amelyben a kölykök a pincében szerepjátékoznak, és az erdő szélén bicajoznak haza, a jó pedig határozottan elkülönül a rossztól. A kormány gonosz emberei, nyálkás szörny kontra imádni való kiskamaszok, egy aggódó anyuka és egy jólelkű, pocakos seriff.
A Kincsvadászokon felnövő Duffer testvérek mindeközben szégyentelenül lopkodnak Stephen King, Steven Spielberg vagy John Carpenter életművéből, de olyan ügyesen csinálják, hogy végül stílusos tiszteletadás lesz belőle: mosolyoghatunk, amikor a srácok a Vissza a jövőbe vetítésére lógnak be, de még az is működik, amikor a sorozat egyik drámai csúcspontján eléneklik a Végtelen történet meglehetősen giccses főcímdalát.
Az első két évadban egy párhuzamos sötét világból, a Tótágasból az amerikai kormány gondatlansága miatt kiszökő lényekkel kellett megküzdenie egy csapat gyereknek, akik kiegészültek a szuperképességekkel rendelkező, Tizenegy nevű lánnyal (Millie Bobby Brown). A gárda azóta új szereplőkkel bővült, a harmadik évad pedig nagyjából fél évvel később veszi fel a fonalat az előzmények után, az eddigi késő ősz helyett ezúttal a nyár közepén, az indianai Hawkinsban.
Fotó: Netflix
Az álmos kisvárosban nem sokáig drámázhatnak egymással a kiskamaszok, mivel ezúttal az oroszok akarnak világok közti átjárókat nyitogatni. Egy bizarr lény átjut a kapun, ami patkányrajzást okoz, később pedig emberek tűnnek el. A főellenség működése nincs különösebben megmagyarázva, ahogyan az sem, hogy egy amerikai plázában a hidegháború idején vajon miért állomásozhat fél hadseregnyi szovjet katona, és intézheti sötét ügyleteit észrevétlenül, ám a Stranger Things meg tudta őrizni a báját annyira, hogy a néző még ezeken a logikai bukfenceken is át tudjon siklani. Az sem akkora gond, hogy az első és a második évadhoz hasonlóan gyakorlatilag most is ugyanaz a probléma és a megoldás is: jön valamiféle szörny, amelyet vissza kell tuszkolni a saját világába, és rázárni a kaput. A harmadik évad fő helyszíneként szolgáló plázával egyébként Dufferék még azt is megmutatják, hogyan nyírja ki egy ilyen monstrum a helyi kisvállalkozásokat, az épület gyomrában megbúvó szovjet katonai erőd pedig a csúnya korrupció melegágya.
