Apróknak

Meselány, mondta róla a férje. Jól mondta. Tarján Veronika színész, drámapedagógus, az Apró Színház vezetője, énekes, mesélő és meseíró is. A Vero­naki zenekart férjével, Mogyoró Kornél ütőhangszeressel, zeneszerzővel alapította. A Gőgös Gúnár Gedeont és a Mosó Masa mosodáját – több generáció meghatározó mesekönyveit – a nagymamája, Varga Katalin írta, ő pedig a zenekarával megzenésítette. Míg kétéves kislánya, Mogyoró ­Virág Alma alszik, mi beszélgetünk.

Fotó: Bach Máté

– A kislányuk, Virág volt már koncerten?

– Többször is. Muzikális, nyitott, fogékony kislány. Magzati korban rengeteg élő zenét hallgatott. A Múzeumok Majálisán a Múzeumkertben ő volt az első, aki a lépcsőn táncolt. Vicces volt, amikor az egyik koncerten az első dalnál hallom, hogy azt kiáltja: „Jó, és most mindenki tapsoljon!”

– Elképzelhető, hogy egyszer ketten állnak színpadra?

– Persze, hiszen majdnem az összes dalunkat ismeri. Nagy lakásban lakunk, a nappaliban szoktunk próbálni, mert ott senkit nem zavarunk. Olyankor Virág vagy a mikrofont kapja el, vagy az apja ütőhangszereit püföli. Az új lemezünkön a gitárosunk kislánya énekel, a dalt a lemezbemutatón velem is előadta a színpadon. A másik CD-n Kornél nagylánya énekel, mesét is mond, a videoklipben pedig az unokahúgom szerepel.

Fotó: Bach Máté

– A családban mindenki a kultúra közelében dolgozik?

– Igen. Anyukám, Tarján Katalin óvónő és drámapedagógus, Foltin Jolán koreográfussal együtt írták a Játék és tánc az óvodában című könyvet. Ma a Maladype Színház csapatában dolgozik.

A nagybátyám, akiről mama a Kisbence című gyerekkönyvet írta, a Nemzeti Múzeum igazgatója. A legfiatalabb nővérem Vigyázó Zsófi grafikus és festőművész, ő illusztrálta a Kuruttyoló békakirály sorozatot és a Világforgó könyveket. Apukám, Tarján András a Kék Általános Iskola igazgatója volt, melyet sokan az ország legjobban működő sulijaként tartottak számon. Miután nyugdíjba ment, néhány év múlva megszűnt az iskola.

– Nagymamája, Varga Katalin látta az unokáját színpadon?

– Mama csak a gyerekkori színházi utamat ismerte, mesélőként, énekesként már nem látott. Az Óbudai Népzenei Iskolában Budai Ilonától és Fábián Évától tanultam énekelni, és a Bihari János Táncegyüttessel előadásokban szerepeltem.

– Klasszikus nagymama volt? Leste, teljesítette az unokái kívánságait?

– Ő nem az a konyhában sürgölődő nagyi, hanem a mesevilág és a valóság határán sertepertélő. Hozott nekünk sütit a Vásárcsarnokból, a Közraktár utcai lakása mellől – ma a ház falát emléktábla díszíti –, és együtt is jártunk piacra. Emlékszem, reggelenként pöttyös bögrében kaptuk tőle a tejeskávét, de egy gyereknek mi lehet nagyobb kívánsága még a sütinél is? A mese, és ezt megkaptuk tőle. Rengeteg különleges könyve volt. Mitológiáról, csillagászatról, filozófiáról beszélgettünk, azt boncolgattuk, hogy mit jelent a végtelen. Nyáron heteket töltöttem nála ebben a szellemi műhelyben. A saját meséit nem mondta el, de A zöld torony című ifjúsági regényét a kezembe adta. Mi pontosan tudjuk, hogy ki miért van benne a regényben, négy gyermeke és sok unokája elég ihletet adott számára. A Tündérforgó című regényét is nekünk ajánlotta.

– Varga Katalin a mesekönyvei és az ifjúsági regényei révén vált ismertté. A hetvenes években a Barátom, Bonca című sorozatából született a népszerű televíziós változat. Mindig fiataloknak akart írni?

– Kezdetben nem gyerekkönyveket, hanem felnőtteknek szóló versesköteteket írt, melyeket szintén érdemes kézbe venni. Korának kiemelkedő költője volt. A Gőgös Gúnár Gedeont a nagybátyámnak szánta, hogy segítse az olvasás-írás tanulását, mert nehezen ment neki. A Szépirodalmi Könyvkiadónál dolgozott, és az irodában az asztalán hagyta a jegyzeteit. Miután a kollégái észrevették, biztatták, hogy adja ki. – Dehogyis, ezt Lacikának írom! – mondta. Végül meggyőzték, és megjelent a könyv. Óriási siker lett, ma is majdnem minden családban megtalálható. Sajnos mama költői munkásságát a gyerekkönyvek elhomályosították. Az utolsó tíz évében velünk lakott a Pozsonyi úton. Miközben sokat beszélgettünk és vitatkoztunk, megtanított a minőségi munkára. A versei mellett sci-fit írt, máig megvannak a jegyzetei. Élete utolsó napjáig dolgozott. Több nővérem közül az egyik adta neki a Boszi becenevet. Nem véletlenül. A Libabál koncertünket ezzel a mondattal indítom: „A nagymamám boszorkány volt. Jó boszorkány.”

– Sok előadó tekint még mindig hakniként a gyerekműsorokra?

– Mi nem. Téves az az elképzelés, hogy a gyerekdaloknak együgyűnek kell lenniük. Olyan igényes zenét szeretnénk játszani, amilyet a szülők is szívesen hallgatnak. Célunk, hogy a gyerekek a dalaink segítségével, játékosan váljanak zeneszerető közönséggé. A Veronakival olyan zenei legendát szeretnénk létrehozni, mint a Kaláka vagy Halász Judit. Szerencsére rátaláltam arra az útra, melyen szívesen haladnék sokáig.