Tűzecsettel

Rég volt olyan hangos hazai sajtója köztéri alkotásnak, mint a zimonyi Hunyadi János-szobornak, pedig nem is magyar, hanem szerb köztérre került. Akik ítélkeztek róla, többségükben csak fényképen látták. Alkotója, Madarassy István, az idén Kossuth-díjjal is elismert szobrászművész azt mondja: hiteles arcot adott a páncélos lovagnak.

Fotó: Teknős Miklós

Fotó: Teknős Miklós

– A kardját viszont helyi fiatalok néhány nap múlva kicsavarták a kezéből. Talán sérülékeny, kényes a szobor?

– Mindössze az történt, hogy az avatás előtt csak forrasztottam a kardot, nem volt idő a kezébe hegeszteni, ami gyenge rögzítésnek bizonyult. Most megyek javítani, nem bízhatom másra.

– Az idén megkapta a Kossuth-díjat az indoklás szerint a szakrális és a profán értékek kapcsolatát tükröző, nemzetközileg is elismert alkotóművészete, a kisplasztikáktól és monumentális köztéri szobroktól az ötvösművészeti alkotásokon át a restaurációs és rekonstrukciós munkákig terjedő, kivételesen gazdag életműve elismeréseként. Valóban impozáns műfajlista.

– A képzőművészeti gimnáziumot üveg szakon kezdtem, a fémről szóló ismereteimet apámtól tanultam, aki szobrász és érmész volt. Bronzzal dolgozott, de nála láttam meg a rezet is, amely már akkor nagyon megtetszett. Aztán átmentem ötvös szakra, és megtanultam az anyagismeretet, a technikákat. Amikor pedig az érettségi után egy évig a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgoztam, a kezembe került a honfoglalás korától őrzött minden fémtárgy. Később sokat tanultam a tatabányai turulszobor restaurálásából, majd a Néprajzi Múzeum tetején lévő három lovas szoboréból. A rézlemez domborítását az apámnál láttam, de csak kis darabokét, nem akkorákat, mint amilyenekkel azután én kezdtem el dolgozni. Ez már a főiskolán történt, ahol a mesterem, Engelsz József nyitotta ki előttem ezt a kaput. Amúgy is szigorú volt velem, azt mondta, aki műteremben nőtt fel, attól háromszor annyit követel. Ő még az apámtól tanult mintázni. Akkor nem örültem a megkülönböztetésnek, utóbb már igen. Tehát a főiskolán lett a rézlemeztechnikából plasztika. Illetve először még csak lemezkép. Az első 1974-ben a pápai anyakönyvvezetői hivatalban volt látható, ahová lámpákat is készítettem. Felvetette a belsőépítész, hogy jó lenne a főfalra valami záró plasztika. Készítettem rézlemezből egy képet, két stilizált kezet, amelyek életfát tartanak. Később a miskolci képcsarnok bemutatótermében dolgoztunk, ahol mondták: jó lenne valami oszlopburkolat. Az első rézszobraimat, a négy evangelistát 1984-ben készítettem el. Mindig az arccal kezdem, az arc és a kéz fontos a számomra, azután készül el a test és rá a ruha. A Hunyadi-szobor azért 600 kiló, mert páncélos vitézt ábrázol. A „páncélt” rá kellett tenni.

– Tűzecsetnek nevezte el a hegesztőpisztolyt, amelyikkel a képeit, szobrait színezi. Elképesztő, gyönyörű árnyalatokat hoz ki a rézből a tűzpirostól a szürkéig. A színeit a festők is megirigyelhetik. Saját találmány a lángfestés?

– Sok kísérlet végeredménye inkább, de nevezhetnénk találmánynak is, ha levédetném. Pontosan meg van mérve, milyen hőhatás melyik felületen milyen színt hoz létre. Nekem ennyi idő után már minden „üzembiztosan” a kezemben van. Mindezt úgy fogalmaztam meg: csak akkor válik a kép képpé, a szobor szoborrá, a szoborkép szoborképpé, ha a tűz és a láng által a lelket is sikerült beléjük olvasztanom. Vagyis a tűzecset segít megadni a lelket.

– Miből erednek a Kossuth-díj indoklásában is szereplő szakrális értékek? Világnézetből, hitből, egyéni kultúrából?

– A keresztény neveltetésem otthonról hozott világnézetem. Apám is sok szakrális szobrot készített, én pedig ott, abban a műteremben nőttem fel. Aztán amikor érkezik a téma, a megrendelés, az szabja meg a munkát. 1994-ben meghívtak Ravennába a Dante Biennáléra, ahol végül aranyérmet kaptam. Az Isteni színjáték Pokol énekei közül volt megadva témaként egy szövegrész. Rá két évre ugyanitt a Purgatóriumból, majd megint két év múlva a Paradicsomból. Így készültek el az Isteni színjátékhoz a kaputerveim, majd folytatásként később a firenzei meghívásokra a szoborképsorozatom.

– Irigykedhetnek a kollégái, hiszen sokat mozognak az alkotásai külföldön, kiállításokon, megrendeléseket kap. Két szobra, a Szent István és Gizella a Vatikánba került. II. János Pál pápának vitte ajándékba 2000 szeptemberében Mádl Ferenc köztársasági elnök.

– A két szobor különböző időpontban készült, 1999-ben szerepelt először együtt a Stefánia Palotában. Ott látta meg Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a pápához készült. Megkérdezte, elvihetné-e ezeket neki ajándékba. A pápai fogadáson én is ott lehettem, boldog, felemelő pillanata volt az életemnek. Ami pedig az esetleges irigységet illeti, nem szoktam kopogtatni senkinél. Aki dolgozni akar, azt a feladat szerintem megtalálja. Sok külföldi meghívást kapok, Olaszországban volt az első kiállításom, aztán jött a többi. Több munkámat is megvették.

– Könnyű szívvel válik meg tőlük?

– Változó. Előfordult Németországban, hogy egy lemezképet nem akartam eladni, de a vevő tízszer jött vissza könyörögni. Végül azt gondoltam, jó helye lesz nála. Sok ember értetlenül áll a különleges előtt, színeset csak festményben szokott látni, nem rézlemezben. Tipródik előtte, hogy vegye, ne vegye. Kimondtam már régen, hogy sorozatban nem gyártok tárgyakat, ezt azóta is tartom. Két Gizella-szobrom van, az egyik Vatikánban, a másik Veszprémben, a Gizella-múzeumban, de ezek sem egyformák. Szeretnék a műveimnek állandó kiállítást, majd egy Madarassy-múzeumot. Már a helyét is kinéztem Fertőrákoson, az egykori győri püspöki nyaralóban. Csak az épületet előbb fel kellene újítani.

– Édesapja, Madarassy Walter szobrász volt, az ön fia festőművész lett. Erős a képzőművészi vonal a családban. Tanultak, tanulnak egymástól?

– Az édesapámtól sokat tanultam, az alapokat és világlátást is. A fiam más, de látom benne az ízlésemet. Az anyai nagyapja is művész volt, festő-grafikus, ő onnan is sokat vett.

– Van kedvenc művészeti korszaka?

– Az olasz reneszánsz Donatellótól Celliniig. Ez határozta meg, hogy mit gondolok a kultúráról, azután azt is, miként gondolkodom a magam művészetéről.

– Nem a zimonyi Hunyadi az első köztéri szobra. A budapesti Dózsa György út és Szondi utca sarkán álló volt Liget szálló oromzatán látható leány például mindenki kedvence. Meglepte, hogy Hunyadival ekkora indulatokat keltett?

– A zimonyi a negyedik köztéri szobrom. Előtte készült a veszprémi főtéren álló Mihály arkangyal. Ott is volt fanyalgás, de nem ekkora. Kétségkívül a Hunyadi az első politikai szobrom.

– Aligha magából Hunyadiból lett politika, hiszen sem róla, sem a török elleni harcokról nem derültek ki új történelmi tények. Inkább az lehet a gond, hogy a szoboravatás került politikai környezetbe.

– Örülni kellene annak, hogy a szerbek a gondolatot mindvégig a magukénak érezték, támogatták.

– Nem gondolja, hogy nem a közönséggel, hanem a szoborral van a baj?

– Nem gondolom, hogy sikerületlen lenne. Neves szakmai zsűri véleményezte. Szerintem kemény legény lett!