Tűzecsettel

Rég volt olyan hangos hazai sajtója köztéri alkotásnak, mint a zimonyi Hunyadi János-szobornak, pedig nem is magyar, hanem szerb köztérre került. Akik ítélkeztek róla, többségükben csak fényképen látták. Alkotója, Madarassy István, az idén Kossuth-díjjal is elismert szobrászművész azt mondja: hiteles arcot adott a páncélos lovagnak.

Fotó: Teknős Miklós

– Meglepő, hogy azok szidták, gúnyolták ki a leghangosabban a zimonyi Hunyadi-szobrot, akik amúgy fogékonynak vallják magukat a kortárs művészet iránt. Ha klasszikus formákkal és anyagokkal dolgozott volna, akkor minden bizonnyal kurzusszobrásznak, avítt szemléletűnek mondták volna. Fájtak a támadások?

– Nem olvasgattam a kritikákat, az avatást követő hetet ugyanis Rómában töltöttem, az jobban elfoglalt. A négy-öt e-mail közül, amelyeket kaptam, az egyik olyan mérhetetlenül ocsmány volt, amilyet hosszú életem alatt még nem olvastam. Egy másikban az állt, bocsánatot kellene kérnem, hogy ilyen szobrot csináltam. Valaki viszont azt írta: „kedves művész úr, nekem teccik.” Gondoltam, neki válaszolni fogok. A sajtóban leírtaknál fontosabb nekem Rosivall László orvosprofesszor elismerése, aki az avatáson is ott volt, és akitől a Semmelweis-emlékév alkalmából több szobormegrendelést is kaptam, valamint Sótonyi Péter patológusprofesszoré, aki azt mondta, hogy a szobor arca kifejező, szuggesztív, harcos, rajta van az ügyért való kiállás. Miért ne a patológusnak hinnék, miért az ocsmány levélnek? Mindazok, akik erős kritikával illették Hunyadi szobrát, nem tudnak róla szinte semmit. Azt sem, hogyan készült, miből. Hozzá vannak szokva a bronzszobrokhoz.

– Meg talán ahhoz, hogy a hadvezéreknek nincs arcuk, talpig páncélban, lovon feszítenek, fejükön sisakkal, lehúzott rostéllyal. A Thuróczi-krónikából dolgozott, az volt a minta. Honnan tudjuk, hogy az a hiteles Hunyadi János-ábrázolás?

– Azt tudjuk, hogy az a fametszet a legkorábbi, tehát azt tekinthetjük mérvadónak. Csupán annyit tettem, hogy a metszetet az arccal együtt átdolgoztam domborított rézlemez technikára. A feladat az volt, hogy a síkban lévő rajzot térbe helyezzem, és kitaláljam a környezetét. Amikor 2014-ben a Professzorok Batthyány Köre felkért a szobor, pontosabban az emlékmű elkészítésére, a nándorfehérvári, ma belgrádi vár szerepelt még helyszínként. Ott ugyanis 2000-ben lefektettek egy emlékkövet arra a helyre, ahol Hunyadi János megállította a törököt. Ehhez a kőhöz kapcsolódva, erre építve képzelték el a professzorok a szobrot. Mivel magam épp akkoriban jártam a várban, a felkérést hallva el is indult a fantáziám, amelynek azonban a második belgrádi tárgyaláson megálljt parancsoltak a szerb műemlékvédelmi szakemberek. Azt mondták, nem lehet vertikális építmény a várban. Így onnan kikerült a szobor. Közben elkészítettem a látványtervet. Amikor 2014 szeptemberében Aleksandar Vučić még miniszterelnökként Budapestre érkezett Orbán Viktor meghívására, elé tették, és tetszett neki. A felállítására a szerbek két helyet ajánlottak, nyert a zimonyi vízparti sétány. Ebben a városban halt meg pestisben Hunyadi. Az emlékmű – a fotókról talán nem látszik – öt méter 18 centiméter magas, harangtornyot formáz aranyozott haranggal, amely a nándorfehérvári csata szimbóluma. A tetején aranyozott bronzkereszt. Hunyadi alakja két méter 30 centi. Azért került talapzatra, hogy fel kelljen rá nézni.

Fotó: Teknős Miklós

– A kardját viszont helyi fiatalok néhány nap múlva kicsavarták a kezéből. Talán sérülékeny, kényes a szobor?

– Mindössze az történt, hogy az avatás előtt csak forrasztottam a kardot, nem volt idő a kezébe hegeszteni, ami gyenge rögzítésnek bizonyult. Most megyek javítani, nem bízhatom másra.

– Az idén megkapta a Kossuth-díjat az indoklás szerint a szakrális és a profán értékek kapcsolatát tükröző, nemzetközileg is elismert alkotóművészete, a kisplasztikáktól és monumentális köztéri szobroktól az ötvösművészeti alkotásokon át a restaurációs és rekonstrukciós munkákig terjedő, kivételesen gazdag életműve elismeréseként. Valóban impozáns műfajlista.

– A képzőművészeti gimnáziumot üveg szakon kezdtem, a fémről szóló ismereteimet apámtól tanultam, aki szobrász és érmész volt. Bronzzal dolgozott, de nála láttam meg a rezet is, amely már akkor nagyon megtetszett. Aztán átmentem ötvös szakra, és megtanultam az anyagismeretet, a technikákat. Amikor pedig az érettségi után egy évig a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgoztam, a kezembe került a honfoglalás korától őrzött minden fémtárgy. Később sokat tanultam a tatabányai turulszobor restaurálásából, majd a Néprajzi Múzeum tetején lévő három lovas szoboréból. A rézlemez domborítását az apámnál láttam, de csak kis darabokét, nem akkorákat, mint amilyenekkel azután én kezdtem el dolgozni. Ez már a főiskolán történt, ahol a mesterem, Engelsz József nyitotta ki előttem ezt a kaput. Amúgy is szigorú volt velem, azt mondta, aki műteremben nőtt fel, attól háromszor annyit követel. Ő még az apámtól tanult mintázni. Akkor nem örültem a megkülönböztetésnek, utóbb már igen. Tehát a főiskolán lett a rézlemeztechnikából plasztika. Illetve először még csak lemezkép. Az első 1974-ben a pápai anyakönyvvezetői hivatalban volt látható, ahová lámpákat is készítettem. Felvetette a belsőépítész, hogy jó lenne a főfalra valami záró plasztika. Készítettem rézlemezből egy képet, két stilizált kezet, amelyek életfát tartanak. Később a miskolci képcsarnok bemutatótermében dolgoztunk, ahol mondták: jó lenne valami oszlopburkolat. Az első rézszobraimat, a négy evangelistát 1984-ben készítettem el. Mindig az arccal kezdem, az arc és a kéz fontos a számomra, azután készül el a test és rá a ruha. A Hunyadi-szobor azért 600 kiló, mert páncélos vitézt ábrázol. A „páncélt” rá kellett tenni.

– Tűzecsetnek nevezte el a hegesztőpisztolyt, amelyikkel a képeit, szobrait színezi. Elképesztő, gyönyörű árnyalatokat hoz ki a rézből a tűzpirostól a szürkéig. A színeit a festők is megirigyelhetik. Saját találmány a lángfestés?

– Sok kísérlet végeredménye inkább, de nevezhetnénk találmánynak is, ha levédetném. Pontosan meg van mérve, milyen hőhatás melyik felületen milyen színt hoz létre. Nekem ennyi idő után már minden „üzembiztosan” a kezemben van. Mindezt úgy fogalmaztam meg: csak akkor válik a kép képpé, a szobor szoborrá, a szoborkép szoborképpé, ha a tűz és a láng által a lelket is sikerült beléjük olvasztanom. Vagyis a tűzecset segít megadni a lelket.

– Miből erednek a Kossuth-díj indoklásában is szereplő szakrális értékek? Világnézetből, hitből, egyéni kultúrából?

– A keresztény neveltetésem otthonról hozott világnézetem. Apám is sok szakrális szobrot készített, én pedig ott, abban a műteremben nőttem fel. Aztán amikor érkezik a téma, a megrendelés, az szabja meg a munkát. 1994-ben meghívtak Ravennába a Dante Biennáléra, ahol végül aranyérmet kaptam. Az Isteni színjáték Pokol énekei közül volt megadva témaként egy szövegrész. Rá két évre ugyanitt a Purgatóriumból, majd megint két év múlva a Paradicsomból. Így készültek el az Isteni színjátékhoz a kaputerveim, majd folytatásként később a firenzei meghívásokra a szoborképsorozatom.

– Irigykedhetnek a kollégái, hiszen sokat mozognak az alkotásai külföldön, kiállításokon, megrendeléseket kap. Két szobra, a Szent István és Gizella a Vatikánba került. II. János Pál pápának vitte ajándékba 2000 szeptemberében Mádl Ferenc köztársasági elnök.

– A két szobor különböző időpontban készült, 1999-ben szerepelt először együtt a Stefánia Palotában. Ott látta meg Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki a pápához készült. Megkérdezte, elvihetné-e ezeket neki ajándékba. A pápai fogadáson én is ott lehettem, boldog, felemelő pillanata volt az életemnek. Ami pedig az esetleges irigységet illeti, nem szoktam kopogtatni senkinél. Aki dolgozni akar, azt a feladat szerintem megtalálja. Sok külföldi meghívást kapok, Olaszországban volt az első kiállításom, aztán jött a többi. Több munkámat is megvették.

– Könnyű szívvel válik meg tőlük?

– Változó. Előfordult Németországban, hogy egy lemezképet nem akartam eladni, de a vevő tízszer jött vissza könyörögni. Végül azt gondoltam, jó helye lesz nála. Sok ember értetlenül áll a különleges előtt, színeset csak festményben szokott látni, nem rézlemezben. Tipródik előtte, hogy vegye, ne vegye. Kimondtam már régen, hogy sorozatban nem gyártok tárgyakat, ezt azóta is tartom. Két Gizella-szobrom van, az egyik Vatikánban, a másik Veszprémben, a Gizella-múzeumban, de ezek sem egyformák. Szeretnék a műveimnek állandó kiállítást, majd egy Madarassy-múzeumot. Már a helyét is kinéztem Fertőrákoson, az egykori győri püspöki nyaralóban. Csak az épületet előbb fel kellene újítani.

– Édesapja, Madarassy Walter szobrász volt, az ön fia festőművész lett. Erős a képzőművészi vonal a családban. Tanultak, tanulnak egymástól?

– Az édesapámtól sokat tanultam, az alapokat és világlátást is. A fiam más, de látom benne az ízlésemet. Az anyai nagyapja is művész volt, festő-grafikus, ő onnan is sokat vett.

– Van kedvenc művészeti korszaka?

– Az olasz reneszánsz Donatellótól Celliniig. Ez határozta meg, hogy mit gondolok a kultúráról, azután azt is, miként gondolkodom a magam művészetéről.

– Nem a zimonyi Hunyadi az első köztéri szobra. A budapesti Dózsa György út és Szondi utca sarkán álló volt Liget szálló oromzatán látható leány például mindenki kedvence. Meglepte, hogy Hunyadival ekkora indulatokat keltett?

– A zimonyi a negyedik köztéri szobrom. Előtte készült a veszprémi főtéren álló Mihály arkangyal. Ott is volt fanyalgás, de nem ekkora. Kétségkívül a Hunyadi az első politikai szobrom.

– Aligha magából Hunyadiból lett politika, hiszen sem róla, sem a török elleni harcokról nem derültek ki új történelmi tények. Inkább az lehet a gond, hogy a szoboravatás került politikai környezetbe.

– Örülni kellene annak, hogy a szerbek a gondolatot mindvégig a magukénak érezték, támogatták.

– Nem gondolja, hogy nem a közönséggel, hanem a szoborral van a baj?

– Nem gondolom, hogy sikerületlen lenne. Neves szakmai zsűri véleményezte. Szerintem kemény legény lett!