Fadoktor sublerrel

A fővárosi fadoktor nem szereti a láncfűrészt, a parkoló autókat, a fákat naponta többliternyi vizelettel jelölő kutyákat. Ha tudná, mindegyik növényt megmentené, de nem tudja. Szaller Vilmos naponta megtapasztalja, hogy szakmája olyan, mint a foci és a gyereknevelés; mindenki ért hozzá.

Hagyomány és modern technika a fagyógyászatban Fotó: Havran Zoltán

Ha már a legmodernebb módszerekkel sem tudnak segíteni, akkor jön a radikális beavatkozás, ami nem feltétlenül jelenti a kivágást. Lehet, hogy elég a koronakurtítás, a visszavágás.

– Számos alkalommal jönnek hozzánk, hogy miért vágjuk ki a fát, hiszen még zöldell. Valóban van rajta zöld, de ha a töve korhadt, az arra járók érdekében szükség van a drasztikus lépésre. Elég, ha érzékelőkkel és laptoppal megjelenünk, már ránk förmednek, hogy megint fűrészelni akarunk. Ilyen esetekben azt mondom, igaza van, a számítógép láncfűrészes applikációját egyetlen gombnyomással élesítem, és már dől a fa. Nem mindenki vevő a humorra. Kérem, ne vádoljanak bennünket azzal, hogy minden fát kiszedünk, hiszen ha ezt tennénk, nem lenne munkánk. Nekünk az az érdekünk, hogy minél több zöldelljen a városban, ugyanakkor nem kockáztathatjuk meg, hogy akkor dőljön ki az egyik, amikor gyerekcsapat játszik a közelében – védi a szakmát Szaller Vilmos, aki szerint ő az utolsó, aki a fűrészre gondol megoldásként.

Azt mondja, minél több időt töltött el valaki ebben a szakmában, annál kevesebb fát vág ki. A kezdő favizsgáló túlbiztosítja magát, azt is kidönti, amit nem kellene. Az öregebbek különféle beavatkozásokkal próbálják megtartani ezeket. Egyébként örül annak, hogy az emberek ilyen fontosnak tartják a környezet védelmét, de kéri, bízzanak a favédőkben. Azt is naponta megtapasztalja, hogy a szakmája olyan, mint a foci és a gyereknevelés, mindenki ért hozzá. Ő harminc éve csinálja, de még mindig nem tud mindent.

Az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött a szakma, ami három évtizede bevett gyakorlat volt, azt ma tiltják. A korhadt fák üregeit pályája kezdetén betonnal öntötték ki, ma kitisztítják az odút, kezelik, a farontó rovarok ellen lehálózzák. A betonból kioldódó cement ugyanis marja a fát, fokozza a korhadást. Ma már kizárólag roncsolásmentes technológiával dolgoznak, a fában lehetőleg nem okoznak sérülést. Egykor különösebb előkészítés nélkül ültették a növényeket, ma talajcserével indítanak, gyökércellás védelmet alkalmaznak, ami tehermentesíti a gyökérzetet. A koros fák átültetésére hatalmas monstrum szolgál. Négy vasfog mélyed a talajba, s emeli ki két-három köbméter földdel a gyökérzetet. Ezzel az eljárással harminc-harmincöt centi átmérőjű fákat helyeznek át több mint 90 százalékos eredési eséllyel. A Keresztúri úti főkertes telepen számos, ezzel a módszerrel átültetett fa tűri a napsütést. Némelyik kérgére vastag szövetet tekertek, hogy a kérgét ne égesse a nap közvetlenül. A subler szerint a törzs átmérője huszonöt centiméter.

A szakmai eredmények ellenére harminc éve jobb lehetett fának lenni, mert kevesebb probléma adódott. A rendszerváltás idején ugyanis nem létezett internet, nem mindenkinek volt telefonja és hatféle kábelszolgáltatója. Most van, s valamennyi szolgáltató a vezetékeivel, antennáival a fák lombjától vette el a helyet. Később a kábelek a földbe kerültek, ezt a váltást a gyökerek sínylették meg. Harminc éve jobban tisztelték az emberek a növényeket, ma számos alkalommal korlátozó tényezőt látnak bennük. Korábban is belevésték a fakéregbe, hogy Pisti szereti Marit, de akkor nem képeztek például harci kutyákat a közparkokban. Konkrét példa: egyetlen éjszaka alatt harminc-negyven hárscsemetét tett tönkre a kutyája harapását a fákon erősítő pitbullos gazda. Néha még a környezetbarát közlekedést szolgáló kerékpárutakat is a zöldfelületek rovására alakítják ki. Alapot ásnak, aszfaltoznak, betonoznak – sajnos néhány fa ilyen fejlesztéseknek esik áldozatául. Persze ilyenkor mérlegelni kell a kerékpáros közlekedés előnyeit is.

Hagyomány és modern technika a fagyógyászatban
Fotó: Havran Zoltán

A favédő kedvence a Margit-szigeti nagy platán, a narancseperfa, amelyik már 1838-ban is megvolt. Utóbbit ugyan megdöntötte a jeges ár, de túlélte a természeti csapást. Törzse egy része a földön fekszik, de aztán felegyenesedik és az ég felé tör. A Városligetben van még ilyen öreg platán – de nagyon rossz állapotban –, a Tabánban különleges eperfa nő. A Lánchíd pesti hídfőjének közelében élő akácot egyes források szerint az 1700-as években ültették, mások a következő század közepére teszik a gyökerezését. Ez a fa mindenképpen megélte Ferenc József koronázását, túlélte a két világháborút, a rendszerváltást. Szaller Vilmos meggyőződése, hogy ezeket az igazi értékeket kell tutujgatni. A most kiültetett növény a déd-, esetleg ükunokájának szerezne hasonló élményt, de egyre kisebb annak az esélye, hogy egy fa 100-150 évig éljen. Nagyon nehéz olyan helyet találni, amely ilyen időtávban sem lesz senkinek és semminek az útjában.

Az utóbbi harminc évben drasztikusan megnőtt a környezeti terhelés. Az autóknak út kell és parkoló – mindkettő aszfaltozással, betonozással jár. Ezeken a helyeken nem jut le a tápanyag, a víz – mert az utóbbi éltető elemet elvezetik.

A fák pedig szomjan halnak. Egyre több kutatás igazolja, hogy a fák életében alapvető jelentőségű a gyökérre szövődő talajlakó gombákkal való kapcsolat. A gomba az általa felvett tápanyagot átadja a fának, míg a fa ezért cukorral fizet. A sózás, a vegyi anyagok beszivárgása, a talaj tömörödése a gombák életét keseríti. A téli sózás okozta levélszáradás a tavaszi hónapok szomorú jelensége. A nátrium-klorid havonta 15 centimétert mosódik lefelé a talajban. A gyökérzóna 45-50 centiméter körül van, azaz a februári sózás hatása májusban elszáradó leveleken mutatható ki.

A sejtméregként ható só a gyökerek végét lemarja, a növény nem képes a vizet felvenni. A városi fák életére alapvető hatással van a kutyavizelet is. Drezdai kutatók találomra kiválasztott sarki fára engedett kutyavizeletet összegyűjtötték. Egy nap alatt több mint húsz liter húgysav szivárgott a talajba. Elképzelhető, hogy milyen pusztulást okoz ez a talajban, s mégis elvárjuk, hogy a fa éljen.

– A Belvárosban a legnagyobb probléma, hogy egy adott területet nagyon sokféleképpen szeretnénk használni. Legyen helye a parkolónak, a kitelepülő vendéglátósnak, a gyalogosnak, kerékpárosnak, autósnak, a közvilágításnak, a hirdetőfelületeknek, a talajban az összes közműnek. És akkor még zöldellő növényeket is szeretnénk. Nem kétséges, hogy a felsorolt szereplők közül melyiknek a legkisebb az érdekérvényesítő képessége. Én azért vagyok, hogy helyettük tiltakozzak. Nem pár éves, hanem ötvenéves ciklusokban gondolkodom, hozok döntéseket – mondja Szaller Vilmos, aki szerint a nyolcvanas-kilencvenes évek után csökkentek a források.

Az állomány hanyatlott, ha éppen kidőlt néhány fa, akkor ad hoc jelleggel csurrant-cseppent némi pénz a pótlásra. Az elmúlt harminc évben kevés figyelem irányult a fákra, voltak fontosabbnak ítélt feladatok. A város számos pontján az állomány összeomlóban van. Nem lehet büntetlenül kihagyni évtizedeket. Ez olyan, mint a gyereknevelés. Az utódaink esetében sem tesszük meg, hogy három évig gondozzuk, majd elengedjük a kezüket, csináljanak, amit akarnak, majd nyolcévesen újra kezelésbe vesszük őket. Nagyon sok fán nem tudnak már segíteni.

Gondot okoznak az eddig ismeretlen kórokozók kártételei is. A schengeni csatlakozás előtt minden határállomáson növényvédelmi állomás is működött. Csak ellenőrzött szaporítóanyag jöhetett be az országba. A schengeni határok megszűntével ez az ellenőrzés is megszűnt. A külföldi faiskolákból származó csemeték így akadálytalanul hozhatják magukkal esetlegesen a kórokozóikat is. Számtalan helyen látni, hogy például a tuják ágai megbarnulnak: a tujaszú nevű lény okozza ezt a jelenséget. Ez korábban Magyarországon hazai anyagon nem fordult elő. Vagy a gödöllői kastélyparkba ültetett német vadgesztenyékkel korábban ismeretlen kórokozó jelent meg.

– Tízezer fát ültetünk el Budapesten, az utolsókat ősszel helyezzük ki. Úthoz közel oszlopos juhart, kiemelten terhelt környezetbe páfrányfenyőt, elektromos vezetékek mentén gömb formájút, ha kellően nagy tér áll rendelkezésre, akkor kőrist ültetünk. Nagyon remélem, hogy tíz év múlva mind a tízezer fa zölden virít a fővárosban. Meggyőződésem, hogy nem a veszélyes fák kivágása miatt kell tiltakozni, hanem azért kell fellépni, hogy a meglévő állományt a lehető legjobban védjük a külső beavatkozásoktól. Olyan növény nincs, amely minden környezeti és emberi terhelést vígan elvisel. A folyamatos környezetátalakítást, a lombkorona csonkolását egyik faj sem kedveli – üzeni a fadoktor, aki szerint folyamatos munkával a fák sok-sok évtizedig élhetnek. De ennek érdekében a rövid távú döntéseket fölül kell írniuk a hosszú távú szakmai célokat szolgáló intézkedéseknek. A fáknak csak így van esélyük.