Tehát párbeszéd alakult ki a szülő és a tanár között. Ez nem ritka eset, úgyhogy következzenek ezekre is példák. „Kedves Szülő! Tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször is kézzel evett evőeszköz helyett. – Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is.” „A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal.
– Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!” „Katika nem tud olvasni. – Ha tudna, nem járatnám iskolába.” „Tisztelt szülő! Leánya irodalomórán vihogott. – Megdorgáltam. Akkor is vihogott.” „Fia az órán állandóan beszél. – Szerintem az anyjától tanulta. Mindkettőnek ellátom a baját.” „A gyerek ellenőrző könyve negyedik éve nincs aláírva. Kedves szülő, nem tud írni? – Nem. De hát nem emlékszik rám, tanár úr? Az Ön tanítványa voltam.” „A magyarórán háromszor szóltam rá, hogy ne bontsa a falat. Kérem fülészetre vinni. – Már volt. Ott is kibontotta a falat.”
„A fia a házi feladatát rendszeresen a társaiéról másolja le. Mi lesz így belőle? – A házi feladatot én is mindig másoltam. Ma vezérigazgató vagyok.” „Értesítem a tisztelt szülőket, hogy fiuk történelemkönyve lapokból áll. – Ellenőriztük. Valóban.”
Nos, mi mást javasolhatnék a kedves olvasóknak mindez után, mint azt, hogy nézzenek bele a gyermekük ellenőrző könyvébe, hátha valamilyen újabb „gyöngyszemre” lelnek. Hogy válaszolnak-e rá, azt döntsék el önök!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!