Óra alatt kukorékol

Nincs olyan iskolás, aki ne kapott volna beírást. Jómagam is néhányszor, és érdekes módon főként az alsó tagozatban kapott bejegyzésekre emlékszem. Az egyik ez volt: „A szünetben hagymát evett.” Nos, csak azért fájlaltam nagyon ezt a megrovást, mert ezt kaptuk az iskolában tízóraira, és nem otthonról vittem a tiltás ellenére. És aztán arra is jól emlékszem, amikor ez szerepelt az ellenőrző könyvben: „A szünetben sikárkózott az udvaron.” Azaz csúszkáltam a jégen, vagy másutt úgy mondják, hogy sinkózott a jégen. Télen mi mást csináltunk volna a szünetben?

Na de hol van a tavalyi „jég”! Most már elektronikus naplót vezetnek be egyre több iskolában, és a tanári bejegyzések is csak internetes hozzáféréssel olvashatók el. Már akinek van erre módja odahaza, vagy ha dolgozik, akkor a munkahelyén. Természetesen az internet népe is kapva kapott már a témán, és közzétette a főként megmosolyogni való, lehet, nem is valós, hanem csak kitalált beírásgyűjteményét. „Az osztályfőnöki dicséretet még mindig nem íratta alá. Megintem.” „Kémiaórán a kísérleti anyagot elfogyasztotta.” „A kémiaóra folyamán a padtársával zümmögött és brummogott.” „Óra alatt kukorékol.” „Gyermekük a matekórán a zsiráf hangját utánozta.” (Vajon milyen hangja van a zsiráfnak?) „A gyerek a szünetben az iskola keretein kívül játszott.” „Fia olvashatatlanul ír. Bár párszor még így jár jobban.”

„A fia óra alatt a pad sarkával jéghokisat játszott a terem körül, eközben MÁV-bemondásokat tartott, melyben a rólam elnevezett szerelvény közeledtére figyelmeztetett.” „Fia a szünetben sztrájkot szervezett. Letörtük.” „Nem elég, hogy a szünetekben állandóan krétacsatákat vív osztálytársaival, ráadásul mindig veszít.” „Kedves szülő, ha megígéri, hogy nem hiszi el mindazt, amit a fia az iskoláról mesél, én cserébe nem hiszem el mindazt, amit ő az otthoni eseményekről mond.” „Tájékoztatom, hogy gyerekének egy ideje átható kénszaga van.”

Bizonyára sokan ismerik a következő viccet: A fiuk büdös! – írta be a tanár a gyerek ellenőrzőjébe. – Nem szagolni, tanítani! – érkezett a szülői válasz.

Tehát párbeszéd alakult ki a szülő és a tanár között. Ez nem ritka eset, úgyhogy következzenek ezekre is példák. „Kedves Szülő! Tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször is kézzel evett evőeszköz helyett. – Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is.” „A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal.

– Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!” „Katika nem tud olvasni. – Ha tudna, nem járatnám iskolába.” „Tisztelt szülő! Leánya irodalomórán vihogott. – Megdorgáltam. Akkor is vihogott.” „Fia az órán állandóan beszél. – Szerintem az anyjától tanulta. Mindkettőnek ellátom a baját.” „A gyerek ellenőrző könyve negyedik éve nincs aláírva. Kedves szülő, nem tud írni? – Nem. De hát nem emlékszik rám, tanár úr? Az Ön tanítványa voltam.” „A magyarórán háromszor szóltam rá, hogy ne bontsa a falat. Kérem fülészetre vinni. – Már volt. Ott is kibontotta a falat.”

„A fia a házi feladatát rendszeresen a társaiéról másolja le. Mi lesz így belőle? – A házi feladatot én is mindig másoltam. Ma vezérigazgató vagyok.” „Értesítem a tisztelt szülőket, hogy fiuk történelemkönyve lapokból áll. – Ellenőriztük. Valóban.”

Nos, mi mást javasolhatnék a kedves olvasóknak mindez után, mint azt, hogy nézzenek bele a gyermekük ellenőrző könyvébe, hátha valamilyen újabb „gyöngyszemre” lelnek. Hogy válaszolnak-e rá, azt döntsék el önök!