A katolikusok között a legelterjedtebb imaformák egyike a rosarium, vagyis a rózsafüzér. Története sok száz éves, de egyes vélemények szerint akár másfél ezer esztendőnél is régebbi lehet. Legalábbis, ha elfogadjuk, hogy a III. században élt Remete Szent Pál, amikor kavicsokat használt a miatyánk számlálására, már egy ősi rózsafüzér alapján imádkozott. A legenda az olvasó születését Szent Domonkoshoz köti: amikor az albigensek ellen kért közbenjáró segítséget Máriától, maga a Szűzanya nyújtotta át neki a rózsafüzér „prototípusát”. Ha ez nem bizonyítható is, kétségtelen: a rózsafüzér elterjesztéséért legtöbbet a dömések, a karthauziak és a ferencesek tettek. Mai tartalmát egy német karthauzi szerzetes, Heinrich von Kalkar adta, ekkor került minden tizedik üdvözlégy elé egy miatyánk. Erre az időre tehető az is, hogy a tíz-tíz üdvözlégyhez karthauzi és domonkos apácák hittitkokat és elmélkedéseket kapcsoltak Jézus és Mária életéből. Az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges olvasó Boldog Alanus de Rupe XV. században élt francia teológus „találmánya”, akit a rózsafüzér apostolának is szoktak nevezni. Az örvendetes olvasó ötven üdvözlégyével Jézus fogantatásának, születésének és gyermekkorának titkaira emlékeznek az imádkozók, a fájdalmas olvasóban Jézus szenvedéstörténetére, a dicsőséges olvasó imádkozása során Jézus feltámadására.
Ezerötszázhúszban X. Leó pápa hivatalosan is jóváhagyta a rózsafüzért, s azóta alig volt olyan római pápa, aki valamilyen formában ne ajánlotta volna a szentolvasó rendszeres imádkozását. VIII. Orbán a XVII. században a keresztények gyarapodásának nevezte a rózsafüzért, V. Pius pápa a tévedés és az eretnekség elkerülése eszközének, VIII. Kelemen a keresztények üdvösségének, II. János Pál pedig úgy fogalmazott egy apostoli levelében, hogy a rózsafüzér imádkozása Krisztus arcának szemlélése Máriával. Növelte a szentolvasó népszerűségét a hozzá kapcsolt búcsúk sora, és az elterjedését segítették a rózsafüzér-társulatok is.
Ennek ellenére a múlt század második felétől sok más hitbuzgalmi formához hasonlóan a katolicizmuson belül a szentolvasó népszerűsége is csökkenni kezdett. Ennek a jelenségnek az általános szekularizáción kívül egyéb okai is lehetnek. Nem tűnt el soha, sőt olykor, kiemelt alkalmakkor – például XVI. Benedek pápa 2007-es mariazelli látogatása előtt – hatalmas tömegek is imádkozták, de a rózsafüzér-társulatok tagsága sok helyen alig-alig gyarapodott fiatalabb belépőkkel, így ezek akár még Magyarországon is sokfelé elöregedtek és kihaltak. A szentolvasó használatában jól észrevehető a hatalmas generációs különbség. Az utóbbi időben leginkább ékszerként tűnt fel különféle sztárok nyakába akasztva, ami a jóváhagyott használaton kívüli mágikus divat újjáéledését is jelenti. A XVIII–XIX. században ugyanis az imádságon kívül nagyon sokfelé babonás megfontolásból is használták: a rózsafüzér szemeit lenyelték különféle betegségek ellen, magát az olvasót forgószélbe dobták a viharban táncoló boszorkányok távoltartására, vagy akár éjszakára a kilincsre tekerték, hogy ne érje rontás a házban alvókat, de használták tűzvész távoztatására vagy a kisgyermek megóvására is. Valószínűleg hasonló okokból lett pár évtizede a gépjárművel közlekedők kedvelt díszítőeleme: a rózsafüzér nem is olyan régen még számtalan visszapillantó tükrön himbálózott.