Holdfelkelte

Az Amerikai Egyesült Államok lehetőséget adna magánvállalatoknak a Holdon található ásványkincsek és nyersanyagok kibányászására. A NASA ugyanakkor kiindulási pontnak tekinti az égitestet a későbbiekben tervezett Mars-missziókhoz. Jelen szakaszban nem pusztán technológiai, hanem pénzügyi, jogi és politikai viaskodás is zajlik az űrhatalmak között.

Látványterv bányászkolóniáról a Holdon. Az űr kihasználásáért folytatott versenyben még nem következett be a döntő fordulat Fotó: Education Images Forrás: Education Images/Universal Images Group via Getty Images

A tervek nagy száma és készültségi fokuk mutatja: a NASA felvonulási területnek, kiindulási pontnak tekinti az égitestet a későbbiekben tervezett Mars-missziókhoz. Az Artemis-küldetés és a vörös planéta meghódítása között eltelő időt pedig helyi gyártókapacitás létrehozására javasolja fordítani. „Ha sikerülne megtámogatni a Föld gazdasági teljesítményét a bolygón kívüli ipar teljesítményével, a Mars-küldetések megfizethetők lennének”, véli bizakodva Philip Metzger bolygófizikus, a NASA egyik kutatója.

De a regoliton és jégkészleteken túl a Hold több ritkaföldfémnek nevezett elemet is rejt, melyek nélkülözhetetlenek az elektronikai iparban, például mobiltelefonok vagy elektromos autók gyártásánál. E tény jelentőségét akkor érezhetjük át igazán, ha hozzárendelünk még két adatot: ritkaföldfémeket a Földön jelenleg leginkább Kínában bányásznak, ez az ország tartja kezében a világtermelés 96-97 százalékát – s vele együtt az elektronikai ipar döntő többségét is. Mindezek ismeretében válik igazán érthetővé, hogy az Artemis Accords kidolgozói miért tekintettek el attól, hogy Kína is az ezzel az egyezménnyel szentesített partnerségi viszony tagja legyen.

Látványterv bányászkolóniáról a Holdon. Az űr kihasználásáért folytatott versenyben még nem
következett be a döntő fordulat
Fotó: Education Images/Universal Images Group via Getty Images

A Holdon még egy, a Földön elő nem forduló anyag is hozzáférhető: a hélium–3 nevű nukleáris fűtőanyag. Az izotóp tartós energiaforrás lehet, használata nagymértékben csökkentheti a földi és az űrben jelentkező energiaéhséget, ezzel párhuzamosan pedig mesésen gazdaggá teheti a kitermelésével, forgalmazásával, alkalmazásával foglalkozó vállalatokat.

Az Artemis Accords mögött tehát tágabb perspektívából nézve az emberiség jövőjét meghatározó, közelebbi nézőpontból szemlélve pedig valamennyiünk jövőbeni mindennapjait és élethelyzetét befolyásoló célok és lehetőségek állnak. De adódik a kérdés: kit illetnek a Hold kínálta javak? Ki milyen mértékben részesülhet a felszíne alatt rejtőző nyersanyagokból és ásványkincsekből?

– A jelenlegi nemzetközi űrjogi kereteket négy fő dokumentum adja: a Világűregyezmény és további három megállapodás (Mentési, Felelősségi, illetve Regisztrációs egyezmény) – adja meg a választ Sárhegyi István űrjogász.

A Világűregyezmény első cikke kimondja: „a világűr kutatását és felhasználását minden ország javára és érdekében kell folytatni […], és azt az emberiség közös vállalkozásának kell tekinteni.” A második cikk rögzíti: „valamennyi állam […] a nemzetközi joggal összhangban […] kutathatja és használhatja a világűrt, továbbá […] a bejárás szabad.”

A legfontosabb szabály tehát: a világűrt – a Holdat és más égitesteket is beleértve – sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki. Ezért az űr – az említett megkötésekkel – szabadon kutatható és használható. Az 1979-es Hold-megállapodás aztán konkretizálta volna ezen alapvetéseket, csakhogy egyetlen komolyabb űrhatalom sem ratifikálta – sem az USA, sem Kína, sem Oroszország –, ami annyit tesz, hogy manapság nem tekinthető irányadónak a nemzetközi űrjogi környezetben.

– A Világűregyezményt 1967-ben hozták tető alá az ENSZ Világűrbizottságának égisze alatt. Elon Muskokról vagy Jeff Bezosokról – vagyis az űr meghódítását célzó ambícióik megvalósításáért erős lobbitevékenységet folytató, extravagáns milliárdosokról – ekkortájt még hírből sem lehetett hallani, ezért nem gondoltak a részletesebb szabályozásra – mutat rá Sárhegyi István.

Az Artemis Accords – amely jelenleg csupán tervezet, nincs jogi kötőereje – tehát igazából nem más, mint egy új jogi keretrendszer előkészítésére irányuló lépés. Az Egyesült Államok szeretné elérni, hogy – a ’79-ben elvetett megállapodás után – a nemzetközi közösségen belül rendezzék a Hold jogi helyzetét, hogy amikor 2024-ben az amerikai űrhajósok – immár magánvállalatok hathatós segítségével – visszatérnek a Holdra, egyértelmű jogi környezet álljon fenn annak kihasználásával kapcsolatban.

– Ahogy látom, az Egyesült Államok – a nemzetközi jogi szerződések, a korábbi, évtizedes együttműködés ellenére – úgy döntött, hogy különutas űrpolitikát folytat. De ne legyünk naivak: a szóban forgó terület valamennyi nagyhatalom számára stratégiai jelentőséggel bír.

A kérdés eldöntése tehát a jövő űrjogászainak és diplomatáinak feladata – mondja Ferencz Orsolya, a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

– A nagyhatalmak, az Európai Unió és a világűr kutatásában és hasznosításában érdekelt nemzetek ugyanakkor nem fognak kritikátlanul és egyoldalúan viszonyulni a másik külön-külön megalkotott joganyagához, ezért van szükség minél szélesebb körű, a valóság talaján álló szabályozásra.

Pontosan mit tartalmaz majd az ily módon létrejött szabályozás, az egyelőre a jövő zenéje, de Ferencz Orsolya szerint fontos szempont, hogy egyetlen nemzetnek se legyen módja kisajátítani a Hold (vagy más égitest) erőforrásait, ehelyett lehetőséget kell biztosítani valamennyi országnak, amely vállalkozik a feladatra. Arra is figyelni kell, hogy pusztán azért, mert valamely ország – gazdasági, társadalmi vagy politikai okokból – nem tud, nem akar részt vállalni a világűr békés felhasználásában, ne korlátozza azon nemzeteket, amelyek viszont igen.

És adódik még egy lehetséges veszély: a Hold kiaknázása vajon mennyiben változtatja – változtathatja – meg az égitestet? A Földön folytatott bányaművelés során immár figyelemmel kell lenni a táj arculatára, a környék ökoszisztémájára – a Holdon viszont nincs élő környezet, se ökoszisztéma, mi korlátozhatja majd a bányatársaságokat abban, milyen mélyre hatolhatnak, mekkora területen s hogyan végezhetik a munkát?

– Itt, a Földön sajnos sokszor azelőtt kezdtünk bele a környezet átalakításába, kiaknázásába, hogy annak káros következményeivel tisztában lehettünk volna. Óriási felelőtlenség lenne ezt a Holdon is megismételni – mondja Ferencz Orsolya. – Úgyhogy e kérdést mielőbb tisztázni kell, utána jogi korlátokat felállítani, és azok betartatását megszervezni. Nem volna szerencsés, ha korunk csupán egy végletekig kizsigerelt, elcsúfított égitestet hagyna a jövendő emberiségére.

Már csak azért sem, mert bár az űr kihasználásáért indított verseny az előző évszázad utolsó harmadában kezdődött, a döntő fordulat egyelőre nem következett be. Jelen szakaszában viszont már más a helyzet, ezért nem pusztán technológiai, hanem pénzügyi, jogi és politikai viaskodás is folyik az USA és a többi űrhatalom között. Valószínűleg az évtized végére állandó bázis létesül a Holdon, és – így vagy úgy, de – megkezdődhet az égitest gazdasági hasznosítása. Ahogy Sárhegyi István fogalmaz: Az Egyesült Államok – a SpaceX és a NASA közös küldetésével – visszaszerezte régi képességét, hogy embert küldjön az űrbe. Ezzel megtett egy kis lépést a következő hatalmas ugrás, a Hold és a Mars mielőbbi meghódítása felé. Aki ebben a versenyben első lesz, a Földön is az lehet!