Ekkor ismerkedett össze Jeffrey Epstein feltörekvő pénzügyi vállalkozóval, aki éppen a „nagyok” közé tartott. Kiválóan kiegészítették egymást: Jeffrey-nél a pénz, Ghislaine-nél a kapcsolatok. Ráadásul szerelembe estek. Rendeződött a Maxwell lány anyagi helyzete is. Ám a szerelem mulandó, és Ghislaine különleges szerepet kezdett betölteni Jeffrey mellett. Félig volt szerető, félig amolyan alkalmazott, de a szolgálókkal úgy bánt, mint a ház úrnője. Az új ténykedése alapján ő lett Epstein kerítőnője, aki a világot járva meggyőzte a fiatal lányokat, hogy ajánlják fel magukat a milliárdos szolgálatára.
A Maxwell lány különleges viszonyt ápolt a Clinton házaspárral, sokan beszélik, hogy Bill szeretője volt. Részt vett tíz évvel ezelőtt Chelsea Clinton esküvőjén, később jótékonysági eseményeken tűnt fel. 2015-ben eladta 15 millió dollárért New York-i házát, azóta félillegalitásban élt. Idén július 2-án pompás New Hampshire-i villájában jelentek meg a rendőrök a letartóztatására. A vád ellene: „1994 és 1997 között Ghislaine Maxwell hozzájárult ahhoz, hogy Jeffrey Epstein 18 éven aluli – tehát kiskorú – lányokkal közösüljön.” Mintegy százra teszik azoknak a számát, akiket a volt barátnő felszolgált a szexuális ragadozónak. Az ügyészek indítványozták a bírónak, hogy még nagy összegű óvadék esetén se engedélyezze a vádlott szabadlábon védekezését. Ha megáll az említett vád, akkor Ghislaine 35 év börtönnel sújtható. De miért várta meg a pillanatot, amikor kattan a bilincs a kezén? Hiszen lett volna ideje találni egy olyan országot, ahonnan nem adják ki Amerikának. Talán ő is elhitte magáról, hogy az elit tagja, azaz érinthetetlen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!