Görög tűz

Magyarként büszke görög, görögként nagy magyar volt. Élsportoló és képzőművész. Kerékpárbajnok, úszó, atléta, ökölvívó, gyorskorcsolyában négyszeres bajnok és rekorder, fociban kétszeres magyar bajnok és kétszeres gólkirály, evezésben négyszeres magyar bajnok. És katonahős is volt, a legendás gorodoki huszárroham résztvevője. Híres grafikus és szobrász, közkedvelt társasági ember. Nem mellesleg hazafi, aki szívből megvetette a Tanácsköztársaság „dicsőséges 133 napját”. Ő volt a mára elfeledett Manno Miltiades.

2020. 09. 27. 16:44

Manno Miltiades Fotó: Érdekes Ujság, 1914

Első olimpiai bajnokunkat, Hajós Alfrédot hazánkban mindenki ismeri. Uszodák, iskolák, utcák viselik a nevét, többek között az általa tervezett Margit-szigeti nemzeti sportuszodáé. Hajós Alfrédnál mindössze egy évvel volt fiatalabb Manno Miltiades. Együtt úsztak a Magyar Úszó Egyesületben (MÚE), majd éveken át csapattársak voltak futballban, előbb a MÚE labdarúgó-szakosztályában, majd a Budapesti Torna Clubban (BTC). A hazai futball első két, 1901-es, majd 1902-es nemzeti bajnokságát a BTC-vel nyerték meg úgy, hogy becenevén Milti vagy Görög tizenhét, majd tíz góllal mindkét idényben gólkirály lett.

E hőskorban az egyszerre több sportban is kiemelkedő all-round sportember típusa nem volt ritka. Ahogy Hajós Alfréd az úszás és a futball mellett síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is eredményes versenyző volt, úgy Miltiades is idényszerűen váltogatta a sportágakat – télen téli sportokat, nyáron nyáriakat. Miközben országos úszóversenyeken jeleskedett, és a futballban is az említett érdemeket szerezte, párhuzamosan futóként, síelésben, kerékpározásban és gyorskorcsolyában is győzelmet győzelemre halmozott. Utóbbiban négyszer volt magyar bajnok, 1903-ban a magyar színeket képviselve második lett a norvégiai Krisztiániában (ma Oslo) az Európa-bajnokságon, majd a szentpétervári világbajnokságon harmadik ötszáz méteren. Valakinek már az eddig felidézett eredmények is bőven kielégítőek lennének, de hősünknek közel sem. 1902-ben ült először a Pannonia Evezős Egylet egypárevezős hajójába a Dunán, és 1906-ig elnyerte négy év magyar bajnoki címét – több nemzetközi trófea mellett.

Felfoghatatlan, hogy miféle titkos erő hajtotta előre Manno Miltiadest. Erre egyfajta választ kaphatunk, ha az 1879-ben a délvidéki Pancsován született, majd családjával Budapestre költöző sportember gyerekkorát vizsgáljuk. Ha létezett volna a XIX. század végén nevelési tanácsadó gyermek-szakpszichológussal, akkor alighanem kiállították volna róla a „hiperaktív” diagnózist. Tény, hogy iskolai szereplése nem volt díszmenet. Az életművét kutató kevés szakember egyike, Farkas Ágnes, a Sportmúzeum könyvtárosa erről úgy vélekedik, hogy renitens viselkedése mögött alighanem fokozott mozgásigénye és a sport iránti fanatizmusa húzódott meg. Fölös testi és szellemi energiáit a sportban és a rajzolásban vezette le. Ezek aztán idővel az önfegyelemre is megtanították.

A sport költségeinek finanszírozása a fiút állandó pénzügyi egyensúlyozásra kényszerítette a sporttársi, mecénási és baráti kölcsönök pontos visszafizetése és az ide-oda eladott rajzaiból, grafikáiból befolyó bevételek között. Titokban járt tanulni akadémikus festőművész barátjához, Hegedűs Lászlóhoz, 1905-ben bátyja segítségével sikerült kijutnia a bajor fővárosba, és a híres Müncheni Képzőművészeti Akadémián 1912-ig csiszolta tudását.

Manno Miltiades személyiségrajzának másik fontos eleme a hazafiasság. 1903-ban önkéntesként vonult be a brassói 2. huszárezredhez, ahonnan 1904 őszén tartalékos hadapródjelöltként szerelt le, majd öt évvel később tartalékos huszár hadnaggyá léptették elő. Amikor sportkarrierje zenitjén kitört a nagy háború, önként jelentkezett harctéri szolgálatra. A budapesti 1. honvéd huszárezred törzsének állományában vett részt a galíciai harcokban, számos kitüntetést és több sebesülést szerezve.

A legsúlyosabbat a híres gorodoki lovasrohamban. 1914. augusztus 17-én az 5. honvéd lovashadosztály parancsnoka, Froreich Ernő altábornagy a harci láz hevében nem várta meg a kiküldött felderítők jelentését az ellenség helyzetéről, így vaktában adott ki támadási parancsot. A hatalmas lovasrohamot az orosz tüzérség és géppuskák tüze fogadta, így az össze is omlott. A hadosztály elveszítette 24 tisztjét, 450 huszárját és 650 lovát. Manno hadnagy nem esett fogságba, de bokalövést szenvedett, ami véget vetett aktív sportpályafutásának. Viszont előléptették főhadnaggyá, majd századossá, és elhalmozták kitüntetésekkel.

Leszerelése után művészeti karrierje építésébe kezdett. Eleinte könyvillusztrátorként, festőként, sportplakátok rajzolójaként dolgozott, közben sok éven át a Magyarság című lap illusztrátoraként sport- és politikai témájú grafikákat, reklámokat és karikatúrákat készített. A Tanácsköztársaság alatt bujkálnia kellett, mivel belépett az 1918-ban alakult Ébredő Magyarok Egyesületébe, amely később meghatározó jobboldali tömegmozgalommá fejlődött. Az 1919-es vészterhes időszak mély hatást gyakorolt művészetére. A kommünt követően érzékletesen mutatta be plakátjain a vörösterror és önkény momentumait. Politikai állásfoglalásai határozottak és szókimondók voltak, s mint ilyenek, aligha felelnek meg a politikai korrektség mai véleménykorlátozó követelményeinek. A Görög személyiségét markánsnak ismerték el kortársai, de olyannak, „akinek örökké víg kedélye valami gyermeki ártatlanságot és őszinteséget sugárzott” – olvasható Horváth Vilmos cikkében, a Magyar Olimpiai Akadémia 2019-es évkönyvében.

Művészetének másik terepe a bronzszobrászat volt. Első világháborús emlékművei, domborművei közel százas nagyságrendben találhatók meg országszerte, érmei ma is keresettek a műtárgypiacon. Legismertebb domborműve a Ludovika számára készített, ma a Hadtörténeti Múzeumban található emlékmű, amely a gorodoki lovasrohamnak állít emléket. Leghíresebb alkotásával, a Birkózók című szoborral pedig az 1932-es Los Angeles-i olimpiai játékok művészeti versenyeire (1948-ig létezett ilyen versenyszám) nevezett, és második helyezést szerzett. E szobor – a szocializmust is átvészelve – képe máig benne van a Magyar Birkózószövetség emblémájában, az eredetije a sportmúzeumban található.

Kevesen tudják, hogy 1928-ban Manno Miltiades tervezte meg az FTC labdarúgó-szakosztályának hivatalos jelvényét, a karmai közt labdát fogó sast. Máig vita tárgya, hogy az alkotói szándék szerint sas volt-e vagy turul (kerecsensólyom). Ebben a kérdésben a Manno életművét kutató Diószegi György a görög szálból kiindulva a sas (Zeusz sasa) mellett tör lándzsát, amit az is alátámaszt, hogy a Fradi akkori keretében három görög származású futballista is volt.

Manno Miltiades halálát 1935 februárjában szívbetegség okozta, vélhető összefüggésben azzal, hogy sportembermúltját meghazudtolva láncdohányossá vált. Nyughelye a Fiumei úti nemzeti sírkertben található.