A bikfalvi udvarház történetébe enged betekintést az oromfal közepén talált befalazott fülke, amelynek felirata hirdeti: Isten segedelme volt velem anno die Koréh István. A mélyedés két oldalán a cirkalmas számokkal festett dátum – 1791 – a nagy bikfalvi tűzvész utáni felújítás évére utal.
Péter Alpár és Várallyay Réka udvarház-tulajdonosként felelősséget érez Bikfalváért. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület keretein belül létrejött faluképvédelmi programjukhoz persze kellett az elődök megalapozó munkája is. Kós Károlyé, aki az 1930-as években Gödri Ferenccel együtt több fotót is készített a bikfalvi udvarházakról; Kónya Ádám helytörténész, muzeológus az 1950–60-as években dokumentálta a kúriákat, majd Zakariás Attila építész és a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédelmi Társaság, a 2000-es években pedig már Rékáék szervezésében budapesti és kolozsvári egyetemi hallgatók, valamint tájépítészek végeztek felméréseket a településen. A dokumentumok alapján elkészült értékvédelmi tanulmány elsőként Kovászna megyében a településrendezési tervbe is belekerült. Tavaly év végén megnyílt a Bikfalvi Kulturális Központ, az 1873-ban épült patinás épület kiállítóterekkel, konferenciateremmel, kézművesműhelyekkel és műteremmel is bővült a felújítása során. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület rendezésében jelenleg öt állandó kiállítás látogatható benne, az udvarházak múltját idéző archív fotókon át a XVIII–XIX. századi erdélyi kályhacsempéken keresztül a kortárs művészetekig.
„Amikor bevezettük a központi fűtést, a kislányom megszólalt, hogy de mama, miért kell elrontani egy ilyen szép régi házat a ronda radiátorokkal!” – meséli nevetve Réka a Meseház című filmben. Az értékvédő szemlélet folytonossága tehát a következő nemzedék életében is biztosítva látszik Bikfalván. A következő cél, hogy a falu felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. A film a Magyarság Háza Facebook-oldalán, az alábbi linken érhető el:
