Szép kerek évforduló hívta életre ezt a könyvet: júliusban volt kétszáz éve, hogy elindult az első dunai gőzhajó, a Carolina. Megannyi ehhez hasonló kincset gyűjtött össze a fővárosról, a Dunáról, a folyó budapesti szakaszáról Tittel Kinga, aki nem csupán könyvet írt, hanem játékra is hívja olvasóit. A Keresd meg! sorozatban a kötetben szereplő épületrészletek felkutatására invitál, amelyek mellett naponta elhaladunk, mégsem vesszük észre őket.
Az illusztrációkkal bőven telehintett munka mesél házakat és emberéleteket elsodró egykori árvizekről, az elképesztően alacsony 2018-as vízállásról, amikor a száz évvel korábban folyóba vetett sírkövek kerültek szárazra. Ki gondolta volna, hogy Pestről Bécsbe négy-öt hét alatt ért egykoron a lóvontatású hajó, a gőzhajóknak két-három nap kellett a két város közötti hajóút leküzdésére. Erről kevesen hallottunk, ám arról, hogy a budapesti Nagykörút a folyó egyik mellékágának vonalát követi, és a Parlament épületének nagy része a folyó feltöltött medrére épült, már többen.
Milyen színű a Duna? – kérdezi a szerző.
A Tiszáról tudjuk, hogy szőke, de milyen a nagyobb testvér? Az is szőke volt a XIX. század első harmadáig, majd előbukkant az osztrák Johann Strauss, aki megkomponálta a Kék Duna keringőt. Ennek ellenére Kosztolányi Dezső barnának, József Attila zavarosnak, bölcsnek és nagynak, Ady Endre vénnek titulálta. Azt is megkérdezi Tittel Kinga, hogy hallottunk-e a fajszi balesetről. 1951. június 22-én a Mohácsról Budapestre tartó Dömös kofahajó Fajsz közelében második világháborús aknára futott, és elsüllyedt. Egészen az 1960-as évekig a vasút után a folyamhajózás számított a második legjelentősebb tömegközlekedési ágazatnak. A nyári időszakban különösen népszerű volt a Mohács–Budapest közötti szakasz a kistermelők körében, akik sokkal több árut vihettek magukkal hajón a budapesti piacokra, mint vasúton. Ezért lett kofahajó a kofahajó. Egyébként a mai napig nem került elő hiteles forrás arról, hogy a fajszi tragédia pillanatában hányan voltak a járaton. A leginkább elfogadott becslés szerint kétszáz-kétszázötven ember tartózkodhatott a hajó fedélzetén. Mivel a hivatalos verzió szerint akkorra már megtisztították a folyót az aknáktól, Rákosi Mátyásék elhallgatták Magyarország legsúlyosabb folyami katasztrófáját.
