Valami van a síneken

Mozdonyvezetők rémálma a gázolás. Trauma a több száz méteres fékút ­tudatában várni a biztos ütközést, majd az elsők között szembesülni a borzalmas látvánnyal. Sokukat ez annyira megviseli, hogy hónapokra kiesnek a munkából, és pszichológus segítségére szorulnak.

Összeroncsolódott kerékpár maradványai egy Budapest felé közlekedő személyvonat mellett, Kecskemét térségében. A tragédiák sokkja megszokhatatlan Fotó: MTI–Donka Ferenc

A vasúti köveken szétkenődött emberi vérrel muszáj közegészségügyi szempontból kezdeni valamit. A hazai gyakorlat szerint általában a tűzoltók nem éppen irigylésre méltó kötelessége a meszes fertőtlenítés, miután a mentőkkel közösen kiszedegették a bazaltágyazatból az áldozat földi maradványait. A kisebb-nagyobb mészfoltok még legalább fél évig jelölik a tragédia helyét, míg az időjárás végleg el nem tünteti őket onnan. Csak a Székesfehérvár–Budapest vonalon tizenegy ilyen mészfoltos szakaszt számlált össze nemrégiben Rizsavi Tamás mozdonyvezető. Neki olyan érzése van, mintha idén megnőtt volna a gázolások száma. Mindez azonban csak szubjektív benyomás. Ráadásul azt sem lehet pontosan tudni, mennyi közülük a baleset, mennyi az öngyilkosság, mert a MÁV csak a gázolások számát tartja nyilván – ami Magyarországon tavaly 143 volt. „A személygázolásoknál az öngyilkosság megállapítása a rendőrség hatáskörébe tartozik” – tájékoztat a MÁV szóvivője, Biber Anett, aki hozzáteszi, hogy „az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetése óta a statisztikai adatok alapján nem lehet emelkedést kimutatni, hiszen közel hasonló a személygázolások száma. 2020 augusztusáig összesen 88 személyt gázolt el vonat, ebből 74 baleset halállal végződött, 14 személyi sérüléssel járt, a tavalyi ugyanezen időszak 92 esetéhez képest.”

Akár nőtt, akár nem, Magyarországon kétségbeejtően magas az öngyilkosságok száma. Erre már Zerkowitz Dávid, a vasúttársaság munkavállalóit ellátó Vasútegészségügyi N. K. Kft. pszichológusa hívja fel a figyelmet hozzátéve, hogy a magas esetszám ellenére az öngyilkossági módszerek között a vonat elé ugrás nem kiemelkedően magas. Ennek ellenére a mozdonyvezetők első számú félelme a gázolás, akár balesetről, akár öngyilkosságról van szó. Nem véletlen, hogy az ilyen eseményt elszenvedők többsége él a vállalat által felkínált táppénz, illetve pszichológusi segítségadás lehetőségével.

– Az érintett mozdonyvezetők a visszatérő emlékképek miatt szorongásos tüneteket mutatnak, különösen, ha felkavaró látványban volt részük. Az úgynevezett emlékbetörések nem csak rémálom formájában jelentkeznek, de olykor nappal is rájuk törnek. Sokan egy ideig nem is szeretnének mozdonyra ülni. A fiatalok nehezebben viselik, de egy idősebb kolléga stressztűrő képességét is próbára teszi, ha már a sokadik esetet kell átélnie. Legjobban a gyerekbalesetek viselik meg őket.

– Mit tud neki mondani egy pszichológus?

– Kezdetben csak hallgatni kell, felmérni, milyen állapotban van az illető. Arról kell biztosítani, hogy nincs egyedül ebben a helyzetben. Ha arra van szüksége, hogy újra és újra átéljük, átbeszéljük az eseményeket, akkor az a helyes módszer. Ha azt érzékelem, hogy inkább felejteni szeretne, akkor arra is vannak praktikák. Ez a trauma hasonló a gyászhoz, azaz inkább megértést kíván, mint aktív beavatkozást.

Összeroncsolódott kerékpár maradványai egy Budapest felé közlekedő személyvonat mellett, Kecskemét térségében. A tragédiák sokkja megszokhatatlan
Fotó: MTI–Donka Ferenc

A negyvenkét éves Vandróczki Gábor a már említett székesfehérvári vonalon vezet vonatokat immár 14 éve. Az első tíz évben szerencséje volt, elkerülték a balesetek, az utóbbi négy évben viszont három gázolásnak is részese volt.

– A háromból kettő öngyilkos volt. Az első két éve karácsonykor, Gárdony állomáson történt. Szemben volt egy kocsma, utóbb tudtam meg, hogy ott iszogatott az illető, sőt még meg is jegyezte, hogy neki még van öt perce. Ismerte a menetrendet. Egy oszlop takarása mögül lépett a vonat elé, nekem arra sem volt időm, hogy rádudáljak. A jegyvizsgálóval mentünk hátra megkeresni a testet, amely egy árokban hevert. Úgy nézett ki, mint egy kupac ruha. Lepattant a FLIRT motorvonat kúpos elejéről. Van kolléga, aki nehezebben dolgozza fel a tragikus eseteket, engem nem viselt meg ez a látvány annyira, hogy pszichológus segítségére lett volna szükségem. Azzal nyugtatom magam, hogy az ő döntése volt, nem vagyok érte felelős. A második esetben a kollégám vezette a vonatot, én mint utas igyekeztem a szolgálati helyemre, felvenni éppen az aznapi műszakot. Siófokon egy öt-hat fős külföldi csoport strandpapucsban bóklászott a teherpályaudvaron. Le akarták rövidíteni az utat, pedig nem messze van egy gyalogos-felüljáró. Tehervagonokon keresztül ugráltak át, aztán egyikük valahogy a vonatunk elé került. A mozdonyvezető kollégát olyan sokk érte, hogy leváltót kért, természetesen én váltottam le.

– Mi lett a balesetet szenvedő külföldivel?

– A fiú szerencsés volt, a lábán nyílt töréssel, felsőtesti sérülésekkel ugyan, de állítólag túlélte, ami nagy ritkaság. A harmadik esetem idén, egy augusztus végi napon történt a siófoki állomáson. Esteledett már, Keszthelyről tartottam Budapest felé egy mozdonyos sebesvonattal.

A személypályaudvar előtt nagyjából százzal haladtam, amikor megláttam, hogy száz méterre előttem, a gyalogosátjárónál a piros fényjelzés ellenére egy kapucnis ember ballag át a labirintkorláton. Dudáltam, gyorsfékeztem, de ő nem nézett se jobbra, se balra. Abban a tempóban, amelyben haladt, akár még át is érhetett volna, de ő a két sín közt valószínűleg megállt. A vezetőfülkéből az utolsó harminc-negyven métert már nem látjuk, csak legbelül érezzük, hogy mikor jön el az a bizonyos pillanat. Mire megállt a szerelvény, én a mozdonnyal már háromszáz méterrel arrébb voltam…

– Felkészítik önöket a gázolásos esetekre?

– Természetesen oktatják, mutatnak képeket, filmeket, megtanuljuk, mi az eljárásrend, de erre felkészíteni senkit nem lehet. Azóta előfordult, hogy azt álmodtam, elütök valakit. Furcsa, de a valóság pontosan olyan volt.

A mozdonyvezető-képzésre jelentkezőket komoly pszichológiai alkalmassági szűrésnek vetik alá, amelyen rendszerint kétharmaduk fennakad. Zerkowitz Dávid pszichológus ezekről a tesztekről elmondja, hogy egy mozdonyvezetőt az átlagosnál nagyobb lelki stabilitás kell hogy jellemezzen. Az alkalmasság alapja, hogy az illetőt kritikus helyzetekben se az érzelmei vezéreljék, tudjon racionális döntéseket hozni, és pontosan követni szabályokat. A mozdonyvezetőknek vezénylés szerint olyan napirendet kell követniük, amely távolról sem átlagos. A pályaalkalmassági vizsgálaton azt tesztelik, hogy miként reagál a jelölt szervezete a fáradtságra, mennyire volna képes fókuszált figyelemre egy 10-11 órás műszak után.

Rizsavi Tamás nemrégiben Kunszentmiklósról Budapestre tartó FLIRT motorvonatot vezetett, amikor Dunaharasztit elhagyva arra lett figyelmes, hogy valami van a síneken. Nyolcvannal haladt, a távolság nem volt több negyven méternél.

– Először kutyára gyanakodtam, aztán láttam, hogy egy ember négykézláb. Még föl is nézett. Gyorsfékezés, hangjelzés, de pontosan tudtam, hogy nem leszek képes megállni. Leadtam a vészjelzést, aztán amikor megállt a szerelvény, indultam megnézni, hogy mi a helyzet. Ahogy haladtam hátrafelé, először egy cipőt láttam, amelyből kilógott egy véres sípcsont. Az illetőt maga alá gyűrve szabályosan földarálta a vonat, zsigerek, húscafatok lógtak a vonat alsó szerelvényei­ről. Ilyenkor az utasokat sem szabad leengedni, míg meg nem érkeznek a rendőrök, a mentők és a tűzoltók. Három és fél órán keresztül helyszíneltek, aztán amikor végeztek, elvittem a már üres vonatot Ferencvárosig, onnan valaki más vitte tovább a kegyeleti mosóba. Én vasúton nőttem fel, a gyomrom hozzászokott sok mindenhez, de nekem is sokkoló megnézni, mit tesz egy emberrel egy ezertonnás vonat. De ez hagyján, milyen annak, aki mindezt összeszedi! Az emberi együttérzésről meg csak annyit, hogy az egyik utas még ebben a helyzetben is képes volt odalépni hozzám méltatlankodni, hogy ki fogja neki visszafizetni a gyorsvonati pótjegy ötszáz forintos árát.

Vitatott szándékok

Nem mindig lehet egyértelműen megállapítani, hogy valóban volt-e öngyilkossági szándék. Elég, ha a színészlegenda Latinovits Zoltán 1976-os balatonszemesi tragédiájára gondolunk. A rendőrség „öngyilkosság” verziójával szemben hitvese, Ruttkai Éva élete végéig meggyőződéssel állította, hogy csakis baleset lehetett, mert semmi oka nem volt megöletni magát. Igazát a témáról könyvet író Tarics Péter kutatásai évtizedekkel később alá is támasztották azzal, hogy kiderítette: a rendőrségi szakvélemény egy szemtanú hamis vallomásán alapult – és tegyük hozzá, egy sor jól csengő spekuláción, miszerint az öngyilkos szándék összefügghet a színész pszichiátriai kezelésével és József Attila önkéntes halála megismétlésének szándékával.

Költőóriásunk 1937-es balatonszárszói tragédiájáról szólva sem biztos, hogy úgy történt, ahogy az iskolai tankönyvekben mindmáig szerepel. Az öngyilkosságot megkérdőjelező álláspont fő képviselője Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója, aki több írást és könyvet is jegyez a témában. A Hogyan halt meg József Attila? című könyve szerint a költő nem akarta megvárni, amíg az állomáson veszteglő tehervonat elindul, hanem megpróbált a kocsik között átbújni. Közben azonban a vonat hirtelen elindult, és egy himbálódzó vaslánc olyan súlyos ütést mért a fejére, hogy meghalt. Visszazuhant a sínek közé, a vonat pedig leszakította a jobb karját. Garamvölgyi azzal támasztja alá baleseti verzióját, hogy az öngyilkosok nem két kocsi közé másznak be, hanem féktávolságon belül lépnek a vonat elé. Emellett a menetrend ismeretében várják a szerelvényt, ezzel szemben az ominózus 1284-es számú tehervonat nyilván nem szerepelt a menetrendben. Egyszerűen csak akadály volt a költő előtt, aki a sorompón átbújva keveredett az 15-ös és a 16-os kocsi közé.