Egyre többet kommunikálunk, megnyilatkozunk, beszélünk, locsogunk, hozzászólunk, szavakkal jelen vagyunk, és egyre kevésbé értjük egymást.
A kommunikáció (közlés, híradás, reklám) úgy jelenik meg, mint valami csodaszer, varázslat. Foglyaivá lettünk.
A világháló jóvoltából a kommunikáció demokratizálódott. Egyúttal a falusi ócska késdobáló ajtaja kinyílt a nagyvilágra. Az utcanyelv, a pöcegödörstílus benyomult a lakásokba, gyerekszobákba.
Eluralkodott az a tévképzet, hogy mindenhez hozzá kell szólni. Meghökkentő, esetleg botrányt keltő véleménnyel. Nem elég önmagában a személyiség, a cselekedet, harsány kommunikáció kell. Esetleg elég a kommunikáció, nincs is szükség hiteles személyiségre. A kommunikáció csodájában való hit rejlik ebben a közhelyben: Nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani. Vagyis meg is kell mutatni. Sőt esetleg elég mutogatni, nem is biztos, hogy annak kell lenni.
Konyhamódszertanok sokasága ad tanácsot: beszélj és gazdagodj, hogyan tarts hatásos beszédet, mi a jó fellépés titka, hogyan ösztönözz másokat, légy sikeres – lehetőleg vékony, pszichológiai, kommunikációelméleti alapúnak nevezett brosúrából elsajátítva. Akár PhD-fokozattal rendelkező szerzőtől.
Az egyik – a szép beszédet tanító – Kazinczy-táborban megszólított egy fiatalember, műsorvezető szeretne lenni. Azt tanácsoltam, hogy menjen egyetemre, tanuljon, olvasson sokat, s majd elválik. Bevallotta, hogy egyetlen könyvet sem olvasott még, ő olyan szeretne lenni, mint „Balázs”. Néhány héttel később vele nyitott az egyik kereskedelmi televízió legszínvonaltalanabb (bár mint tudjuk, van ennél is lejjebb) „tehetségkutatója”. Kik a felelősök? Akik mindenféle korlát nélkül ránk szabadították a kereskedelmi csatornákat? Akik ebbe a versenybe belevitték a közszolgálati médiumokat is? Vagy ez a technológiai fejlődés és szabadság természetes velejárója? Egy általunk ismert világ vége és egy új civilizáció kezdete? És ki lesz ebben nyertes, ha mindenhol csak a veszteség jelei mutatkoznak?
Évtizedek óta hallom, hogy a kommunikációt tanítani kell. Korábban magyar nyelvet és irodalmat tanultunk, ma kommunikációt. A magyar nyelvtan tankönyv magyar nyelv és kommunikáció lett. A rendszerváltás után elárasztották a felsőoktatást a kommunikáció szakok. Többen óvtunk ettől, felszínes és zavaros szakok alakulnak jórészt innen-onnan átképződött tanárokkal, mi lesz ennyi, egyébként mélyebben semmihez sem értő kommunikáció szakossal. A válasz az volt, hogy kellenek az újságírók, rádiósok, televíziósok, szóvivők, kommunikációs szakemberek. Tényleg kellenek, de akkor nézzük meg most, hogy hova jutott ez a sok egyetemen képzett szakember. És a színvonal.
Mágia veszi körül a közéleti és médiakommunikációt. Alap- és szakmai műveltség nélküli ráhangoló, tukmáló, kikiáltó módszertan, esetenként papagájtechnika lett belőle. Tanulj meg néhány fogást, és győzni fogsz! A háttér és a környezet nem érdekes. Vedd minél egyszerűbbre, mert a tömegek emlékezete rövid, tudata korlátozott, logikus gondolkodásra, elemzésre, összehasonlításra, kritikára képtelen.
