Öröklött szolgálat

Szász István Tas címzetes főorvos, egészségpolitikus, író, költő, szerkesztő. A család anyai ágon Balassi Bálinttal és Madách Imrével ápol rokonságot. Édesapja, szövérdi Szász István a Bolyai-egyetem egyik alapító tanára. Édesanyja, Hort Ida, a Trianon utáni kolozsvári magyar színház művésznője. A szülők tíz évig adtak otthont és nyújtottak támogatást a Hitel című nemzetpolitikai szemlének. Felesége Wass Albert unokahúga. A doktor úr Leányfalun, a házi múzeumában fogad minket.

Szász István Tas otthoni tárlatvezetése. Negyven éve foglalkozik írással, amire Sütő András is jó szívvel biztatta Fotó: Havran Zoltán

A házat, melynek főbejáratát kalotaszegi motívumok díszítik, Makovecz Imre tervezte. Vendéglátónk a főbejáratnál vár ránk. A pici előszobában a falakon fotók, egy díszdobozban a Parlament előtt levont magyar zászló, Kövér László ajándéka, a vitrinben a családtól örökölt üvegpoharak, a házigazda Hitelről szóló könyvei, valamint Péterfy László szobrász Kós Károlyról és Dsida Jenőről készült plakettje. A szoba ajtajában az aradi szobrász, Ioan Tolan Az író című faalkotása fogadja a látogatókat.

A tárlatvezetést Szász István Tas a kolozsvári szülőház fotójával kezdi, mely akkor készült, amikor a házat – édesanyja tervei szerint – még építették. Édesanyja, Hort Ida, Madách Imre dédunokahúga százhúsz éve született, fia nemrég fejezte be a róla szóló emlékiratát. Hort Ida nemcsak a Kolozsvári Magyar Színház alapító tagja volt, hanem Erdély első női fotóművésze is. Ő tervezte a bútorokat, a kályhát, és ő rendezte be a házukat is, ahol az erdélyi szellemi élet legkiválóbbjai találkoztak. Tizenöt évnyi házasság után, 1938-ban megszületett a Szász házaspár egyetlen fia, Tas.

– Apám református, anyám katolikus – meséli. – Délelőtt Tavaszy Sándor református püspökhelyettes keresztelt meg, délután pedig Márton Áron, a későbbi római katolikus püspök ezekkel a szavakkal áldott meg: Légy jó magyar ember.

A püspök házuk gyakori vendége volt, később a doktor úr példaképe lett, akivel az élete több szálon is összefonódott. Szász István Tas kitűnő érettségije után bekerült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre, ahonnan ötödéves korában nem azért rúgták ki, mert három évvel azelőtt, 1956-ban a társaival Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című versét szavalták, hanem, hogy megfélemlítsék a diákságot. Először ólombányában dolgozott, majd kitanulta az ólomablak-keretezést. Fotókon láthatóak azok a templomok, melyeknek üvegablakait ő restaurálta. 1960 nyarán az egyik káder órákon át leste a bokorból, hogy rendesen dolgozik-e­.­

Példaszerűen dolgozott, ezért szeptemberben visszavették az egyetemre. Telt-múlt az idő, a bokorból nagy fa lett, és az elvtárs leshelyén ma – a kolozsvári Szent Mihály-templom mellett – Márton Áron legnagyobb szobra áll. Szász István Tast hét évvel ezelőtt a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron-emlékéremmel tüntette ki, s az Erdélyben készült, a napokban megjelent Márton Áron-breviárium bevezető tanulmányának megírására is őt kérték fel.

A Hitelt – a Széchenyi István azonos című munkájából építkező folyóiratot – Makkai László püspök, Makkai Sándor író fia és Venczel József alapították. Hat szám után megszűnt, de újraindították. A szerkesztők kérésére a lap 1936-tól a kolozsvári szülői házban lelt otthonra. Tamási Áron szerint a nemzetpolitikai szemle „a két világháború közti erdélyi magyar szellemi élet legnagyobb teljesítménye”. Miután a Szász család elhagyta Erdélyt, házuk egy román professzor-dékán, Ceaușescu orvosának az öccse tulajdonába került. A másik fotó a pusztakamarási kúriájukról készült, melyet lebontottak, és román templomot építettek belőle.

A nappaliból nyíló előszobácskában a világirodalom, a kis szobában az erdélyi irodalom kapott helyet. A szoba azelőtt a doktor úr feleségéé volt, aki 15 évvel ezelőtt itt hunyt el. Felesége és szülei elvesztése Szász István Tas legnagyobb fájdalma. Édesanyja 94, édesapja 73 évesen hunyt el, ő már nem élte meg a nagy közös családi traumát, Erdély elhagyását. Az ágy fölött látható Krisztus-fejet az orosz frontról hozta egy katona az első világháború idején. Egy leégett templom romjai között csak ennyi maradt meg épen az oltárképből. A polcokon helyezték el a házigazda által alapított egészségpolitikai lapokat, az általa eddig írt 26 kötetet, olvasói leveleket, kritikákat. A falat a róla készült három portré közül az egyik, Paulovics László munkája díszíti, aki a festménnyel a hetvenedik születésnapjára lepte meg. A nappaliban helyezték el a másik két képet, Bardócz Lajos hetvenötödik, Kádár Tibor kolozsvári festőművész a nyolcvanadik születésnapjára készített alkotásait. Az ő munkáikon kívül erdélyi mesterek műveit, Aknay János festményeit és Petrás Mária gyönyörű kerámiáit csodáljuk meg, majd belépünk a Hitel Múzeum Galériába, melyet 2010. december 11-én Szőcs Géza nyitott meg.

A nemzetpolitikai szemle a Trianon utáni Erdély sorsáról, hitvallásáról közírói hangon számolt be. A tizenkét személyes asztalnál egykoron Kemény János, a marosvécsi mecénás, Mikó Imre kisebbségpolitikus, Tamási Áron író és Demeter Béla – aki a béketárgyaláson Erdély-szakértő volt Párizsban – foglalt helyet. Dsida Jenő székén helyezkedem el, aki mellett Kós Károly ült. A nagyobb összejöveteleken a négy erdélyi püspök is részt vett, természetesen köztük volt Márton Áron is. Mivel a folyóirat gondolata Széchenyitől indult, belelapozunk „a legnagyobb magyar” fakszimile számozott példányába is. Mellette Szász István Tas 927 oldalas könyve, melyben a Hitel tíz év alatt megjelent anyagát gyűjtötte össze. Az Újraélesztés című munkája a Magyar Írószövetségben a folyóiratról rendezett konferencia anyagát tartalmazza. A harmadik kötetben, az Öröklött szolgálatban a folyóirat és munkatársai emlékét őrző írások találhatók. Ez az életem, az öröklött szolgálat, fogalmaz a doktor úr.

Szász István Tas otthoni tárlatvezetése. Negyven éve foglalkozik írással, amire Sütő András is jó szívvel biztatta
Fotó: Havran Zoltán

A családnak 17 nap alatt kellett mindent felszámolnia Erdélyben 1977-ben. Miután Szász István Tas Kolozsváron pszichiáterként dolgozott, kihelyezték Kolozsborsára, a bűnöző elmebetegek intézetébe, ahol politikai pszichiátriát akartak létrehozni. Nem volt hajlandó elvállalni az igazgatói posztot, inkább beadta a papírokat, hogy családjával Magyarországra költözhessenek. Eltelt három év, mire Szervátiusz Tiborral, akivel tucatszor álltak sorba nyomtatványokért, rájöttek, hogy a Securitaténak a házuk kell. Ahhoz, hogy valakinek elvegyék a házát, engedélyt kellett kérnie a párttól és a néptanácstól. Szűk három hét alatt kellett az ötvenéves háztartást felszámolni, a házat leadni, mindent értékesíteni, amit nem engedtek elhozni. Miután nagy nehézségek árán megkapták az útleveleket, a román alezredes megjegyezte: „Doktor úr, az, amit maga végigcsinált, a kolozsvári rendőrség történetében páratlan.” Ha határidőre nem tudta volna leadni a házat a román államnak, 39 évesen földönfutóvá vált volna. Pápakovácsiban éltek tíz évig, majd általános szakorvosként Leányfalun kaptak munkát és szolgálati lakást. Szász István Tas alapító tagja lett az Orvosi Kamarának, illetve elnöke a Dunakanyar Orvosi Kamarának. Negyven éve foglalkozik írással, amire Sütő András is jó szívvel biztatta. A Magyar Írószövetség, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, valamint a Százak Tanácsa is tagjai sorába választotta.

A múzeumban kiállított tárgyakat, a szecessziós székeket, az asztalt, még a kályhát is darabokban hozták át, ahogy az eredeti Hitel-számokat és számos relikviát is egyenként csempésztek Magyarországra. A veszélyes vállalkozásban az édesanyja még a nyolcvanas éveiben is részt vett. A híres asztal mellett, a sarokban áll a Madách-szentély, családfával, címerekkel. A szobrokat édesanyja készítette, aki Kudelász Károly festő, szobrász, díszlettervezőtől tanulta a mesterséget. Első szobrát az édesapáról készítette gipszből, fiuk öntette ki bronzból. Néhány évvel ezelőtt fotók alapján Kontúr Bertalan szobrászművész elkészítette az édesanya, Hort Ida szobrát. Gyönyörű nő lehetett. A múzeumban a falon láthatóak a „hitelesekről” összegyűjtött képek, hátoldalukon rövid élettörténetekkel.

Felbaktatunk az emeletre. A lépcsővel szemközti falon az erdélyi fejedelmi képtár utolsó négy darabja látható, ezeket a barátok strandmatracba csavarva csempészték ki. Pillantásnyi idő jut a néprajzi és művészettörténeti könyvekre, a zene­gyűjteményre, az édesanya színi emlékeire és a családfakutatás eredményeire.

– Itt mesélek a nyolc unokámnak a rokonokról, itt oktatom őket felelősségérzetre. Közülük négyen a ház felső szintjén laknak – mondja a doktor úr. Nem az a legnagyobb baj, hogy a házban lassan már nem fér el újabb tárgy, inkább az, hogy ki gondozza majd a gyűjteményt.

Legbelül található a dolgozó-, háló- és könyvtárszoba, körben Erdély valamennyi tájáról származó bokályok, borosedények sorával. A laptopon a képernyővédő természetesen a kolozsvári ház képe, mai, restaurált állapotában. Gyermekei is ott nőttek fel, a lánya 13, a fia hétéves koráig. A polcon, ahogy a házigazda fogalmaz, a „hiúság vására” csodálható meg. Ott őrzi a kitüntetéseit, az emlékérméket, köztük az idén kapott Magyar Érdemrend lovagkeresztet. Az arany- és gyémántdiplomája mellett az elhunyt barátairól készült képek sorakoznak: többek között Páskándi Géza és Bajor Andor írók és Szervátiusz Tibor szobrászművész fotói. A lépcsőn lefelé haladva meghallgatjuk, hogyan készült 1883-ban felesége családi öröksége, Barabás Miklós festménye egy metszet alapján Dessewffy Arisztidról. A lépcső alatt nagyobb tordai edények állnak. Egy szász kancsón az évszám: 1780.

Szász István Tas 33 éve minden augusztus 19-én rendezi meg az Erdélyi Művészek Leányfalun kiállítássorozatot. Idén online tartották a megnyitót, amely a honlapján, a www.szasztasi.hu-n megtekinthető. A doktor úrnak mindig sok barátja volt. 1962 óta minden novemberben ír egy adventi levelet, episztolát az ismerőseinek, melyek már könyv formájában is megjelentek. Több mint kétszázat postán, nyolcszázat e-mailben küld el.

Miután Szász István Tas lefényképez, beírok a vendégkönyvbe, és elbúcsúzunk egymástól. Mostantól én is kapok episztolát.