A kis hülye tündöklése és bukása

Vajon ki, mikor és miért döntött úgy, hogy hülye szavunkat ly-nal írjuk, és nem pontos j-vel?

Forrás: Pexels

Hősünk pályája biztatóan indult, úgy tűnt, a tudományos karrier illik a tudásához, a képességeihez. Odáig vitte, hogy egy jó szándékú körmendi tanító, nevezett Frim Jakab 1875-ben a szellemi fogyatékosok istápolására és oktatására általa létrehozott intézetet a Hülyék tan- és nevelő-intézetének nevezte el. Sőt...

A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire című tanulmányában tapasztalatait is megosztotta szakmabéli társaival. Előremutató tett volt, társadalmi jelentősége vitathatatlan, ámde hősünknek a nyelvi hierarchiában kellett minél előrébb jutnia. Ő maga úgy gondolta, ennek semmi akadálya, eddigi teljesítménye megfelelő lendületet ad számára a ranglétrán való felfelé lépkedésre.

És hát a szappanopera nyilván itt, a történet csúcspontján érne véget. A forgatókönyvíró egy utolsó, katartikus erejű epizódban az akkor már intézetek nevében és komoly szaktanulmányokban is megfordult, élete delén járó hősünkkel felkeresteti apját, a hűl igét, hogy számonkérje rajta hányatott gyermekkorát. A mit sem sejtő apa elhűlve hallgatja a dickensi fordulatokban gazdag életutat, majd zokogva borul egy kéznél lévő asztalra, s kér bocsánatot materializálódott ifjúkori botlásától. Végül összeszedi magát, s az ifjú vállát átölelve mutatja be őt egyfajta megkerült ellen-tékozlófiúként a népes szócsalád többi tagjának, akik protokolláris mosollyal az arcukon biztosítják őt arról, mennyire örülnek, hogy rokonuknak tudhatják, s ujjukkal tréfásan megfenyegetve kérik, hogy aztán öregbítse ő is a család hírnevét. Ennek az egész felhajtásnak csak a törvényes fiú, a hüllő nem örül, aki attól tart: apja végrendeletében a számára juttatott vagyon rövidesen megfeleződik…

Ez nyilván a szappanopera egy újabb évadának a magját jelenti, de mi most elengedjük a műfaj kezét, nem törődve azzal, hogy időközben a sorozatok kedvelőinek népes tábora levelek tízezreiben fejezte ki azonosulását a főhőssel, követelve a folytatást. Többen fel is ajánlották, hogy befogadják a családba, mondván: eggyel több vagy kevesebb, mit számít?

De hát nyilván a kedves olvasó, aki azt is tudja, amiről a film nem beszél, tisztában van azzal: az élet nem egy habos szappanopera. Élete zenitjén túljutó hősünk további sorsa ugyanis egyáltalán nem nevezhető diadalmenetnek. Bár tudja a fene…

Tény: útja a továbbiakban nem a felsőházba vezetett, népszerűsége meredeken csökkent, s a szalonok ajtaja manapság már szigorúan zárva van előtte. Kapcsolatteremtési próbálkozásait rendre kudarcok kísérték, stabil párkapcsolatot főnévként nem is sikerült létesítenie. (A ’vén’ melléknévvel csak alkalmilag társul, az öreg férfiak becézésére.)

Melléknévként már inkább kelendő, néha az állat köznevünkkel látjuk itt-ott feltűnni (leginkább a közlekedésben és a lelátókon), illetve több más legalsóházi szavunk társaságában, de ezek kilétét most az olvasó fantáziájára bízzuk. Hanem ami mindenképp elismerő biccentést érdemel, az az, hogy hányatott sorsa ellenére szívósan sikerült megkapaszkodnia a köznyelvben. Nincs ember, aki ne ismerné (ellentétben például a cimet szavunkkal), s még azoknál is az alapszókincs oszlopos tagja, akik „ökonyelven” beszélnek, azaz életük során legfeljebb két-háromszáz szót használnak el. (Az ő nyelvi lábnyomuk ideálisnak mondható, nem az eljövendő nemzedékek szókincsét élik fel.) S ha egy gyors pillantást vetünk társadalmunk jelenlegi idegállapotára, sportnyelven szólva kijelenthetjük: majd mindannyiunknál a kezdőcsapat tagja. És ez azért teljesítmény! Több tisztelettel viszonyuljunk hát hozzá!

Nyelvészkörökben úgy tartják, hogy hülye szavunk a hűl ige eredetibb (?) hüle alakjából származik, és eleinte olyan emberre értették, aki mindenen elhűl, hüledezik. Ez a bambaság képzetén át vezetett a szó ’idióta’ jelentéséhez. (Egyébként ez magyarázza azt is, miért nem pontos j-vel írjuk.) Hm. Akárhogy nézzük, van ám itt néhány igen meredek logikai bakugrás, de minden jóindulatunk a nyelvészeké. Isten őrizzen attól, hogy elkezdjünk hüledezni.